Világkörüli élmények
2001. november 15.

Amikor egy álom valóra válik- Molnár Anita kalandjai I.

Bizonyára minden gyerek életében eljön az a nap, amikor egy földgömböt kap ajándékba. Valakinek ez épp olyan ajándék, mint az első kisautó vagy plüssmaci, lehet, hogy csak pár napig tart a varázs, de lehet, hogy többé nem hajlandó az újdonsült kis tulajdonos egy lépést sem tenni legújabb társa nélkül.

Hát én így voltam a földgömbömmel! Mintha az egész VILÁGOT ajándékozták volna nekem a szüleim. Nap mint nap ott ültem előtte és elbűvölve nézegettem, forgattam óvatosan, mint valami elvarázsolt micsodát, ami a világ összes kincsét rejti, csak még ki kell találnom, hogyan varázsolhatnám elő ezeket. Még olvasni sem tudtam, csak amit a bátyámtól ellestem, amikor anyuval otthon gyakorolták az írás és olvasás tudományát. Ez a varázs aztán örökre befészkelte magát a tudatomba és a szívembe. Az iskolában is ez irányította érdeklődésemet a földrajz, a történelem és a nyelvek felé. Ennek az lett a vége, hogy kisebb-nagyobb kitérőkkel mostani munkámnál kötöttem ki. Idegenvezető lettem egy óceánjáró fedélzetén. Az életvitel, ami ezzel jár, megérne egy külön könyvet, de most inkább a gyerekkori álmom beteljesedéséről mesélnék. Mi is volt pontosan az álmom?
Hát, hogy körbeutazhassam a Földet!
Az ember legrövidebben úgy tehetné ezt meg, ha a Földet egyszerűen az Egyenlítő mentén megkerülné, ami így csak 40 000km lenne, persze valami saját tervezésű csodajárgányra lenne szükség, mivel az Egyenlítő nem nevezhető egy kikövezett útvonalnak. Meg az állandó forróság sem lebecsülendő, bár van, aki forrónszereti...

Nekem a sors egy gyönyörű luxushajót szánt... nem is olyan rossz, ha jobban belegondolok!

Sajnos nekünk nincs tengerpartunk, így nem maradt más hátra, repülőre kellett szállnom, hogy Nizzába jussak, ahonnan a nagy kaland indult! Innen nyugati irányban kerültük meg a Földet, ami a szeleknek és nekünk is kedvezett, hisz az időeltolódást mindig egy extra óra alvással ünnepelhettük. Hurrá!

Nizza, mint mindig, most is csokoládé oldalát mutatta, nehogy bármilyen szépséges hely a világon rabul ejthessen és elcsábíthasson innen a mi kis Európánkból! Ez Franciaország és a CotedAzur egyik gyöngyszeme, ami tengere és szállodái csillogásával mindenkit rabul tud ejteni. A tengerparti út, meghitt kávézók és íncsiklandó kis pékségek a romantika mágusaként szövik hálóikat látogatóik köré, hogy azok többé ne tudjanakszabadulni... és ehhez társul még a mi kikötői ügynökünk sármos, francia stílusa, aki bármely aggályunkra gyógyírként egy mosoly társaságában próbál megoldást keresni. Reggeli nyűgösségünket mindig friss péksüteménnyel édesítimeg. Sok a dolog mielőtt a nagy útra indulhat egy ilyen hajó! Amikor végre mindennel jól felpakoltuk a hajót, megteltek éléskamráink és a hajó gyomrát is üzemanyaggal töltöttük meg, a lemenő Nap piros bársonypalástjába burkolózva, egy kis tűzijáték kíséretében, egy pohár gyöngyöző pezsgővel kezünkben, izgalomtól szorongó szívvel intettünk búcsút Európának.

Másnap reggel a tenger kellemes ringatása mellett megkezdtük az utasok és saját magunk felkészítését annak a sok csodának a befogadására, amit a következő négy hónap rejteget. Hozzá kellett mindenkinek szoknia, hogy a hajó lesz közös otthonunk erre az időre.

A következő reggelen már Afrikában ébredtünk. Marokkó, Casablanca! Háromezer lakos, egy nyüzsgő kikötővárosban, ami egyben kereskedelmi csomópont is, ami a rengeteg behatás mellett is éberen őrzi hagyományait, szokásait, szűk utcáin ugyanúgy folyó élettel, mint sok száz évvel ezelőtt, a kereskedők kifinomult, simulékony, vásárlókat csalogató duruzsolása, az ételek és fűszerek mámorító illatának kavalkádja...

