Jóska, dzsere be, én kis rabló, nem nadzs rabló!
2011. április 11.

Az egyiptomiak nyelvérzéke bámulatos, mondhatnám, irigylésre méltó! Ennek tanubizonyságaként íme egy rövid élménybeszámoló...

Egyiptomi külszolgálatom elején, mig bérlakást nem találtam Kairóban, az Atlas Hotelben laktam, aminek a környéke ugyan kissé lármásan sűrű, közlekedésnek mondott, forgataggal volt 'megáldva'; még éjfél után is meglehetősen élénk volt a jövés-menés, szamaras kordélyok, biciklik, és -gyakran múzeálisnak látszó- szinte állandóan tülkölő/dudáló kisebb-nagyobb gépkocsik kavalkádja. Rémisztőnek éreztem a közlekedési szabályok rendjének általam vélt tökéletes hiányát. Már annak gondolatától is 'kivert a viz', hogy ebben az őskáoszban majd autót kell vezetnem.

Aztán hamarosan kellemesen 'csalódtam', rájöttem, hogy ismerőseim nem jóindulatú füllentésekkel akartak bátorságot belém sulykolni; vezetés közben a hallást alaposan tépázó dudálások viharában az autósok, akikhez képest a vidámpark kúsza dodzsemezői kresz oktatóknak tűnhettek volna, állandóan ügyeskedve de mindig úgy 'manővereztek', hogy NEM okoztak egymásnak balesetet! Amitől aztán végképp elcsodálkoztam, de tényleg(!), hogy 'nem intettek be' egymásnak, nem szentségeltek egymásra, sőt, ...még néha átmosolyogtak a másik 'úrvezetőhöz', mintha azt sugallták volna: 'OK, most te nyertél, engedlek, menj, habibi.'.

A szálloda tiszta volt, kényelmes, és viszonylag olcsó, és, az előbbiekre gondolva, rögtön élményt nyújtott környezete Kairó lüktetéséből is. Amről eszembe jut az alábbi történet.

Az Atlashoz közel volt egy bazári sikátor, helyesebben: kis üzletekből álló, mindenféle egyiptomi használati, disz és szuvenir tárgyakat árúsitó bazár sor, utcácska. Ennek hangulatát gazdagitotta a tömjén és vizipipa illata és egyik-másik boltból kiszűrődő jellegzetes egyiptomi dallamok. Ha más elfoglaltságom nem volt, a késő délutáni vagy kora esti órákban szivesen sétálgattam itt is.

Talán második alkalommal jártam ott, kevés volt a sétáló; lassan, nézelődve kiváncsiskodtam. Aztán felfigyeltem egy oda nem illeszkedő szóra: "Jóska! Jóska!" Nocsak, egy másik magyar, gondoltam. Hiába forgattam a tekintetem, aztán észrevettem, hogy az egyik üzletecske előtt felém integet egy boltos, és igy szól: "Jóska! Jóska!".

Hát, elkapott a kiváncsiság, odamentem. Egy barátságosan mosolygó fiatalember igy invitált boltjába: "Jóska, dzsere be, én kis rabló, nem nadzs rabló!" (A kibicsaklott magyar kiejtés azért jól érthető volt!)

Ez a mondat, ilyen tartalommal,..és magyarul! Lehengerelt! Beléptem. Miközben üveg csészében forró, illatos és 'méregerős' teát kaptam (hamarosan megtudtam, hogy ez egy elterjedt vendégszerető arab gesztus!), a boltvezető, egyben tulajdonos, a szűk helyiségbe zsúfolt csaknem minden tárgyat meg tudott nevezni magyarul, vagy felismerhetően magyarul. Aztán végképp elcsodálkoztam, amikor az árak iránt érdeklődve, minden megnevezett tárgy árát magyarul ismertette.

Felcsigázott érdeklődésemre elmondta, a szállodában gyakran voltak a bazárba látogató magyarok, akiket kitartóan faggatva, elsajátitotta ezt az üzletet segitő nyelvtudást. Mondanom sem kell, úgy meghatódtam, hogy még olyasmit is vásároltam, amit később igencsak igyekeztem itthon elajándékozni.

Ifjú egyiptomi barátom a már angolul folytatott beszélgetés közben, egy kis dicsekedő hangvétellel, azt is 'elárulta', hogy az angolon és magyaron kivül 'beszél' még (legalább ilyen fokon) oroszul, franciául, németül is.

Egek! Hol vagyunk mi ettől az üzleti kultúrától, gondoltam vissza többször! Pesten egy üzletben se tea (se kávé vagy más), se körültekintő segitő szó általában. A magyarul nem tudó vásárló pedig 'megnézheti' magát. VAN azonban megfigyelő kamera, biztonsági őr, és nem egy helyen biztonsági kapu! Ez aztán haladás!

forrás: www.nagyutazas.hu