Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Megújult a zalakarosi sétány
2010. július 26.

Befejeződött a zalakarosi városközpontban lévő sétány uniós támogatással megvalósított felújítása - tájékoztatta a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség hétfőn.

A zalakarosi fürdősétány felújítását, valamint elárusító hely és információs pont létrehozását 49,9 millió forinttal támogatta a Nyugat-dunántúli Operatív Program. A munkálatok teljes költségvetése 59 millió forint volt.

A sétány az önkormányzat épületétől az autóbusz-pályaudvar érintésével a Gránit Gyógyfürdő új főbejáratáig tart. Gyalogosoknak és kerékpárosoknak egyaránt közlekedést biztosító közterület, amely a város déli részén lévő gazdasági területek, valamint a déli, dél-nyugati részen fekvő szállodák és a közigazgatási központ, illetve a gyógyfürdő között teremt összeköttetést.

A fejlesztés során őshonos fákat ültettek, padokat, virágtartókat, szeméttároló edényeket helyeztek el, a közvilágításhoz megújuló energiát használnak. A sétányon szabadtéri értékesítő helyet is építettek, amely információs pontként is szolgál a városba látogató vendégek és a helyi lakosok számára.

forrás: www.nepszava.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Zalakaros
Magyarország