Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Augusztus 20: minden, még év fagylaltja is lesz
2012. augusztus 08.

A hagyományokat követő, de számos új elemet is tartalmazó kétnapos programmal készülnek a szervezők a közelgő nemzeti ünnepre - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága kedden.
Az először 2010-ben megrendezett Magyar Ízek Utcája nagy sikerére tekintettel, idén még több finomság várja az ünneplőket és ezúttal is jótékonysági célra, a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány támogatására fordítják a bevételek egy részét. A budai Duna-parti falatozást koncertek is kísérik. Az aratómenetet, a Szent István napi misét és Szent Jobb- körmenetet követően természetesen idén is lesz tűzijáték. Az Olimpia évére tekintettel az ünnepi programok része lesz a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj, ahol a Londonból hazatérő olimpikonokat is üdvözölni lehet.

Már augusztus 19-én vasárnap délben megnyílik a Magyar Ízek Utcája, az ennivaló vásárfiák az Erzsébet híd budai lábától egészen a Bem térig sorakoznak majd. Közel száz, az ország különböző részeiről érkező kiállító készül ínycsiklandozó finomságokkal. Köztük magyar termelők kínálják majd az általuk termelt gyümölcsöket, sajtot, mézet, kolbászt, lekvárokat. A sétányra üres hassal érdemes érkezni, a készételek mellett ugyanis természetesen megkóstolható lesz Magyarország Tortája, sőt idén először bemutatják Magyarország Cukormentes Tortáját és az Év fagylaltját is.

Zenebona
Falatozás közben az Alagútnál, a Clark Ádám téren és a Bem téren lehet majd egy kis szünetet tartani, ahol vasárnap este nyolc órától koncertek lesznek. Fellépnek: a Keresztes Ildikó Band, Mókus és a Fabula Rasa, Ferenczi György és a Rackajam, a Mystery Gang, Odett és nem utolsó sorban a vintage punk rock and roll trió, a The Silver Shine. A műsor másnap is folytatódik, a Clark Ádám téren Vitéz László bábelőadás, színházi előadás, néptánc bemutató, délután jazz koncertek lesznek (Bársony Bálint és a Sunshine Love, Hot Jazz Band). A Bem téren hétfő délután a Nemzeti Rézfúvós Kvintetté és a Pénzügyőr Zenekaré a színpad.

A program elmaradhatatlan része ezúttal is az összefogás, amely a 2010-es rendkívüli árvíz helyzet idején szervezett augusztus 20-a óta már hagyománynak számít. Mindenki, aki a Magyar Ízek Utcájára ellátogat és vásárol egyúttal támogatja a nehéz helyzetben lévő gyermekek étkeztetését a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítványon keresztül.

Katona bácsi haptákba'...
Augusztus 20-án, reggel a Kossuth téri díszünnepség nyitja meg az ünnepnap programjait. A ceremónián katonai tiszteletadás kíséretében felvonják Magyarország nemzeti lobogóját, majd ünnepélyes keretek között felavatják a frissen végzett honvédtiszteket. Az eseményen beszédet mond Áder János államfő. Az ünnepségen fellép a Magyar Rádió Gyermekkórusa, a Magyar Rádió Zenekara, a Bihari János néptáncegyüttes, valamint Tata, Makó városok és Csepel gyermek néptánccsoportjai.

Délelőtt tíz órakor a Duna fölött egyórás légi parádé lesz katonai és civil gépekkel. Délután egy órakor az Ország Háza ismét megnyitja kapuit az érdeklődők előtt; este nyolc óráig lehet megtekinteni a Parlament épületét. A programok ideje alatt a Duna-partra látogatókat az esemény médiapartnere, a Petőfi Rádió rendezésében zenei kívánságműsor szórakoztatja.

A hagyományokhoz híven délután három órakor a Clark Ádám téren tartják az ökomenikus kenyéráldást, majd elindul az Aratómenet a Lánchídon át a Szent István Bazilikáig, ahol 5 órakor az ünnepi szentmise, azt követően pedig a Szent Jobb körmenet veszi kezdetét.

Olimpiai láz
Az Olimpia évének jegyében rendhagyó módon a nemzeti rendezvényhez kapcsolódik a Gyulai István Atlétikai Magyar Nagydíj is, amelyen olyan atléták vesznek részt, mint Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető vagy az amerikai Sanya Richards-Ross, aki női 400 méteres síkfutásban nyert aranyat Londonban. A sportesemény augusztus 20-án délután négy órakor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban, ahol megjelennek a magyar olimpikonok is.

Nem csak piromániásoknak
Este kilenc órától kezdődik az augusztus 20-i programok elmaradhatatlan eleme, az ünnepi tűzijáték. Idén a Dunán - a Margit híd és a Szabadság híd között elhelyezkedő - három uszályról lövik ki a rakétákat, a Citadella helyett pedig a Lánchídról. A Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. által július 14-én 150 millió forintos keretösszegre kiírt gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárásra egy konzorcium - a tavalyi tűzijátékot is szervező Pyro1 Kft. - nyújtott be pályázatot. A nyertes a tűzijáték műszaki lebonyolításáért, a teljes körű rendezvénybiztosításért és az ezzel kapcsolatos tömegtájékoztatásért felel.

Jók voltatok gyerekek?
A nap folyamán a Parlamentben a legrangosabb állami kitüntetéseket is átadják. Áder János köztársasági elnök 11 órától Orbán Viktor felterjesztésére a Magyar Köztársasági Érdemrend Kitüntetéseket, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár 13 órától a Külhoni Magyarságért Díjakat adja át.

forrás: www.turizmusonline.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Budapest
Magyarország