Hogyan érzékeljük a Másikat? - A személyészlelés
2001. június 13.

A társas érintkezésbe való sikeres bekapcsolódás első lépése éppen az, hogy képesnek kell lennünk megfelelően észlelnünk, helyesen megítélnünk az embereket, akikkel dolgunk van. Ennek hiányában voltaképpen lehetetlenné is válna a kommunikáció, lényegében teljesen elszigetelődnénk. A mások észlelését tekinthetjük úgy is, mint bármely interakció (személyközi érintkezés) első, döntő fontosságú szakaszát.

Míg a hétköznapi tárgyak felismerése folyamán egyszerűen csak fizikai - azaz látható, közvetlenül megfigyelhető, "felszíni" - tulajdonságokra (méret, forma, szín stb.) figyelünk, addig embertársaink megítélésekor lényegesen összetettebb folyamatok indulnak meg, sokkal kifinomultabb (és rejtettebb) képességeink lépnek működésbe.
Embertársaink megítélése túlnyomórészt olyan tulajdonságokat érint, amelyek közvetlenül nem megfigyelhetők, hanem következtetni kell azokra. A közvetlen fizikai benyomásnál jóval összetettebb észlelési folyamatokra támaszkodik például annak megítélése, hogy egy személy, akivel összetalálkozunk, milyen jellemmel, vagy milyen intelligenciával rendelkezik, vagy éppen milyen szándékok vezetik egy adott pillanatban.
Ez azt is jelenti, hogy személyekkel kapcsolatban sokkal nehezebb helyes ítéleteket hoznunk, és így hibákat szintén lényegesen többször vétünk, amelyeket ráadásul kijavítanunk is nehezebb. Mindehhez járul még az is, hogy személyekkel szemben ritkán vagyunk igazán elfogulatlanok, azaz ily módon egyfelől már mi magunk forrásai lehetünk egynémely megfigyelésben beálló torzulásnak.
Gondoljuk csak meg, ugyan ki lenne képes valóban tárgyilagosan szemlélni (hogy csak két szélsőségre utaljunk) akár munkahelyi főnökét, akár kedvesét! Olykor valakiben csak a hibákat vagyunk hajlandók észrevenni, másokban meg éppen azokat nem, - a pszichológia ezt nevezi "motivációs elfogultságnak".
Ez az elsőre talán aprónak tűnő torzítás - amellett, hogy igen komoly veszélyt jelenthet ítéleteink pontosságára nézve - felvet egy további problémát is. Néha előfordulhat ugyanis, hogy e kezdeti előítéleteink, téves elképzeléseink visszahatnak a ténylegesen kialakuló szituációra is: mintegy utólagosan a valós helyzetben megjelennek. Főnökünket például zsarnoknak látjuk, s ez olyan viselkedést válthat ki belőlünk, ami őt idővel valóban azzá teheti.
Az esetek döntő többségében persze meglehetősen pontosan ítéljük meg a körülöttünk lévők alapvető tulajdonságait és adottságait, azonban néha e részfolyamat kisebb hibái is igen komoly gondokat okozhatnak a társas, közösségi érintkezésben, nem hiába fordul tehát e terület felé a szociálpszichológus érdeklődése.

Az érzelmek észlelése
Egy másik személyt érzékelve azonban már mindjárt két csoportra is oszthatjuk felmerülő benyomásainkat. Amíg a tartós, alapvetően meghatározó személyiségvonások észlelése igen nehéz lehet, gyakran az is elegendő, ha partnerünk pillanatnyi érzelmi reakcióit jól mérjük fel. Időnként sokkal fontosabb is lehet, hogy egy adott pillanatban tudjuk, beszélgetőtársunk éppen érdeklődéssel figyel-e vagy unatkozik, feszült vagy nyugodt, szemben azzal, hogy általában véve extrovertált vagy visszahúzódó, magabiztos vagy félénk.
De mennyire vagyunk jártasak mások érzelmeinek felismerésében? Az erre irányuló kutatások általában azt vizsgálták, hogy például egy fényképen látható személy arckifejezéséből hogyan következtetünk a pillanatnyi érzelmi állapotra. Több különböző kísérlet eredményeit összevetve azt tapasztalhatjuk, hogy általában az egyszerűbb, egyelemű alapérzelmeket (pl. düh, félelem, vidámság) viszonylag pontosan felismerjük már arckifejezésről is; kevertebb, vegyesebb, összetettebb érzelmeket illetően azonban már jelentősen megnő a pontatlan felismerések aránya.
Egy másik érdekes kérdés volt továbbá az is, változik-e az egyes érzelmek felismerése/felismerhetősége más és más kultúrában élő emberek esetén. A válasz egyértelműen nemlegesként adódott: bármilyen kultúrából érkezünk ugyanis, a nem-verbális közlések nyelve (gesztusok, mimika) annyira egységes, hogy érzelmeink egy meghatározó hányada mindenki számára azonosként ismerhető fel. Egy afrikai természeti nép törzsi kisközösségben élő tagja számára egy mosoly éppen ugyanazt jelentheti, mint egy "civilizált", fejlett ipari társadalom embere számára.
Visszatérve azonban a bonyolultabb érzelmek dekódolására: ha összetettebb érzelmeket arckifejezésről olyannyira pontatlanul tudunk csak megítélni, akkor hogyan lehetséges mégis az érintkezés? Hiszen azért általában azt tapasztalhatjuk, mégsem olyan sikertelenek kommunikációs kísérleteink, mint amennyire azt a fentebb vázolt kutatások mutatnák. A probléma feloldását az a tény adja, hogy valójában érzelemfelismerő tevékenységünk az információk egy sokkal szélesebb köréből merít. Mindennapi érintkezéseink alkalmával ugyanis a pillanatnyi arckifejezés mellett számos más elem is hat ránk, amelyek ugyanúgy hozzájárulnak a másik fél érzelmeinek felméréséhez. A szituáció adott háttere, az előzmények, a másik személy egyéb jelzései egyaránt hasznos részletekkel szolgálhatnak a bonyolultabb érzelmek értelmezésére, felfejtésére.

De valójában milyen tényezők és mi módon alakítják személyészlelésünk folyamatait? Erről szintén lesz szó a következőkben amikor majd többek között a hangulati hatásokkal valamint a sztereotipizálás jelenségével is foglalkozunk.

- cp -