Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Felavatták az elégedett turista élőszobrát
2011. szeptember 29.

A Magyar Turizmus Zrt. és a Magyar Fürdőszövetség a Turizmus Világnapján közösen avatta fel kedden, szeptember 27-én a Vörösmarty téren a Gerbeaud előtt az Elégedett Turista élőszobrát. A világ számos városában már megszokott élőszobrok segítségével a turizmus és a vendégszeretet fontosságára akarták felhívni a figyelmet.

Vancsura Miklós bejelentette: a Turizmus Világnapja alkalmából ismét meghirdetik a magyar fürdőkultúra napját, amelyet október 8-án rendeznek meg. A Magyar Fürdőszövetség elnöke lapunk munkatársának elmondta, hogy ezen a napon közel ötven fürdőben színes ismeretterjesztő programokkal és hosszabb nyitva tartással várják a vendégeket. Ekkor egy rövid közvélemény kutatást is végeznek, amiből megtudhatják, hogy a turisták szerint mennyire számít, hogy mosolyognak-e rájuk a dolgozók, vagy sem.

A szövetség elnöke szerint idén várhatóan 25 millió vendég vált belépőjegyet a hazai fürdőkbe, a statisztikák szerint augusztusig a belépőjegyek 70 százalékát már értékesítették. A szövetség keretein belül a fürdőkre vonatkozó panaszok nem érik el a háromezret, amelyeknek többsége még mindig a műszaki és a higiéniai jellegű problémákra utal, és csak 20 százalékukban érintett a személyzet.
 
  • A legjobb vendég a visszatérő vendég - mondta Vancsura Miklós, ezzel arra hívta fel a figyelmet, hogy a turizmusban dolgozóknak úgy kell fogadni és ellátni a vendégeket, hogy azok vissza is térjenek.


Az élő szobrok leleplezése előtt Horváth Gergely statisztikákkal érzékeltette, hogy a turizmus milyen fontos az ország számára. -1322 milliárd forint bevételt jelent évente a turizmus az ország számára, ezen a területen 400 ezer ember dolgozik, a foglalkoztatottak 13 százaléka. A turizmus emberi kapcsolatokról szól, nem feltétlenül pénz kell ahhoz, hogy jó turisztikai értékeink legyenek - mondta a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója.

forrás: MTI

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Budapest
Magyarország