Mi táplálja a zivatarfelhők lidérceit?
2001. július 17.

Kaliforniai kutatók szerint a zivatarfelhők fölött időnként megjelenő különös, gyűrű alakú fénytünemények valami módon a villámokból merítik energiájukat.

Pilóták beszámolóiból már régebb óta ismeretes volt, de hitelt érdemlően először csak nyolc éve figyelték meg, hogy a zivatarfelhők fölött különös fényjelenségek tűnnek fel. Közvetlenül a felhőkből, mintegy 15 fokos kúpszögben időnként kékes színű, fényes nyalábok törnek ki,amelyek csaknem 30 kilométeres magasságig, a sztratoszféra felső határáig emelkedhetnek. Még magasabban, a mezoszférában magasba nyúló fényoszlopok tűnnek fel, amelyek sárgás-vöröses színben pompáznak, éssokszor egészen az ionoszféra alsó határáig (90 kilométer) érnek. Élettartamuk alig néhány ezredmásodperc.

Az utóbbi, "koboldok"-nak elnevezett fénytüneményeket tanulmányozva aztán további jellegzetes alakzatokat fedeztek fel. Ezek a szinténcsak néhány ezredmásodpercig fennmaradó, vöröses színben izzó fénygyűrűk - amelyek a "lidérc(fény)" nevet kapták - a koboldok felett, többnyire már az ionoszférában jelennek meg. Egy pontból kiindulva úgy gyűrűznek tova, mint a tóba dobott kavics körül a vízhullámok.

A jelenségkör tanulmányozását nagyban nehezíti, hogy egy-egy ilyen tünemény csak a másodperc tört részéig marad fenn, s alapos megfigyelésükhöz nagyon érzékeny műszerekre van szükség.Ezért építették meg a "Légyszem" elnevezésű berendezést: ez tízfotoelektron-sokszorozóból áll, amelyek mindegyike más-más irányba tekint, s így befogja az egész égboltot. A műszert - amely olyan érzékeny, hogy akár egy harmincmilliomod másodpercig tartó fényfelvillanást is érzékel - a coloradói Yucca Ridge-ben állították fel. Ez már azelőtt is pompás megfigyelőhelynek bizonyult e jelenségkör tanulmányozásához: tiszta időben, a keleti irányban elterülő nagy síkság fölött akár 500-600 kilométerre is ellátni. (Itt szerencsés esetben néha szabad szemmel is észlelhetők e fénytünemények, bár rövid élettartamuk miatt az emberi szem nem igazán alkalmas az érzékelésükre.)

A kutatók megfigyelték, hogy a lidércek többnyire egy villámlást követően, átlagosan 150 milliomodmásodperc múlva jelentek meg. Az első felvillanást rövid szünet után második is követte, amely halványabb volt ugyan, de hosszabb ideig látható maradt: a gyorsan táguló fénygyűrű 220 milliomodmásodperc alatt csaknem 200 kilométeres átmérőt ért el.

A kutatók e megfigyelésekből arra következtetnek, hogy a lidércek a villámlás keltette rádióimpulzusok energiájából keletkeznek: erős elektromos terük felgyorsítja az ionoszférában lévő elektronokat, amelyek nitrogénmolekulákkal ütközve ionizálják azokat: a vörös fény az ionizált nitrogén jellegzetes kisugárzása.

Egy másik szakértő szerint azonban ez a magyarázat sántít: szerinte a villámlástól a lidérc megjelenéséig túl kevés idő telik el ahhoz, hogy a két esemény között valóságos fizikai kapcsolat lehessen. Úgy gondolja,a rádióimpulzusok nem közvetlenül a villámtól, inkább a koboldokból eredhetnek, hogy azokban mi kelti őket, az még kérdéses. Lehet, hogy egy korábbi villám, lehet, hogy nagy energiájú kozmikus részecskék.

Tény, hogy ilyen részletességgel még túl kevés lidérc kifejlődését követték végig, ezért a mérések statisztikai hibaaránya is elég nagy. A kutatók szerint azonban legfeljebb egy éven belül tisztázhatják a felmerült kérdéseket.

(Science News, New Scientist)

Forrás: É.T.