Kettészakadt ország - Libanon
2013. április 17.

Sajnos az elmúlt évek politikai vihara a " Közel-Kelet Svájcát" is a külügyminisztériumok által nem javasolt úti célok közé taszította. Hihetőnek tűnik ez mostanában, amikor az egész arab világban egymást érik a tüntetések és sorra dőlnek az eddig stabilnak hitt rendszerek. De vajon mi a helyzet a valóságban?

A repülőgép ablakán kitekintve már az esti landolás előtt is jól látszik, hogy Bejrút, Libanon fővárosa a mediterrán országok között is egyedülálló helyen fekszik. Habár maga a belváros egy lapos földnyúlványra épült, a várost kisebb-nagyobb hegyek övezik és a távolban még a Libanon-hegység hófödte csúcsai is előtűnnek.

A város hangulata valaha Párizst idézte, de sajnos a több mint tíz évig tartó polgárháború és az izraeli bombázások során lerombolt, az olasz mediterrán stílusra emlékeztető házak helyét napjainkra modern vasbeton építmények vették át. Ez a helyiek szerint is elhibázott döntés volt, a belvárosban csúfoskodó plázákat csak az impozáns Mohammed al-Amin Mecset látványa feledteti. A mecset melletti Mártírok terét állig felfegyverzett katonák őrzik, különösen, mert ma van a hat éve merényletben elhunyt Rafiq Hariri elnök halálának évfordulója. Szerencsére a város nem csak háborús sebeiről híres, hanem pezsgő, nagyvilági éjszakai életéről is. Az ide látogató csekély számú hátizsákos turista és utazók által kedvelt, óvárosias Gemmayzeh kerület egyes utcáiban még hétköznap éjszakánként is élénk mulatozás folyik, de az igazi partik nyáron, a tengerparti luxusszállók strandján és tetőteraszain folynak. De ahhoz már minimum a legújabb sportkocsival kell érkezni.

Észak-Libanon
Megunva a fényűző pompát, Észak-Libanon völgyekkel tagolt hegyvidéke felé veszem az irányt és egy rövid byblosi kitérő után a Qadisha-völgy peremén felkapaszkodva a hasonló nevű cseppkőbarlangban találom magam. Qadisha magyarul szentet jelent és helyi barlangász barátaim ennek fényében büszkén mutogatják az ország több száz barlangjainak egyikét, amely a látogatók előtt is nyitva van. Persze létezik ennél nagyobb barlang is, például a világ hét új csodájaként számon tartott Jeitta, de az nagy bánatomra a magas vízállás és az ennek kapcsán kiadott szabadságok miatt jelenleg zárva tart.

Hosszú hétvége lévén Bejrútból mindenki a hegyekbe igyekszik, hogy szánkózzon, síeljen, vagy csak hógolyózzon kedvére. A mediterrán világban valószínűleg egyedülálló, hogy a napsütötte tengerpartokhoz ilyen közel síparadicsomot találjon az ember, ráadásul olyat, ahol sokszor még a nyár elején is megmarad a hó. Persze a globális felmelegedés és klímaváltozás itt is érezhető, a hóhatár egyre feljebb tolódik. Ha már a környezetrombolásnál tartunk: a Földközi-tenger vidékén talán itt maradt meg a legtöbb cédrus, pontosabban az ország jelképeként számon tartott libanoni fajtája. A többiből még az ókorban hajókat ácsoltak, vagy később vasúti talpfaként végezték. A tengerpart felé autózva még megállunk egy olajsajtolásból élő kedves családnál. Büszkén mesélik, hogy az olajfákat távoli őseik ültették. Az olaj sajtolása régi keletű, nagyjából az időszámításunk előtti III. századra tehető. Az olajbogyó széleskörűen felhasználható, a többi közt a hagyományos szappankészítés egyik alapanyaga is. Nem csoda tehát, ha Libanon az ókorban szappan-nagyhatalomnak számított.

