A vérünkben van I.
2001. június 25.

Amit a vérkeringésről mindennapi egészségünk szempontjából tudni érdemes

Számos ősi kultúrában tartották a lélek hordozójának, az élet nedvének a vért, mágikus életerőt tulajdonítva minden cseppjének - gondoljunk csak például a dél-amerikai indián civilizációk véráldozati szertartásaira; és a vér e meghatározó kultikus szerepe nem is véletlenül alakulhatott ki, hiszen az ember már a kezdetektől fogva megfigyelhette, milyen központi jelentősége van az élet fenntartásában a testben keringő vérnek.

Az élő szervezet sejtjei a vérkeringés révén jutnak hozzá létfontosságú tápanyagaikhoz, az azok hasznosításához szükséges oxigénhez, továbbá a bomlástermékek elszállítása is e működés folyamán valósulhat meg. Végeredményében tehát a különböző vastagságú erekből felépülő keringési rendszer biztosít kapcsolatot, összeköttetést szervezetünk legkülönfélébb szervei, szövetei, sejtjei között.

Néhány szóban a vérkeringésről

Testünk sejtjei a működésükhöz szükséges tápanyagokhoz valamint az ugyancsak nélkülözhetetlen oxigénhez a vérkeringés segítségével jutnak hozzá. Majd ugyancsak a véráram segítségével kerülnek el a sejtekben keletkezett bomlástermékek a kiválasztás szervrendszeréhez. A keringési szervrendszernek a vért minden egyes sejthez minél közelebb kell vinnie, így tehát a változó vastagságú erek alkotta keringési rendszer a szervezet egészét hálózza be.

A különféle sejteknél lezajlódó anyagfelvételhez és -leadáshoz hajszálvékony, vékony falú, apró erek sűrű hálózatára van tehát szükség; a hatékony szállítás ugyanakkor gyorsabb keringési sebességet igényel, ami csak nagyobb nyomással valósulhat meg, amit éppen a szív izmainak összehangolt, lüktető mozgása szolgáltat; az így nyert nagyobb sebességű keringéshez viszont kevesebb, nagyobb keresztmetszetű ér bizonyul célszerűnek. A vérkeringés tehát e két hatás megfelelő ötvözetét valósítja meg.

A vér és a sejtek közötti anyagcsere a hajszálerek mentén játszódik le. A hajszálerek azután egyre nagyobb vastagságú erekbe, gyűjtőerekbe (vénák) futnak össze, hogy végül a szívbe juthasson az összegyűjtött vér, amely a szívből verőér (artéria) segítségével jut ki újra a szervezetbe. Az emberi vérkeringés esetében két ilyen vérkör alakult ki. A nagyvérkör biztosít összeköttetést a szervezet sejtjei és a tápcsatorna felszívófelülete valamint a vese (kiválasztás) között; míg a tüdő felé irányuló kisvérkör révén történhet meg a gázok cseréje. E két vérkör viszont a szívben természetesen összekapcsolódik, így a vér útja vázlatosan a következőképpen írható le: szív - tüdő - szív - szövetek - szív, és kör kezdődik újra.

A keringési rendszer leggyakoribb megbetegedései

A keringési rendszer különböző megbetegedései sajnos igen gyakoriak; a halálozási okok között is vezető helyen szerepelnek. E megbetegedések három nagyobb csoportra oszlanak: szívpanaszok, érpanaszok és vérnyomásproblémák - ezek persze gyakran egymással összefüggésben lépnek fel.

A szívműködés egyik gyakori rendellenessége a szívritmuszavar, amely igen kellemetlen, halálfélelemmel járó betegség; enyhébb ilyen jellegű zavart bárki tapasztalhatott már, ha például hirtelen nagyon megijedt, ez azonban még nem tekinthető kórosnak; radikálisabb esetben azonban a beteg helyzete veszélyeztetettebb, ilyenkor a zavar a bőr alá beültetett és a szívbe vezetett elektromos ritmuskeltő berendezés, pacemaker segítségével kezelhető.