Néha nem is tudja az ember, hova kapkodja a fejét, hogy semmiről se maradjon le. Nem szabad kihagyni egy rövid látogatást az V. Mohamed téren, ami a modern Casablanca központja kávéházakkal, üzletekkel, mozival és sétálgató helybéliekkel. Szerintem a legtöbbet mindig az adott hely lakóinak megfigyelésével tudhat meg az ember az adott helyről. A Nemzet Egység terén megtalálhatjuk a közigazgatás maurista Stílusban emelt épületeit. Déli pihenésül az V. Mohamed sugárút bizonyult a legmegfelelőbbnek, ahol a hűs árkádok alatt rejtőző utcai éttermekben megkóstolhattuk az igazán érdekes fűszereket gazdagon használó mennyei étkeket. Délutánra maradt II. Hasszán moséja, ami az Iszlám új világítótornya Casablanca tengerpartján. A 200 m magas minaret a város legmagasabb építménye, a toronyból pedig lézersugár mutat Mekka felé. Már rég kifutottunk az Atlanti óceán nyílt vizére, a város is beleolvadt az ég és a föld vonalába, amikor még mindig láttuk az iszlám vallás eme fénysugarát...

Előttünk pedig ott vártak ránk a Kanári-szigetek, amelyeket már az ókoriak is a Boldogok-szigete néven említettek. Egyik majdnem kerek formájú szigete: Gran Canaria.Az 1500 km2 nagy, isteni klímájú szigetet Las Palmasnál értül el. Tudtuk, mivel már csak pár nap volt vissza Karácsonyig, és mivel ez egy vámmentes övezet, ki kell használnunk ezt az utolsó lehetőséget, hogy a nagy karácsonyi bevásárlást elintézzük...Persze nem volt mindenkinek erre ideje, így a jó öreg tengerész összefogásra volt szükség ismét...Nekem, mint idegenvezetőnek persze esélyem sincs, hogy ilyenekkel foglalkozhassak, így kis ajándékos céduláimat barátaimra és az ő jó ízlésükre bíztam. Én kis csoportommal, akik többnyire idősebb, utazómániás német emberkék, egész napos kirándulásra indultam. A gyönyörű, modern Puerto de la Luz kikötőből a Parque Santa Catalinán indultunk rövid városnézésre, ahol a társasági élet zajlik a nap minden időszakában. Itt isszák a nyugat-afrikaiak a teájukat, a turisták pedig az olcsó whiskyt és gint. Buszra szállva végighaladtunk a 3 km hosszú Las Canteras strand mellett húzódó parti úton, végig a Parque Dodomason, ahol luxus szállodák, casino és a turisták számára épített kis helyi falucska áll. Sétáltunk a régi városrészben, Barrio Vegueta, így hívják, míg végül a gyönyörű kevert stílusban, gótikustól a klasszicistáig épült Santa Ana katedrálishoz értünk. Az előtte lévú téren kedvenc szoborcsoportom áll, amely 5 bronz kutyát ábrázoló szoborból áll. Elé furcsán néznek ki, azt mondják, ilyenek voltak abennszülött kutyák, amikről a sziget a nevét: canis, azaz kutya, kapta.

Aztán végre elhagytuk a várost, hogy a csodaszép vidékkel is megismerkedhessünk. Híres banánültetvényeken vezetett az utunk, elvarázsolt kis falukon keresztül, fel egészen az 1490 m magasan fekvő Cruz de Tejada csúcsig, amit egy kőkereszt ékesít. Innen lélegzetelállító kilátás nyílik a környező völgyek mandulaültetvényeire, ami februárban rózsaszínre festi a tájat. Ebédre egy kis faluban megbúvó, luxus szállodában helyi ételkülönlegességekkel szó szerint kipukkadásig ettük magunkat: halleves (sopa de pescado), zöldséges húsleves (potaje canario). Nagy nehezen feltápászkodtunk, hogy elérhessük fő úticélunkat a Caldera de Bandamát, ami nem más, mint az 1 km átmérőjű zöld vulkánkráter. Megérte a kanyargós utazást! A sziget igazán változatos képet mutat. Bárki megtalálja a számítását, aki ide jön nyaralni. Megígérem, hogy a továbbiakban rövidebbre fogom mondanivalómat és csak a legmeghatározóbb benyomásokról írok, hisz másképp soha nem érünk utunk végére!

Molnár Anita