Dél-Libanon

Dél-Libanon a Hezbollah fellegvára, riogatott mindenki és valóban úton-útfélen a háború mártírjainak és a vallási vezetőknek az arcképei tekintenek vissza. Mintha egy másik országban járnánk.

A bikinikben pózoló modelleket, sportkocsikat és más luxustermékeket ábrázoló
óriásplakátok eltűntek, a nők egyre inkább az arab világra oly jellemző fekete kendők mögé rejtőznek, az autók kopottabbak és egyre több a katonai ellenőrzőpont is. Ezeken áthaladva még senki sem törődik a külföldi látogatókkal, hiszen az első nagyváros, Sidon - a már említett korábbi elnök, Rafik Hariri szülővárosa - több nevezetességgel is büszkélkedhet, tehát ideáig a turisták még Bejrútból is kiruccanhatnak. A legjobb hangulatot természetesen Sidonban is a sikátorokban megbúvó bazár árasztja. Illetve csak árasztaná, mert péntek lévén a legtöbb bolt zárva, de a szappankészítés történetét bemutató kiállítást ez szerencsére nem érinti. Egyesek szerint a szappan libanoni eredetű, amit könnyen elképzelhető, hiszen az ásatások és feljegyzések alapján bizonyos, hogy már az ókori egyiptomiak is innen szerezték be szappanjukat. Elnézve a kiállított formákat és mintákat, tény, hogy a szappankészítésnek valóban komoly hagyományai vannak errefelé.

Turistalátványosság gyanánt ókori romokat még a kirándulók számára nyitott Tyrében is találhatunk, de ezt a várost már csak az országban állomásozó, mintegy tizenötezer ENSZ békefenntartó katona látogatja. Ettől keletre, a hegyek felé autózva pedig már nekünk is engedély kell, amit még Sidonban a katonai titkos rendészeten állítottak ki.

Sofőröm a laktanyában azt az utasítást kapta, hogy ne vigyen a "sűrűbe", ami nyilván azt jelenti, hogy bármennyire is szeretnék a palesztin menekülttáborokban sétálva az ott élők helyzetével ismerkedni, erre nem lesz alkalmam. Az óva intés ellenére egyáltalán nem érzem magam veszélyben. A tájon végignézve rögtön szembetűnik, hogy a 2006-os izraeli bombázások nyomában az egész terület a földdel vált egyenlővé, de a lázas újjáépítés gőzerővel folyik. Szinte nincs olyan település, ahol ne építkeznének, de a látszólagos jómód és a szép táj feledteti a rombolás emlékét. A barátságos helyiek élik mindennapjaikat, terelik a birkákat, gondozzák a veteményest és rutinszerűen hívják a bombaszakértőket, ha valami gyanúsat találnak a barázdákban. Ők pedig merev bombabiztos öltözékükben olyan természetességgel mászkálnak a földeken, mintha csak olajbogyóért és kecskesajtért jöttek volna.

A szomszédos Szíriához hasonlóan Dél-Libanonban is találhatunk keresztes lovagvárakat. Ezek közül talán a leghíresebb a hétszáz méteres hegy tetején magasodó Beaufort-vár, amely évszázadokig fontos támaszpont volt, de a legutóbbi idők harcait már nem bírta. Mint minden valamirevaló vár ez is gyakran gazdát cserélt, legutóbb az izraeli hadsereg egységei lakták egészen a libanoni kivonulásig. A vár melletti bunkerrendszert ekkor robbantották fel, a lovagvár renoválása folyamatban, remélhetőleg hamarosan bárki megtekintheti. Aztán egy szomorú nevezetesség következik. A Khiam kisváros szélén található egykori börtön ma múzeum, és szabadtéri hadtörténeti bemutató, amiből egy modernebb Mleetában is található. Szinte elképzelhetetlen, hogy ilyen szép helyre valaki börtönt építsen. A közeli Fatima Kapunál egy kis vendéglőben ebédelve nehéz elhinni, hogy a határon magasodó elektromos kerítésen egykoron kapu is volt. Lehangoló hely, amolyan senki földje, amit Libanon, Izrael és az innenső oldalon állomásozó ENSZ katonák felügyelnek. Itt már alaposan megnézik az engedélyemet és a libanoni katonák udvariasan megkérnek, hogy ha lehet, csak a kerítést fotózzam.