Az infarktus - bár a szívet érintő megbetegedésről van szó - valójában már az érhálózathoz kötődő problémák közé tartozik. Ilyenkor a szív izomzatát ellátó úgynevezett koszorúserek valamelyikében lép fel elzáródás, aminek hatására az adott ér által ellátott terület sejtjei nem jutnak tápanyaghoz, végeredményben pedig elhalnak. A szívizom ilyen jellegű károsodásának kiterjedése az ér által ellátott terület nagyságától függ. Az első érelzáródásos esetek még nem feltétlenül bénítják meg a szív működését egészében, az egymást követő infarktusok hatásai azonban összeadódnak.
Érelzáródások viszont nem csak speciálisan a koszorúserekben keletkezhetnek, hanem gyakorlatilag a keringési rendszer bármely szakaszán. A test egyes területeit általában kiterjedtebb érhálózat látja el, így egy-egy ér működésének kiesését szomszédos erek részben még pótolhatják, ám az adott terület ellátása számottevően csökkenhet. Az ér elzáródását trombózisnak nevezzük, ha az eret elzáró vérrög helyben keletkezett, és embóliának akkor, ha a vérrög a keringéssel került az elzáródás helyére. A vérrög sok esetben a gyűjtőerek tágulati szakaszain keletkezik, mivel ott a lassabb áramlás és egyéb fizikai feltételek kedveznek az esetleges véralvadék-képző folyamatoknak; a vérrögképződés veszélyét fokozza az értágulat (visszeres láb), az érfal sérülése, az érelmeszesedés és a hormonális fogamzásgátlók alkalmazása.

Az érelmeszesedés az ér belső hártyáján keletkező jellegzetes kóros elváltozások összessége: zsír jellegű anyagok gócszerű felrakódása, szövetburjánzás, majd mészlerakódás jellemzi. Az ilyen módon elmeszesedett ér belső felülete elveszti simaságát, aminek következményeként a vér egyes alkotói megsérülhetnek és vérrögök alakulhatnak ki, valamint az eret szűkítő merev lerakódás a vérnyomás megnövekedését eredményezheti. E rendellenesség kialakulásában szerepet játszhat öröklött hajlam, de egészen biztosan ott találjuk a kiváltó okok között a zsíros, koleszterindús táplálkozást, a mozgáshiányos életmódot, a dohányzást, a cukorbetegséget.

Az érszűkület egyik előidézője is lehet az érelmeszesedés, de érgyulladás utáni hegesedés szintén kiválthatja. Ilyenkor - a szűkület mértékétől függően - az érelzáródáshoz nagyon hasonló helyzet alakul ki: azaz lényegében károsodást szenvedhet a keringés sejteket ellátó funkciója. Az érszűkület jellemző tünete a fokozódó terhelésre bekövetkező görcsös fájdalom.

Igen gyakori viszont egy ezzel ellentétes folyamat, vagyis amikor megnövekszik az érkeresztmetszet. Ez viszont a vénák jellemző elváltozása. A vénák tágulata különösen az alsó lábszár, valamint a végbél vénáin jelentkezik (ez utóbbi esetet nevezzük aranyérnek). Kialakulásában szerepet játszhat örökletes szöveti gyengeség, de nagy mértékben segítheti elő az elváltozást a sok állás vagy a megerőltetés, erőlködés. A lábszár vénáinak, gyűjtőereinek tágulata sok esetben a láb duzzanatát (ödémáját) okozza. A szövetek sejtközi folyadékának felszaporodása miatt romlik a sejtek oxigénellátása, ami lábszárfekély kialakulásához vezethet.

A vérnyomás igen gyakran eltérhet a normális értéktől. Teljesen természetes jelenség, hogy erős fizikai megterhelésre vagy idegesség hatására a vérnyomás megemelkedik. Ilyen esetekben ugyan magasabb a vérnyomás, ám csupán időlegesen, így nem beszélünk magasvérnyomás-betegségről. Aki magasvérnyomás-betegségben szenved, sokszor panaszkodik erősebb fejfájásról, kéz- és lábduzzadásról. A szövetek ellátása nem megfelelő, ugyanakkor az ereket nagyon megterheli az állandó, fokozott igénybevétel. E rendellenes működés leggyakrabban pszichikai okok miatt alakul ki, de egyéb okok mellett kiválthatja nagyon sós táplálkozás, jelentkezhet érelmeszesedés következményeként. Az alacsony vérnyomás - ha nem eredményez koncentrálási zavarokat vagy ájulást - nem tekinthető kóros állapotnak.

A következőkben rátérünk majd a vér összetevőinek, alkotóinak bemutatására, említést teszünk a vércsoportokról, de egyebek mellett tárgyaljuk még a sajnos sokakat érintő vérszegénység témáját, - a továbbiakban tehát kimondottan a vérhez kötődő kérdésekkel szeretnénk foglalkozni.

- cp -