Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Lekéste a hajót, úszva próbálta utolérni egy idős nő
2016. március 30.

Egy trópusi hajóúton vett részt egy nyugdíjas brit házaspár, Susan Brown, és a férje, Michael. Az utazás India nyugati partjaitól indult, és 32 napig tartott volna, Brownék azonban a 28. napon úgy döntöttek, hogy nekik elég volt a kalandból. Madeira kikötőjében kiszálltak, hogy hazarepüljenek.

A repülőtéren azonban Susan és Michael elkeveredtek egymás mellől. Az asszony azt hihette, hogy a férje a hajón lehet, ezért maga is visszament a kikötőbe. Még látta, hogy a tengerjáró kifut a nyílt vízre nélküle. A 65 éves nő úgy gondolta, hogy sebaj, majd úszva utoléri hajót, úgyhogy ruhástól, karján a kézitáskájával, haladéktalanul a tengerbe ugrott.

Susant három órával később a parttól ötszáz méterre, helyi halászok mentették ki, akik meghallották a segélykiáltásait. Retiküljét még mindig szorongatta. Nagy szerencséje volt: a teste annyira kihűlt, hogy kis híján belehalt. Az asszony annyira rossz állapotban került kórházba, hogy a hatóságok még nem tudtak vele beszélni. Ahogyan Michaellel sem, mert róla azt sem tudják, hogy felszállt-e a repülőre a felesége nélkül.

A helyi sajtó azt írta, hogy Susan és Michel azért szakíthatták meg nyaralásukat, mert összevesztek, de ezt az információt eddig senki sem tudta megerősíteni. Ha jobban lesz, Susant majd kihallgatja a rendőrség. Addig is, az egyik madeirai kórház pszichiátriai osztályán ápolják.

forrás: www.metro.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Madeira
Portugália