Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

A gyerekek másféle betegségeket kapnak el utazáskor, mint a felnőttek
2010. április 14.

A világjáró gyerekek bizonyos fertőzésekre és sérülésekre érzékenyebbek, mint a felnőttek, ennek ellenére ritkábban jutnak el orvoshoz az utazásra való felkészüléskor - állapítja meg egy friss tanulmány.

A Pediatrics című gyerekgyógyászati szakfolyóirat májusi számában elemzik kutatók 34 ezer külföldön járt ember adatait, akik utazással összefüggő megbetegedés miatt fordultak orvoshoz. Megállapították, hogy a gyerekek számára leggyakrabban hasmenés, bőrsérülések - főként csípéseket és paraziták által okozott kiütések -, láz és légúti fertőzések miatt kértek kezelést. Egyes problémák gyakoribbak voltak a gyerekeknél, mint a felnőtt utazóknál, és hozzájuk képest a gyerekek gyakrabban szorultak kórházi kezelésre is. Ugyanakkor, mint a tanulmány megállapította, a gyerekeket ritkábban látták el orvosi tanácsokkal az utazás előtt. Míg a felnőttek 59 százaléka kapott utazás előtti orvosi ellátást, addig a gyerekeknek csak 49 százaléka.

A kutatók úgy vélik, tanulmányuk eredménye annak fontosságára világít rá, hogy bármilyen külföldi utazás előtt vigyék el a szülők orvoshoz a gyerekeket. "A szülőknek körülbelül hat héttel előbb meg kellene beszélniük az útitervet a gyerekorvossal" - mondta Stefan Hagmann, a New York-i Bronx-Lebanon Hospital Center munkatársa. Mint hozzátette, így elegendő idő maradna a szükséges oltásokra. Az oltásokon kívül a gyerekeknek gyógyszerekre is szükségük lehet, például a malária megelőzésére. A szülők egyúttal tanácsot is kaphatnak, hogyan kezeljenek olyan gyakori problémákat, mint a hasmenés vagy a légúti fertőzések, és miként ismerhetik fel, hogy mikor válnak a gyerek tünetei elég komollyá ahhoz, hogy már mindenképpen orvoshoz forduljanak vele.

Hagmann rámutatott arra, hogy a legnagyobb kockázatot a trópusokra való utazás hordozza, ám olyan problémák, mint a hasmenés és a légúti fertőzések, mindenütt előfordulnak, ezért az úti céltól függetlenül javasolta a szülőknek az előzetes orvosi tanácskérést. A tanulmány adatait 19 országban gyűjtötték 1997 és 2007 között egy egészségügyi hálózat klinikáin. A páciensek közül 1591 volt gyerek, 32668 pedig felnőtt. A többségük Ázsiában, Latin-Amerikában vagy Afrika szub-szaharai területein fordult orvosi ellátásért. A gyerekek 28 százalékát kezelték hasmenés miatt, minden negyediket (25 százalék) pedig bőrproblémák - állatharapás, csípés, kiütések - miatt. A gyerekek további 23 százaléka lázat kiváltó fertőzést kapott, leggyakrabban maláriát, 11 százalékuknál pedig légúti betegségek jelentkeztek, ideértve a megfázást és a középfül fertőzéseit is. Néhány betegség gyakrabban fordult elő a gyerekeknél, mint a felnőtteknél, például a harapások, kiütések, légúti fertőzések és egyes típusú hasmenések. A gyerekek 14 százaléka szorult kórházi kezelésre, míg a felnőtteknek csak 10 százaléka. Utóbbi hátterében az állhat, hogy hasmenéses megbetegedéseknél a gyerekek könnyebben kiszáradnak. A szakemberek azt tanácsolják, hogy utazás közben a szülők győződjenek meg arról, hogy gyerekük kizárólag jól átfőtt-átsült ételt eszik és óvják a csapvíztől, mert ezekkel csökkenthető a hasmenéses betegségek kockázata. (MTI)

forrás: www.turizmusonline.hu