Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Budapest lehet a Duna fővárosa
2009. március 30.

Immár másodszorra adott otthont Budapest annak a nemzetközi szakmai találkozónak, amelyen a közép-európai régió Dunával foglalkozó szakemberei vettek részt. A Duna-menti településeket képviselő résztvevők a találkozón szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy a Duna Régió közigazgatási központja Budapest legyen.

A március 27-i „A fenntartható gazdaságfejlesztés a Duna Régióban” című DunaLog Konferencia célja az volt, hogy a résztvevők megvitassák a Fekete-erdőtől a Fekete–tengerig tartó térség önálló régióvá, azaz az Európai Unió új, önálló közigazgatási egységgé alakulásának lehetőségeit.

„Komoly lehetőség nyílik meg a magyar főváros előtt azzal, hogy Budapest, mint az egyetlen dunai főváros az egyik legesélyesebb pályázó a Duna Régió központja, a „Duna Fővárosa” címre” – mondta el a konferencia előtt Gauder Péter, a konferenciát szervező Studio Metropolitana Kht. igazgatója. A városfejlesztési marketingközpont vezetője szerint az önálló régióvá alakulás előtt álló egységes fejlesztési övezet egyszerre jelent új kitörési pontokat a Duna-menti települések, így Budapest számára is a közlekedésben, a turisztikában, a kultúrában valamint a nemzetközi ingatlan- és vállalkozói piacon.

A találkozón szerződést is aláírtak a felek a Duna Régióval kapcsolatos közös stratégiai fellépésről. Ugyanezt a célt szolgálja az a május 6-án Ulmban megrendezésre kerülő „Duna Csúcs”, amelyen a Duna-menti országok miniszterelnökei tárgyalnak majd a szükséges együttműködésről. A DunaLog Konferencia résztvevői szándéknyilatkozatot írtak alá Budapest régió-központi ambíciójának támogatásáról.

forrás: www.turizmusonline.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Budapest
Magyarország