Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Belső út és sors a kártya lapjain
2000. december 21.

A tarotkártya szimbólumnyelve

A tarotkártya (vagy: tarokk) eredetét homály fedi. Európán belül Itáliában tűnik fel először, ahova is egyesek szerint arab vagy perzsa, mások szerint cigány közvetítéssel jut el. Forrásának egyaránt tarthatjuk Egyiptom vagy Kína ősi civilizációját vagy éppen az indiai kultúrát.

A kártyalapok ábráiban általában is feltűnő jelentésgazdag szimbólumok arról tanúskodnak, hogy azokat eredetileg egyáltalán nem,- vagy legalábbis nem kizárólag - játékra szánták. A tarot esetében például ismert a hagyományos nézet, melyszerint azt az egyiptomi Thot, a mágiát, a nyelveket és a számokat feltaláló isten alkotta meg: a kártya lapjaiban, mint egy könyvben rejtve el a világ titkait. India kultúrájával Visnu, az egyik hinduista főisten alakja kapcsolja össze a kártya szimbólumait; négykarú alakja hordozza azokat az alapvető jelképeket, amelyek a hagyományos tarotban is jelenvannak. Ebben az összefüggésben a kártya lapjai a belső megvilágosodás útját jelenítik meg, egyes lapjai ezen út egy-egy állomását adják meg. De a tarot számait és jelképeit olykor összefüggésbe hozták a kabbalával és számmisztikájával is, valamint még számos más jelképalkotó rendszerrel.

A hagyományos tarotkártya valójában kétpaklit tartalmaz: a különböző figurákat, képeket felvonultató, huszonkétszámozott lapból álló Nagy Arkánumot (amelyet a következőkben részletesebbenáttekintünk); valamint a lényegében a francia játékkártyától alig különböző Kis Arkánumot. Eredetileg a két kártyacsomag egymástól függetlenlehetett, ám az azonos használat révén lapkészleteik egybeolvadtak. A tarota 15. század elejétől rohamosan terjedt Európa mind több országában: Itáliátkövetően spanyol, portugál és francia területen hódított, majd északabbrais eljutott; közben azonban az eredetileg titkos, okkultista tanok segédletekéntalkalmazott kártya játékká lett, amelyből viszont bonyolultsága miatt a Nagy Arkánum fokozatosan kiszorult, illetve önállósulva a kártyavetés eszközévé vált.

Színes, változatos, igen sokrétűszimbolikájának köszönhetően valójában éppen a Nagy Arkánum alkot ténylegesenegy olyan, kártyán megjelenő szimbólumrendszert, amely világunk és azemberi természet rejtett összefüggéseit feltárni képes.

A Nagy Arkánum a köztudatban úgy él,mint a jövőbe látás eszköze. Valójában a tarot nem csupán a jóslásbanlehet használója segítségére, hanem az önmegismerésben is; és nemfeledkezhetünk meg arról sem, hogy hagyományosan a kártya lapjainak igen átfogótudást tulajdonítottak a különböző okkultista tanok: olyan átfogó tudást,amely feltárja világunk egészét, és amely láthatóvá teszi a legtitkosabbkapcsolódásokat is.

Kártyavetéskor a lapokat megkeverik, arccal lefelé sorokba rendezve leterítik, majd egyesével felfordítják, hogybelőlük előbb egyenként, majd a többi lappal összefüggésben kiolvassáka keresett jelentéseket, amelyeket azok a rajtuk szereplő jelképek összetett értelmezhetősége révén hordoznak magukon. Minden laphoz egy bizonyos jelentéskör társul, ha a lap fejjel lefelé bukkan fel a felfordításkor, jelentésköréneknegatív elemei jutnak hangsúlyhoz; a kártyák egymásmellettisége olymódonbefolyásol, hogy azok erősíthetik, vagy éppen semlegesíthetik egymást.

Mielőtt végül ismertetnénk az egyeslapok jelentéseit, már csak egyetlen dologra kell felhívnunk a figyelmet.Amikor a kártyák a jövőre vonatkozó kérdéseinkre válaszolnak, csupán tanácsotadnak, és nem azt mondják el, mi fog ténylegesen is bekövetkezni.Semmi sem történik meg teljes bizonyossággal abból, amit a kártya kimond;ugyanígy azonban a negatívumokat sem baljóslatként kell fogadni, hanemegyszerűen csak figyelmeztetésként.

