Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Sötét árnyat vet a világ legnagyobb toronyórája a Big Benre
2010. augusztus 18.

A greenwichi középidő (GMT) és a Big Ben uralmát fenyegeti brit félelmek szerint a világ legnagyobb toronyórája Mekkában, amelyet csütörtökön avatnak fel.

Nagy-Britannia büszkeségére a London délkeleti részén, Greenwichben egy domb tetején álló óra, és az azzal a város központjában egy ütemben járó Big Ben jelentette az "idő közepét", az egész világ ehhez, és az itt áthaladó 0. hosszúsági fokhoz igazította óráját. A greenwichi középidőnek azonban most vetélytársa akadt, még pedig a szaúd-arábiai Mekkában épített toronyóra, amelyhez napokon belül 1,5 milliárd iszlámhívő igazíthatja óráját. Az óra a ramadánhoz időzítve kezdi meg működését.

A leírások szerint a torony, amelyben helyet kapott, hasonlít a Big Benre, azonban hatszor magasabb annak tornyánál, és uralja Mekka városképét. A szaúdi kormány által építetett komplexumban - bár az óra a legnagyobb látványosság - szállodák, bevásárlóközpontok és konferenciatermek is vannak. A mekkai óra négy számlapjának átmérője egyenként több mint 46 méter. Az óralapokat, valamint az Allah nevében feliratot kétmillió LED testtel világítják meg - írta a The Daily Telegraph című napilap. Az óra természetesen az Arabia Standard Time (AST) szerint jár, ez három órával van a greenwichi középidő előtt. Az egyedülálló szerkezet zöld és fehér fényekkel szólítja imára a muzulmánokat, akik 18 mérföldes távolságból is láthatják a fényeket.

Arab remények szerint az óra megdönti majd Greenwich egyeduralmát, és Mekka "árnyékba borítja" a londoni dombot. Ez azonban nem lesz könnyű. A világ 125 éve igazodik a keleti és nyugati féltekét elválasztó képzeletbeli 0. hosszúsági fokon áthaladó helyen működő órához. Annak idején azért volt szükség egy középidő meghatározására, hogy világszerte legyen mihez igazítani az utazást, a közlekedést. 1884-ben Washingtonban 25 ország részvételével rendeztek tanácskozást, amelynek célja az volt, hogy rögzítsék a "zéró pontot". Greenwich - pontosabban annak obszervatóriuma - akkoriban már hosszú ideje szolgált kiindulási pontnak, 126 éve ezt "pusztán csak" megerősítették. San Domingo kivételével és Franciaország, valamint Brazília tartózkodásával, a résztvevők jóvá is hagyták a javaslatot.

Az iszlám világban - mint azt a konzervatív brit napilap megjegyzi - gyarmatosító anakronizmusnak tekintik, hogy ez a kiindulási pont épp Londonban van. (MTI)

forrás: MTI

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Szaúd-Arábia