A vérünkben van II. - Mindennapi egészségünk és a vér
2001. július 19.

A vér

Az élő szervezet sejtjei voltaképp egy összefüggő, folyékony belső környezetben, közegben élnek, amelyet különböző testnedvek alkotnak, és amely folyékony közeg a szervezet valamennyi szövetét körülveszi és segíti működésében: táplálja, ellátja, védelmezi. E belső környezet egyik legfontosabb alkotója a vér.

Egy egészséges, átlagosnak mondható testsúlyú ember szervezetében 5 liternél valamivel nagyobb térfogatú vérmennyiség kering. A vér valójában egy többfunkciójú közeget képez a test sejtjei között: e testfolyadék biztosítja ugyanis a sejtek gázcseréjét, tápanyagellátását és védelmét - e szerepkörök mindegyikét más és más véralkotók látják el -, de a vér a különféle fizikai sérülések elhárításának első lépéseiben is aktív szerepet játszik (véralvadás).

A vér lényegében egy folyékony szállító közegből, az ún. vérplazmából, valamint az abban áramló sejtes elemekből tevődik össze. A vértérfogatnak valamivel több mint a felét kitevő vérplazma vízből a vérplazma 90 %-a és oldott szerves vegyületekből, továbbá ionokból épül fel. A vérplazma - amellett, hogy a vér sejtes elemei is ebben szállítódnak - számos egyéb fontos szerepkört is ellát: víztartalma az emberi szervezet számára jelentős vízraktárat képez, az érhálózatot kitöltve biztosítja a vérkeringés fenntartását, meghatározza a vérnyomás alakulását. A benne oldott szerves vegyületek (nagyrészt fehérjék) pedig szintén szállítási feladatokat látnak el, mert sok vegyület ezekhez kapcsolódva szállítódik a vérben.

A vér sejtes alkotói között tartjuk számon a gázok szállítását lehetővé tevő vörösvérsejteket, a szervezet védekező folyamataiban résztvevő fehérvérsejteket, valamint az alvadásban főszerepet játszó vérlemezkéket.

A korong alakú vörösvérsejtek a vörös csontvelőben képződnek, és a vér sejtes elemei közül ezek fordulnak elő a legnagyobb mennyiségben (5 millió/mm3). A kifejlett állapotú vörösvérsejtekben már nem találunk sejtmagot, mivel az a 4-5 napig tartó érési folyamat során elbomlik, így ezek valójában nem is tekinthetők sejtnek abban az állapotukban, amikor létfontosságú alaptevékenységüket, azaz a légzési gázok (az oxigén és a szén-dioxid) felvételét, szállítását és leadását végzik.

A fehérvérsejtek sem működésüket, sem felépítésüket tekintve nem egységesek. Közös jellemzőjük viszont, hogy a vörösvérsejtektől eltérően nem tartalmaznak hemoglobint, ezért színtelenek, ugyanakkor rendelkeznek sejtmaggal. Egy egészséges ember 1 mm3 vérében - a különböző típusokat összesítve - átlagosan 5-10000 fehérvérsejt található. E sejtek valamennyi fajtája a szervezet immunitásában, védettségében játszik fontos szerepet. A fehérvérsejtek általában már önálló mozgásra is képesek; különböző fertőzések vagy sérülések esetén körülveszik a behatoló kórokozókat, idegen anyagokat, majd bekebelezik, végül pedig enzimeik segítségével semlegesítik, lebontják azokat.

A vérlemezkék a vörös csontvelőben képződő sejtekből kialakuló sejttöredékek, amelyeket szabályos sejthártya borít. Döntő szerepet játszanak a véralvadásban: amikor egy ér megsérül, a vérlemezkék a plazmából kiválva a sérült érfalra tapadnak, majd egymással is összekapcsolódva védőfelületet képeznek, ami elzárja az érfalban keletkezett nyílást, és egyben elindítja a regenerációt.

Mi is van a vérünkben?

