A szó mágikus ereje
2001. november 27.

Az emberek sokáig hitték azt, hogy ha valaminek vagy valakinek megtudod a nevét, megismered magát az embert, sőt hatalmad is lehet fölötte. Ezzel magyarázható, hogy sok törzsnél tilos volt kiejteni a vezérek, totemek vagy szellemek neveit, ismeretlennek elárulni az ember saját nevét.

Az indiánok úgy hitték, hogy a név a boldogság és az erõ forrása, így ha azt sokszor kiejtik, az akár el is kophat.

A vikingek arról voltak meggyőződve, hogy a szóval is le lehet valakit teríteni. A súlyosan sebesült harcos, ha csak gyengülő hangjával is, de kiejtve ellensége nevét, mintegy hozzákapcsolja az átkát.

Egy afrikai törzs tagjainál él a következõ hit. Kárt okozhatunk ellenségünknek, ha szavait elkapjuk, és egy méreggel teli ládikóba zárjuk.

A régi zsidók úgy próbáltak védekezni rettegett Sabriri szellemükkel szemben, hogy gyors egymásután mondták: Sabriri, Briri, Riri, Iri, Ri,I. Minden egyes szóval a név rövidült, s ezzel a szellem ereje is csökkent.

Az emberek idõtlen idõk óta ráolvasásokat, átkokat, imákat találnak ki, hogy azokat az ellenségükre szórják.

Oroszországban a XVI-XVII. században a beteg gyereket elrejtették a házon kívül, hogy a rossz szellemek ne találják meg. Miután a gyerek "meglett", úgy tettek, mintha egy új gyerek lenne, és ennek megfelelõen adtak új nevet is neki. A Najgyen- megtalált, akárcsak a szerb Nahod név, ennek a maradványa.

A kafferek törzsében nyilvános helyen a nõk napjainkig nem nevezhetik nevükön férjüket, sõt olyan szavakat sem használhatnak, melyekben a férj vagy rokonai nevében található szótag van.

Az eszkimók az embert a test és a név együttesének tarják, de a halált túlélni csak az utóbbi tudja.