Pillanatnyi hangulat és a sztereotipizálás
2001. június 28.

A személyészlelés témakörét folytatva ezúttal a pillanatnyi hangulat ítéletalkotásra tett hatásaival, továbbá a sztereotipizálás jelenségével foglalkozunk részletesebben.

Pillanatnyi hangulatunk hatása személyészlelésünkre

A személyészlelés pontosságát az észlelő adott pillanatban jellemző hangulati állapota is befolyásolja. Bármilyen meglepő is, az ítéletalkotás pillanatában fennálló hangulatunk ítéleteinkre észrevehető hatást gyakorol.
Kísérletek egész sora bizonyítja, hogy ha jó hangulatban vagyunk, sokkal inkább alakítunk ki magunkban a körülöttünk lévőkről is kedvezőbb véleményt, mint amikor rossz a kedvünk. Egy vizsgálat során például azt tapasztalták, hogy pozitív érzelmi állapotban lévő emberek kétértelmű arckifejezéseket sokkal pozitívabbnak ítéltek, míg rossz hangulatban lévő alanyok ugyanezeket az arckifejezéseket sokkal negatívabbnak értékelték.
De természetesen mindez sokkal általánosabban is érvényes. Hiszen nem csak másokat szemlélünk pozitívabban, de önmagunkat is pozitívabban értékeljük, ha jó a közérzetünk, továbbá általában is sokkal vidámabb színekben látjuk a világot, és elégedettebbek vagyunk eredményeinkkel is. Pillanatnyi jó hangulatunknak pedig gyakran olyan egyszerű előzményei lehetnek, mint hogy az időjárás szépre fordult, vagy épp kedvenc futballcsapatunk aratott győzelmet egy mérkőzésen.
A jelenség okát illetően a következőket mondhatjuk: mivel a személyészlelés szelektív jellegű (az adott pillanatban rendelkezésünkre álló információknak csupán egy szűkebb hányadára koncentrálunk), és mivel ez a szelektivitás függ attól, hogy az adott időben milyen a hangulatunk, így ez hat vissza érzékelési folyamatainkra is. Ha például jó kedvünk van, tudatunkban is pozitívabb gondolatok merülnek fel, és így pillanatnyi környezetünket már eleve szintén pozitívabb kategóriák segítségével ragadjuk meg, a körülöttünk lévők eredendően többértelmű reakcióit is pozitívabb fogalmakkal kezeljük, helyezzük el észleléseink során.

Sztereotípiák az ítéletalkotásban

A sztereotipizálás kétarcú jelenség, ugyanis segítheti is, de sokszor éppen gátolhatja is a helyes személyészlelést. Előzetes ismereteink révén kategorizálni igen lényeges és alapvető tájékozódási pontot jelenthet, gyakran azonban már eleve helytelen előítéletekkel élünk; de még ha éppen viszonylag pontosak is előzetes ismereteink, korábbi értesüléseink, akkor sem minden esetben helyes általánosításokból kiindulnunk.
Számos vizsgálat mutatott rá arra, hogy a személyészlelés folyamatában nagymértékben játszik szerepet a sztereotipizálás, vagyis azon készségünk, hogy az embereket különféle "típusokba" soroljuk, majd adott személyeket egy-egy ilyen típuscsoport általános jellemzői alapján kezelünk tudatunkban. És valójában gyakrabban fordul elő, hogy egy célszemély csoportjának általános, tipikus jellegzetességeit helyesen beazonosítva nagyobb hatásfokkal ismerjük fel az adott illető fontosabb személyiségjegyeit, mintha konkrét, egyedi jellemzőire koncentráltunk volna. Sztereotípiáink azonban - már leegyszerűsített voltuknál fogva is - sokszor igen erősen torzíthatnak, ami éppenséggel már alapjaiban pontatlanná teszi ítéleteinket. Továbbá egy-egy csoport jellegzetességei természetesen nem szükségszerűen érvényesek annak valamennyi tagjára.
De hogyan képződnek sztereotípiáink? A leggyakoribb és leginkább meggyökeresedett sztereotípiák az etnikai, faji, nemzeti jellemzőkkel vannak összefüggésben, és különösen elterjedtek a többnemzetiségű társadalmakban, mint amilyen például az Egyesült Államok vagy Ausztrália. Érdekes módon egy másik gyakori alap ilyen jellegű általánosításra a foglalkozási csoport: valószínűleg mindannyiunk számára ismerősek az olyan tipikus kategóriák, mint "a rendőr", "az adóellenőr" vagy éppen "a futballista".
A sztereotipizálás negatívan befolyásolja azon képességünket, hogy egy adott csoport (azaz a sztereotipizált csoport) tagjai között különbséget tudjunk tenni. Az adott csoportnak általánosan tulajdonított kép elfedi az egyéni eltéréseket. A csoportsztereotípia erősségétől függően jelenthet egyre nagyobb nehézséget akár a legelemibb különbségek felismerése is az adott csoport tagjaival szembekerülve. Míg saját csoportunk (például etnikai csoportunk) tagjai között egyszerűbbnek érezzük az eligazodást (az egészen apró különbségek felismerését is problémamentesnek tartjuk), addig egy másik csoport tagjai között hamar elbizonytalanodunk.
Egy kutatás rámutatott: szemtanúként sokkal inkább emlékszünk a látott személy faji vagy etnikai csoport-hovatartozására, mint egyéni jellemzőire, amelyeket legtöbbször egyáltalában nem is figyelünk meg. Egy másik kutatás arra irányult, vajon hogyan befolyásolja a felismerés, a megkülönböztetés képességét a faji hovatartozás: ha fehéreknek mutattak képeket fehérekről és feketékről, azok úgy találták, a fehérekről készített felvételeket lényegesen könnyebb felismerni, megkülönböztetni, míg amikor feketéknek mutatták meg ugyanezen képeket, az ő számukra éppen a fehérek tűntek mind egyformának.
Az etnikai és faji sztereotípiák gyakran járnak együtt igen erős negatív érzelmeket tápláló előítéletességgel, ami persze lehetetlenné is teszi az objektív személyészlelést. A másokkal szembeni előítéleteket gyakran már gyermekkorban elsajátítjuk. A jelenség természetéből következik, hogy az előítéletektől terhes észlelést mérhetetlenül nehéz megváltoztatni: ha akarunk, bármikor találunk olyan elemeket másokban, amelyek csak továbberősítik velük szembeni előítéleteinket. Hiszen a személyészlelés legalább annyira függ attól, milyennek szeretnénk látni a másikat, mint attól, milyen is a másik valójában.

- cp -