Mivel vérkeringésünk rendszere testünk egészét behálózza, és ily módon lényegében valamennyi szervrendszerünkkel, szervünkkel összeköttetésben áll, a vér igen pontosan tudósít szervezetünk egészségi állapotáról, belső folyamatainak, működéseinek milyenségéről. A vérből vett mintából tehát - a vér különböző összetevőinek vizsgálatával, vérképelemzéssel - feltérképezhető, kiolvasható egészségi állapotunk, hiszen az előre meghatározott normálértékektől való eltérésekből különféle elváltozásokra, megbetegedésekre lehet következtetni.

A vörösvérsejtek száma képet ad például egyes - a szervezetben található, vérképzéshez szükséges - anyagok mennyiségéről. Ha kevés vörösvérsejt található a vérmintában, akkor a páciens vérszegény, aminek oka lehet egyebek mellett vas-, folsav-, B12-vitamin-hiány. A vérszegénység nem betegség, hanem tünet, mely egyéb szervek betegségeihez társulhat, ezért lehet lényeges pontosan tisztázni kialakulásának okát / okait.

A fehérvérsejtek jelenlétének mértéke megemelkedik a vérben, ha a szervezetben baktériumfertőzés vagy valamilyen gyulladás lép fel, továbbá ha a vérképző szervek megbetegedése alakul ki (leukémia).

A vérlemezkék legfontosabb tevékenysége a vérzéscsillapítás, ezért ha arányuk csökken, vérzékenység léphet fel; amennyiben viszont a vérlemezke-szint számottevően megemelkedik, növekvő trombózishajlammal számolhatunk a vizsgált személy esetében.

A vér sejtes, illetve sejtszerű elemei mellett számos egyéb véralkotó is kimutatható és vizsgálható a vérképben; így például enzimek, ionok, hormonok egész sora tájékoztat szervezetünk állapotáról, a legkülönfélébb szerveink pillanatnyi működéseiről.

A különböző enzimek mértéke a májsejtek állapotáról ad pontos képet az orvosoknak. A májat többfajta vírus (pl. hepatitis), méreg (alkohol), illetve daganatos elváltozás károsíthatja, az ezek esetében fellépő működési zavarok mindegyike változásokat okoz a vérben kimutatható enzimek mennyiségében is.

A vérben található hormonok mennyisége a hormontermelő szervek állapotáról tudósít, így a vérkép megfelelő adatait figyelve a szakember képet alkothat a mellékvese, a pajzsmirigy vagy az agyalapi mirigy működéséről. Amennyiben az egyes szervek túlműködése lép fel, az általuk előállított hormonok aránya a vérben szintén megnő, alulműködés esetén pedig erősen lecsökken. De például a női szervezetben egy bizonyos nemi hormon szintjének ellenőrzésével már igen korai szakaszában kimutatható a terhesség is.

Gyakran vizsgálják még egyebek mellett a vércukorszintet, továbbá a vérzsírok közül a koleszterin szintjét, mivel ezek ellenőrzésével még idejében felfigyelhetünk esetleges kóros elváltozásokra, és így az ezek elleni védekezés is hatékonyabb lehet.

A vérszegénység és megelőzési lehetőségei

Hazánkban csaknem minden második ember érintett valamilyen mértékben a vérszegénység (szakkifejezéssel: anémia) problémakörében. A szó általános értelmében a vörösvérsejtek vérben való jelenlétének számottevő lecsökkenését jelöljük e kifejezéssel. A vérszegénység állapota a vörösvérsejtek csökkent képződésével vagy fokozott elvesztésével léphet fel. A vörösvérsejthiány pedig - mivel e véralkotó végzi a gázok szállítását - végül azt eredményezi, hogy testünk sejtjei, szövetei nem jutnak elegendő oxigénhez.

Amennyiben intenzív vérzés vagy lassú, de ismétlődő vérvesztés áll be, továbbá ha erősen csökken a szervezet vörösvérsejt-termelése vagy éppen fokozott vörösvérsejt-pusztulás lép fel, a hiány mértékétől függően vérszegénység alakulhat ki. Fáradékonyság, gyengeség, szédülés lehetnek a legáltalánosabb tünetei ezen állapotnak, ám a kiváltó okok szerint a tünetek köre bővülhet és súlyosbodhat. A vérkép adatainak ismeretében már a háziorvos is megbízható diagnózissal és eredményes kezeléssel szolgálhat a legtöbb esetben. Az anémia az esetek túlnyomó többségében a nem megfelelő, egyoldalú, hiányos táplálkozás következtében alakul ki.

