Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Ökoturisztikai fejlesztés a lillafüredi erdei vasútnál
2012. január 13.

A tizennégy hazai erdei vasút közül az Északerdő Zrt. tulajdonában levő Lillafüredi Állami Erdei Vasút a zászlóshajónak számít - mondta Turizmus Online-nak Mátrai Imre üzemigazgató.

Hozzáfűzte: az évente szállított utasok számában ugyan a Szilvásvárad-szalajkavölgyi túlszárnyalja a lillafüredit, amelyen évente kétszázezer turistát szállítanak a Bükk fokozottan védett területén. A lillafüredi vasút 14 kilométer hosszú hegyi fővonalának környezetében található turisztikai attrakciók (a diósgyőri vár, a miskolci vadaspark, a garadnai pisztrángtelep) azonban kiemelkedők.

Mátrai Imre arról is tájékoztatott, hogy nemrég fejeződött be az a 230 millió forintos program, amely az erdei vasút ökoturisztikai fejlesztését szolgálta. Ehhez 206 millió forint támogatást nyertek el, amelyet pályázat útján az Európai Unió biztosított.

A program keretében két ökoturisztikai központot alakítottak ki. Lillafüreden az állomás épületét felújították és a vasút garadnai végállomásán pedig új épületet emeltek. Mindezeket kiegészítette az a műszaki fejlesztés, amellyel elkészült a világ jelenleg egyetlen, úgynevezett hibrid hajtásrendszerű mozdonya.

Az üzemigazgató elmondása szerint Miskolc környezetének a barlangfürdő után a második látványossága az erdei vasút, amely ezzel a fejlesztéssel még vonzóbb lett a turisták körében. A működtetése környezetvédelmi szempontból az említett mozdonnyal kíméletesebbé vált. A felújított lillafüredi állomás ad helyet a Bükki Nemzeti Park térségi központjának, egy kiállító térben mutatják be a turistáknak a Bükk múltját. Az alsó szinten tizennégy színes tablón mutatják be a hazai erdőket, valamint a lillafüredi vasút pályája mellett található turisztikai értékeket és a több mint kilencven éves vasút történetét.

forrás: www.turizmusonline.hu