Az iszákosság génje
2001. december 28.

"Ha nem iszik, nincs vele semmi baj. Ha azonban módja van rá, rögtön vedelni kezd, az asztal alá iszik szinte mindenkit. Ilyenkor még az élő fába is belekötne, legjobb kitérni az útjából!" Gondolom, sokaknak ismerős ez a jellemzés, pedig nem is embertársainkról van szó.

Az egerek között is vannak olyanok, amelyek nem vetik meg az alkoholt. Ha választhatnak a víz és a vizezett alkohol között, akkor biztosan az utóbbit részesítik előnyben. Szinte hihetlen mennyiségű alkoholt vedelnek be: ha átszámítjuk az ember testtömegére, akkor naponta majdnem 40 liter sörnek megfelelő alkoholos italt is képesek nap nap után elfogyasztani!

"A számok, persze, csalókák - állítja John Crabbe, aki viselkedésgenetikával foglalkozik Oregonban.- Az egerek alkohol-anyagcseréje sokkal gyorsabb, mint a miénk. Ráadásul azok az egerek, amelyek ennyit isznak, némileg eltérnek az átlagos egerektől, ugyanis hiányzik belőlük az 5-HT1B receptor, amely fontos szerepet tölt be az agysejtek egymás közötti kommunikációjában. Ehhez kötődik a szerotonin, az egyik legfontosabb idegingerület-átvivő anyag."

Egy kísérlet eredményeként kiderült, hogy ezek a mutáns egerek, amelyekből hiányzik az 5-HT1B receptor, sokkal jobban bírják az italt, s "részegen" kevesebb hibát ejtenek, mint a többiek.

Az 5-HT1B receptort hordozó (vagyis egészséges) és a mutáns egerekbe (amelyekből ez a receptor hiányzott) annyi alkoholt fecskendeztek, amennyi durván 4 liter sörnek felel meg egy ember esetében. Ezután olyan ketrecekbe tették az állatokat, amelyeknek az alja nagy lyukbőségű fémháló volt. Ha az állat nem figyelt, könnyen lyukba csúszott a lába. Ezeket a "hibákat" jegyezték fel a kísérlet során. A mutáns egerek sokkal kevesebbet hibáztak, kevésbé "dülöngéltek", mint az egészségesek, viszont sokkal kötekedőbbek, agresszívebbek voltak társaiknál.

Az orvostudomány már régebben felfedezte, hogy az alkoholisták egy részében- elsősorban azokban, akik az alkohol hatására aggresszívvé válnak - a szerotonin-anyagcsere eltér az átlagostól. Azt azonban még nem sikerült kideríteni, hogy melyik receptor felelős ezért az eltérésért. A fenti kísérlet eredményeit figyelembe véve a kutatásokat érdemes az 5-HT1B irányában folytatni. Az azonban már most is biztosan állítható, hogy az alkoholizmusért nem egyetlen gén a felelős, és a környezeti hatásoknak legalább akkora szerepük van a kialakulásában, mint a genetikaiaknak. Feltehetőleg a genetikai háttér is összetett, a szerotonin mellett a dopaminnak- egy másik fontos idegingerület-átvivő anyagnak - is meghatározó szerepe lehet benne. Ma még megbecsülni sem tudjuk, hányféle receptor vesz részt az "ivászatban", milyen a receptorok térbeli eloszlása az agyban, s hogyan hatnak egymásra és más, a közelben elhelyezkedő génekre.

(New Scientist)
Forras: É.T.