Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Több mint százéves hagyomány tért vissza Hongkongba
2011. október 18.

Harminchárom év szünet után ismét megrendezték a hét végén a több mint száz éves hagyományokkal rendelkező hongkongi öbölátúszást.

Ezer résztvevővel és több ezer nézővel, karneváli hangulatban indult újra a verseny. A Kowloon-félszigetet és a Hongkong-szigetet összekötő, a képeslapokról is jól ismert Viktória-öbölben 1906 óta minden évben hagyományosan tömegeket vonzott az esemény, a versenyt azonban 1978-ban fel kellett függeszteni a víz szennyezettsége és a hajóforgalom intenzitása miatt.

Az öböl vizének minősége még idén is kétségessé tette a versenyt, és többeket visszatartott az indulástól. A hongkongi környezetvédelmi hivatal múlt heti adatai alapján a víz a megengedett érték kétszeresét tartalmazza ártalmas baktériumokból, így például az Európában idén több tucat halálos áldozattal járó járványt okozó E.coliból. A rendezők szerint ugyanakkor a viadalt megelőző napokban javult a víz minősége, a résztvevők szintén tisztának ítélték azt. Eddig egyetlen megbetegedést sem jelentettek.

A versenyen indulók közül a legfiatalabb 12, a legidősebb 68 éves volt. Akadtak közöttük jó néhányan, akik harminchárom évet vártak arra, hogy újra az öböl habjaiba vethessék magukat. A leggyorsabbnak a 18 éves Ling Tin-Jü (Ling Tin-Yu), a hongkongi úszócsapat tagja bizonyult, ő 20 perc 34 másodperc alatt teljesítette az 1,89 kilométeres távot.

A rendezők jövőre a verseny kibővítését tervezik: már a külföldiek indulását is lehetővé tennék igazi turistalátványossággá fejlesztve az eseményt.

forrás: MTI