A grafológiáról - dióhéjban
2000. november 02.

"A kézírás elárulja az embert, akár akarja, akár nem.
A kézírás éppoly egyedi, mint a személyiség,
és néha azt is felfedi, amit az eltakar..." Stefan Zweig

Lehetséges-e néhány sor kézírásból megállapítani az azt leíró személy jellemét? Tükrözhetik-e a betűk írójuk érzelmeit, vágyait? Egyáltalán: mit lehet kiolvasni a kézírásból?

Egyre gyakrabban halljuk a kifejezést: grafológia. Mit is értünk alatta? Talán az írásképelemzés szóösszetétel fejezi ki a legérzékletesebben a fogalmat. Írásképelemzés: vagyis egy adott kézírásos minta (akár mérhető) grafikai sajátosságainak feltérképezése, ami általában lélektani végkövetkeztetések felé halad. Azt is mondhatnánk, hogy a grafológia egy a pszichológia által alkalmazott mérési módszerek, segédtesztek közül.

Közmegítélése mégsem egységes. Tudomány? Áltudomány? Azt általában elfogadjuk, hogy a kézírás egyénre jellemző (nincs két tökéletesen egyforma kézírású ember, de a sajátunk is változik idővel), ebből egyenesen következik: egyfajta lenyomata személyiségünknek, valamint állapotunknak is. A köznapi életben aláírásunk hitelesít bennünket, igazolja személyazonosságunkat, akár egy ujjlenyomat. De hogy egy-egy betű, vonalvezetés stb. formájából személyiségjegyek lennének kiolvashatók? Vannak, akik "hisznek" a grafológiában, mások szkeptikusan fogadják az írásszakértői véleményeket, megint mások "hitelt adnak" azoknak, eredményeiket felhasználják, alkalmazzák. Azonban akár hiszünk a kézíráselemzésben, mint valami varázslatban, akár kételkedünk, akár tudományként ténylegesen is elfogadjuk módszereit, az minden esetre tény, hogy felhasználási területe folyamatosan bővül. Néhány példa: a kriminalisztika, a pszichiátria, vagy éppen az irodalomtörténet egyaránt jól hasznosíthatja ezt a segédeszközt, de akár egy munkakör betöltésére való rátermettségünk is mérhető egy célirányos írásvizsgálat révén.

Már az ókorban is... - kezdhetnénk a grafológia történetének bemutatását. De hát valóban: amióta kézzel-írás létezik, azóta foglalkoztatja az embereket az is, miért más az egyik írás, mint a másik. A feltételezés szintén hamar megszületett, miszerint írás és jellem között kapcsolat lehet. Az i. sz. II. században Suetonius Tranquillus római történetíró A császárok élete című művében foglalkozik Octavius Augustus császár kézírásával, melyről megállapítja, hogy az szépen tükrözi takarékosságát - a császár ugyanis igen szűk szóközöket hagyott, és ahol csak tehette, néhány betűt még hozzátoldott a sorvégekhez.

Európán kívül is számos írásbeliséggel rendelkező kultúrában (pl.: Kína) volt ismeretes személyiség és kézírás/kézjegy kapcsolata; kontinensünkön viszont az ókor után csak a XVII. században találkozunk újra a témához kapcsolható művekkel. A grafológiával mint tudományos módszerrel kapcsolatos első lépésnek egy 1622-ben megjelent könyvet tekintenek. Camillo Baldi orvosprofesszor jelentette meg ekkor Az ember szokásainak és tulajdonságainak megismerése a leveleiből című munkáját. Ezt hosszú ideig csupán kedvtelésből végzett íráselemzések, megfigyelések követték: sok hírességnek (pl.: Leibniz, Walter Scott; Goethe) maradtak fenn rövidebb lélegzetű feljegyzései kézírások külső jegyeit illetően.

1871 a grafológia történetének talán első igazán jelentős dátuma, amikor is egy francia abbé, Jean Hippolyte Michon kiadta A kézírás misztériuma és A grafológia rendszere című műveit. Ekkor született meg a "grafológia" szó, de ezt tartják a kézírás első valóban rendszeres vizsgálatának is. Az itt megszületett elméletek azonban még nem tarthatók eléggé megalapozottnak és tudományosnak, így hatását tekintve inkább Michon tanítványa, Jules Crepieux-Jamin tekinthető megalapozóként fontosabbnak. Az ő hatása mutatható ki az első grafológia-tankönyv megszerkesztésében is, amelyet Cesare Lombroso egyetemi orvosprofesszor állított össze, és amelyben zseniális emberek, elmebajosok valamint bűnözők írásjegyeivel foglalkozott.

Innen már simább út vezetett; az ezután keletkezett művekben általában írástípusokat határoztak meg és különítettek el, majd ezeket egy-egy személyiségtípushoz rendelték. E megfeleltetések persze kezdetben durvábbak, elnagyoltabbak voltak, ám a lélektan fejlődésével a grafológiai rendszer is egyre finomabb elemeket volt képes leírni.

Magyarországon a tudomány bemutatkozása lényegében Románné Goldziher Klára 1925-ben megjelent Írás és jellem című munkájához köthető, amely többek között kiválóan ültette át a grafológiában használatos megjelöléseket nyelvünkre. 1930-ban pedig megalakult a Magyar Írástanulmányi Társaság, melynek célkitűzése volt az írásvizsgálatnak és társtudományágainak előadások és kiadványok útján történő ismertetése, népszerűsítése, fejlesztése.

- cp -