A vérösszetétel-vizsgálat eredményei, az adott normálértékektől való eltérések megmutatják a vérszegénység fennállását is, továbbá a kiváltó okok tekintetében többnyire szintén elegendő információt hordoznak a szakemberek számára. A vashiány, a B12-vitamin-hiány vagy a folsavhiány következtében fellépő vérszegénység jól elkülöníthető a betegség többi típusától, és már korai stádiumában felismerhető. E betegségcsoport hatékony megelőzésében a helyes táplálkozásnak jelentős szerepe lehet.

A vérszegénység egyik leggyakoribb kiváltó oka világszerte a vashiány. Az anémia e válfaja a nők körében gyakoribb, mivel a menstruációs vérzés, a terhesség, a szülés és a szoptatás idején a vasvesztés voltaképpen a testi folyamatok természetes velejárója. Átlagos körülmények között szokásos étrendünk napi mennyiségre leosztva 10-15 mg vasat tartalmaz, s ennek ráadásul csupán 5-10%-a képes felszívódni.

Azonban természetesen nem csak a vashiány fellépése csökkentheti a vörösvérsejt-képződést, hanem számos más - az előbbiekben már részben említett - hiányállapot is, ezek viszont helyes étrenddel hatékonyan kivédhetők. Olykor egy-egy betegség elhúzódásának következményeként szintén beállhatnak a vörösvérsejt-termelés zavarai; bár ritkábban előfordulhat közvetlenül a vörösvérsejt-képzést végző csontvelő károsodása miatt fellépő vérszegénység is.

A vörösvérsejt-képzés különböző eredetű zavarai mellett a vérszegénység kialakulása mögött gyakran áll fokozott vérveszteség. Ez nem csak valamilyen baleset, érsérülés következtében fellépő jelentős, látványos vérvesztés lehet, hanem hosszan elhúzódó, ismétlődő, esetleg akár sokáig rejtve maradó vérzés is. A rendszeresen visszatérő orrvérzés, az erőteljesebb menstruációs vérzés vagy akár az aranyérbetegség esetenként szintén jelentősebb vérveszteséghez vezethet. Igen veszélyesek lehetnek továbbá e szempontból a különböző (például emésztőrendszeri) daganatos és gyulladásos elváltozások nyomán fellépő, alkalmanként hosszan elhúzódó belső vérzések, amelyek tartósan maradhatnak rejtve is akár, pedig ugyanolyan vérveszteséget is produkálhatnak, mint például a vérzékenység egy-egy esete.

Az előbbieken túl gyakran szerepelhet még vérszegénységet kiváltó okként a fokozott vörösvérsejt-pusztulás, amely során valamilyen rendellenes működés folytán a vörösvérsejtek idő előtt (vagyis 120 napon belül) elpusztulnak. Noha a csontvelő élénkebb termeléssel igyekszik az egyensúlyt fenntartani, amikor a pusztulás mértéke meghaladja a termelődését, kialakul az ún. hemolitikus anémia állapota. Ezt az érpályák kóros elváltozásai, rendkívül magas vérnyomás, a szervezet téves, önmaga ellen irányuló védekező-mechanizmusai vagy éppen a vörösvérsejtek hibás képződése egyaránt előidézheti; ugyanakkor előfordulhat, hogy egyes növényi vagy állati méreganyagok (méhek, néhány kígyófaj mérge például) szintén a vér vörösvérsejtjeit károsítják. Mindezeken felül bizonyos gyógyszerek rendszeres szedése is járhat erőteljesebb vörösvérsejt-pusztulással, amennyiben azonban az adott gyógyszert szakember írta fel számunkra, biztosak lehetünk benne, hogy azt a kockázat-nyereség gondos mérlegelésével tette annak érdekében, hogy a káros mellékhatások súlya a lehető legminimálisabbra csökkenjen.

Hogy a vérszegénység imént felsorolt típusai közül adott esetben melyik lép fel, igen pontosan meghatározható vérképelemzéssel, valamint a csontvelő vizsgálatával. Az ilyen módon meghatározott megbetegedés pedig már célirányosan kezelhető, és az esetek túlnyomó többségében hatékonyan és eredményesen gyógyítható, végül pedig teljesen meg is szüntethető.