A Bekaa-völgy borai

A Libanon- és a Szíriával határos Antilibanon-hegységek között elterülő Bekaa-völgy elsősorban borászatairól híres, az itteni gazdák a világon elsőként palackoztak borokat. A jó termést a mediterrán éghajlat, a nedves, enyhe tél és a száraz, meleg nyarak és az évi csaknem 240 napos szikrázó napsütésnek köszönhetik. A borok nagy része exportra készül, de a minőségi borivás és a borkóstolás itt is reneszánszát éli. Északi irányba továbbhaladva mintha Iránban járnánk. A siíta vallási ágazat hatása itt is erős, a mecsetek iráni stílusban készülnek, és az utak mentén feltűnnek Ruholláh Homejni és Mahmud Ahmadinezsád arcképei is. Pár kilométer múlva elérjük úti célunkat. Baalbek, a föníciai napisten, Baál után elnevezett várost, amely a Római Birodalom szakrális templomainak otthona. Az egykoron Heliopolis néven ismert templom együttes - akárcsak Byblos és Tyre - ma az UNESCO Világörökség része és nagyszámú látogatót fogad. Szerencsére a korábbi bombázások elkerülték a romokat, így a római jóshely hatalmas templomainak oszlopsorai, a Bacchus és a Jupiter máig állnak.

A monumentális épületek maradványait elnézve eszembe jut, hogy Libanont járva igazából csak egy dolog hiányzott, még pedig a hagyományos építészet, de ennek hiányát bőven kárpótolta a helyi emberek kedves, vendégszerető viselkedése és a helyi konyha remekei. A templomokhoz vezető út mentén egykoron szemétdomb magasodott, mígnem egy volt katona nekilátott megtisztítani a területet, hogy megmentse a templomok építéséhez használt, helyben megmunkált hatalmas kőtömböket. Ezeket a monolitokat ma a világ legnagyobbjaiként tartják számon, de szállításuk módja a mai napig ismeretlen. Tény, hogy nem kellett messzire vinni őket.

Alkonyodik, ideje visszatérnünk Bejrútba, amely ennek a rövid, mindössze néhány napos útnak a kiinduló bázisául szolgált és szolgálhat bárkinek, aki személyesen, és nem a hírekből szeretne a közel-keleti helyzetről tájékozódni.

Libanon a számok tükrében

Terület: 10452 km2
Vallás: 59.7 % muszlim, 39 % keresztény, 1.3 % egyéb.
Hivatalos nyelv: arab, de sokan beszelnek franciául és angolul.
Pénznem: libanoni font.
Helyi közlekedés: Habar a belföldi buszhálózat jó, mégis inkább a helyszínen befizetett, egynapos túrákat ajánlatos igénybe venni. A legtöbb szálláshelyen autót is bérelhetünk sofőrrel.
Helyi viszonyok: Libanon igazából két részre osztható. Az ország középső és északi része a kormány, míg a déli a Hezbollah terrorszervezet irányítása alá tartozik. Az izraeli határ és a megszállt területek kerülendők.
Helyi specialitások: A libanoni konyha messze földön ismert, a borok szintén jók. Az ország jellegzetessége, hogy a mediterrán konyha keveredik az arabbal.
Árak: Libanon nem tartozik a legolcsóbb országok közé, de az ételek, az italok, az ajándéktárgyak és a belepők ára még így is az európai alatt van.
Vízum: Magyar állampolgárok vízum nélkül léphetnek be Libanonba.

forrás: VJM.hu