0. A Bolond

nem feltétlenül együgyű; éppen egybizonyos naiv bölcsesség birtokosa, ami időnként környezete fölé emeli;kirekesztett és kiváltságokat élvező egyszerre; áhítattal képes csodálnidolgokat, ugyanakkor elég merész ahhoz, hogy azok mélyére pillantson; nemterhelik előítéletek; mindig kész az újat befogadni
gyakori értelmezés: be nemtervezett esemény; váratlan, új kezdet; ha kedvező körülmények adódnak,szerencsét is jelenthet
fordított állásban: esztelenviselkedés


I. A Mágus

lényegében az átváltoztatás, az átalakításművésze; személyiségünknek azon részét képezi, amely kezdeményezi a változtatásokat,ezek hiányában ugyanis valódi énünk örökre megvalósulás nélkülmaradna
gyakori értelmezés: tervbe vett változás;önbizalom, akaraterő, kockázatvállalás
fordított állásban: akaratgyengeség, élhetetlenség


II. A Főpapnő

a tudás, a bölcsesség női alkotója;titkos, rejtett tudás hordozója; befogadó alkat; a tudás férfi aspektusánakkiegészítője, kiegyensúlyozója
gyakori értelmezés: ösztönös megérzés,teremtőkészség, titkok felfedése
fordított állásban: érzelmilabilitás, az intuíció hiánya


III. A Császárnő

az erő női arculata; ugyanakkor a főpapnőmellett a nőiség másik megjelenése, amely az előbbivel ellentétben nemrejtélyes, hanem teljesen nyitott; a tudatosság és a fenntartó termékenységmegtestesítője, amely viszont csak férfi párjával együtt érvényesülhetigazán
gyakori értelmezés: természeti erő,termékenység; gyarapodás, biztonság
fordított állásban: elszegényedés,belső viszály


IIII. A Császár

az erő, az uralkodás és a cselekvésarchetípusa; természetünk energikus, férfias elemeit képviseli, de itt isfontos az ellenkező nemű elemek jelenléte
gyakori értelmezés: életerő,uralkodás, hatalom, önuralom
fordított állásban: cselekvésképtelenség,hatalomvesztés


V. A Pápa

a szellemi erőként kifejeződésre jutóférfienergia; a tudás belsőbb, rejtettebb elemeivel szemben benne a külsőirányultság az inkább meghatározó; uralkodás a dolgok szellemi természetefelett
gyakori értelmezés: bölcsesség, ihletettség, jó tanács
fordított állásban: téves értesülés,rossz tanács


VI. A Válaszút

ez a lap gyakran két női alak által közrefogottifjút ábrázol, az egyik nő tiszta, ártatlan, míg a másik csábítóan érzéki,buja; nyilvánvaló, hogy választási helyzet alakul ki, ahol is tulajdonképpena szellemiség és az érzékiség elkülönülése kényszerít döntés elé
gyakori értelmezés: vonzalom, társasviszony; közelgő választás
fordított állásban: döntésképtelenség;felmerülő problémák egy kapcsolatban


VII. A Diadalszekér

lendületes előrejutást, nagy lépésekkelmegtett utat jelenít meg; egy világot magunk mögött hagyunk, hogy egy másikbaérkezhessünk meg
gyakori értelmezés: megérdemeltsiker, jutalom fordított állásban: önzés, előmenetelmások rovására


VIII. Az Igazság

kivétel nélkül női alakban jelenikmeg (a férfi alakjában testet öltő Erő párjaként), kezében mérleggel éskarddal; a mérleg segít az értékek felbecsülésében, kiegyensúlyozásában,míg a kard a szellem ébredését jelképezi
gyakori értelmezés: egyezség; józanítélőképesség
fordított állásban: igazságtalanság,viszály; elfogultság


VIIII. A Remete

a szellemi útkereséssel járó magányszimbóluma; alakja öreges, mivel ifjúkori törekvéseivel már végleg leszámolt;ugyanakkor birtokosa olyan ismereteknek, bölcsességeknek, amely csak a sok-soktapasztalattal rendelkezők sajátja; jelképezi az állhatatosságot is
gyakori értelmezés: megfontoltság,nyugalom; olykor igény az egyedüllétre; önállóság, magabiztosság, tapasztaltság
fordított állásban: önfejűség,önteltség; elszigetelődés


X. A Szerencsekerék

a folytonos mozgás, a forgandóság jelképe
gyakori értelmezés: szerencse;lehetőség váltásra, változtatásra
fordított állásban: egy szerencsésidőszakot rossz követ