Helyes táplálkozással a vérszegénység megelőzéséért

Mint azt már az előbbiekben is jeleztük, az esetek jelentős részében egyszerűen étrendbeli hiányosságokra vezethető vissza a vérszegénység kialakulása, így tehát a betegség fellépését kis odafigyeléssel, tudatos tervezéssel, étkezési szokásaink apróbb módosításaival magunk is könnyen megelőzhetnénk, kivédhetnénk.

A vérszegénység megelőzése szempontjából a helyes táplálkozás egyik kulcsa a magas vastartalmú ételek fogyasztása. Magas vastartalmú élelmiszerek - mint például rizs, burgonya, búzacsíra, zöld levelű zöldségek, paradicsom, tojássárgája, hal, osztriga, mandula, mogyoró - fogyasztásával ugyanis általában kivédhető a vashiányos vérszegénység kialakulása.

A vasban gazdag táplálék fogyasztása mellett fontos lehet az emésztés, a felszívódás elősegítése, serkentése is. Megannyi gyógynövény kínál például a felszívódást hatékonyan elősegítő alternatív terápiás lehetőségeket. A hárs, a fűszeránizs, a fűszerkömény kiváló alapanyagai lehetnek egy emésztés-serkentő kúra kialakításának. A gyermekláncfű, a sárga tárnics, a kerti petrezselyem vagy a nagy csalán egyaránt olyan gyógynövények, amelyek emésztést segítő hatásuk mellett számottevő vastartalommal is szolgálhatnak szervezetünk számára.

A bevitt vas felszívódását segíti a C-vitamin; hogy e vitaminból mindig elegendő mennyiség álljon szervezetünk rendelkezésére, célszerű sok paradicsomot, paprikát valamint citromot, grapefruitot és narancsot fogyasztanunk. Ugyanakkor lehetőleg minél kevesebb fekete teát igyunk, mivel az abban lévő hatóanyagok egy bizonyos hányada kifejezetten gátolja a vas felszívódását! Kerüljük el továbbá a savlekötő anyagokat, a foszfátokat (amelyek főleg üdítőitalokban, sörben, jégkrémben találhatók meg) és a szalicilsav-származékokat (ezek bizonyos tartósítószerekben fordulhatnak elő)!
A vashiány mellett a vérszegénység másik gyakori előidézője a folsav valamint a B12-vitamin hiánya. A folsavhiány bizonyos életszakaszokban, élethelyzetekben - mint amilyen például a csecsemőkor, a kamaszkor vagy éppen a terhesség - lehet jellemzőbb, ilyenkor ugyanis a szervezet folsavigénye akár meg is többszöröződhet. A megnövekedett szükséglet azonban megfelelően alakított étrenddel szintén jól kielégíthető: ilyenkor egyebek mellett tojás, hal, tej, sajt, élesztő, gomba, kelbimbó, spenót, brokkoli, sárgadinnye, narancs fogyasztásával érhetünk el kedvező hatást. Étrendünkben szerepeljen gyakran gyümölcs, nyers zöldség; ételeinket pedig ne főzzük túl, mert hő hatására elbomlik a folsav! (Egy megjegyzés erejéig ki kell még térnünk a dohányzás és az alkoholfogyasztás e téren is megmutatkozó káros hatására: e két "szenvedélyünk" ugyanis szintén jelentősen megnövelheti szervezetünk folsavszükségletét, vagyis hozzájárulhat a hiányállapot létrejöttéhez.) A szintén a vörösvérsejt-képzéshez szükséges B12-vitamin növényi termékben nem fordul elő, tejtermékekben, májban, sovány húsban viszont kellő mennyiségben fellelhető.

Az esetek jelentős többségében már akkor is igen sokat tettünk a vérszegénység kialakulásának megelőzéséért, ha a fentiekben áttekintett táplálkozási javaslatokat alkalmaztuk; arról nem is beszélve, hogy a körvonalazott egészségesebb étrend természetesen korántsem csupán a vérképzést tekintve járulhat hozzá mindennapi egészségünk megőrzéséhez.

- cp -