XI. Az Erő

gyakran oroszlánnal küzdő férfi alakjábanjelentkezik; jelentésében így a puszta fizikai erőn is győzedelmeskedő,magasabbrendű, halhatatlan szellemi erőt mutatja fel
gyakori értelmezés: jól kiérdemeltgyőzelem; a megfelelő alkalom megragadása
fordított állásban: vereség; behódolás;elszalasztott alkalom


XII. Az Akasztott Ember

ezen a kártyalapon lábánál felfüggesztvelógó emberalak jelenik meg, akinek az arca mégis nyugodt; alakja az emberi törvényekelleni lázadozást jeleníti meg, ami viszont egyben azt is jelenti, hogyazokkal szemben inkább a természethez igazodna, a maga útjain járna; akereszténység számára a keresztfához kapcsolódó halál képe is, így áldozatosságotis megjelenít
gyakori értelmezés: önfeláldozásjó ügyért; ösztönösség
fordított állásban: hasztalan erőlködés


XIII. A Halál

nem a rettegett vég, hanem az örök körforgásszükséges eleme, a megújulás lehetőségének hordozója; a halál fordulópont:a szellemi világba való átjutás küszöbe
gyakori értelmezés: gyökeres belsőváltozások; egy fennálló rossz vége
fordított állásban: tehetetlenség,megrekedés


XIIII. A Mértékletesség

az akasztás és a halál megrázkódtatásaután a béke és a nyugalom képe következik; a test önző vágyaitólelszakadva éppen a mértékletesség segíthet hozzá a helyes megőrzéshez
gyakori értelmezés: békesség;megfontoltság; mértéktartás, "arany középút"
fordított állásban: kiegyensúlyozatlanéletvitel, mértéktelenség


XV. Az Ördög

alakja az alvilág jelképe, de magánaka képnek itt mégis a próbatétel a legfontosabb mozzanata; alkalmával mégerősebb önvizsgálatra kényszerülünk, ha át akarunk jutni ezen az akadályon
gyakori értelmezés: kihívás
fordított állásban: káros vágyakfeléledése, hataloméhség, birtoklásvágy előretörése


XVI. A Torony

az összeomló torony a bukást követőpusztulást hivatott megjeleníteni; de egyben megújulás lehetőségét ishordozhatja
gyakori értelmezés: váratlan kihívás;elfojtott érzelmek felszabadulása
fordított állásban: egyensúlyvesztés;súlyos érzelmi válság


XVII. A Csillag

a megtisztulás utáni (az Ördög és aTorony utáni) újjászületés egy magasabb régióban, a lét magasabb szintjén
gyakori értelmezés: tágulóhorizont és belső látókör; megújuló élet
fordított állásban: szűklátókörűség; kishitűség


XVIII. A Hold

elsősorban női jelkép; belső lényegünkethivatott feltárni; figyelmeztet arra is, hogy az ellentétes erőket végleg kikell békítenünk; a belső megbékélés szimbóluma lehet
gyakori értelmezés: ideje ösztönösmegérzéseinkre hagyatkoznunk; bíznunk kell önmagunkban
fordított állásban: félelemmegszokott dolgok feladásától; rettegés az ismeretlentől; bátortalanság


XVIIII. A Nap

a férfiasság alapszimbóluma; az ellentétek feloldódása révén megszülető egység fényét, erejét jeleníti meg; azonban a Nap is örök körforgást mutat, ezzel jelképezi azt, hogy az élet körforgása is örök
gyakori értelmezés: siker; jelentős teljesítmény
fordított állásban: látszatsiker; kétes eszközökkel elért siker


XX. Az Ítélet

képén egy angyal harsonájába fúj, ésennek hangjára holtak kelnek ki sírjaikból; lehet ez a minden lelket megmentő egyéni feltámadás jelképe; de szimbolikusan megjelenítheti a közösség egészének megváltását is
gyakori értelmezés: gyógyulás; újjászületés
fordított állásban: méltó büntetés; elszalasztott alkalom


XXI. A Világ

képében a teljesség legfőbb szimbólumajelenik meg; állapotában (mint végpontban) minden elem győzelmesen egyesül;felszabadultság, minden korlát leomlása jellemzi ezt az abszolút teret,melyben megszűnik a tudatlanság, és amelyben megvalósul a tökéletesszabadság
gyakori értelmezés: beteljesedés; új utak
fordított állásban: elégedetlenség;az újjal való szembenézés megtagadása.

- cp -