Az eszkimók hiedelemvilága
2000. december 14.

A hatalmas néptömegek mindennapjait meghatározó világvallások - mint például a kereszténység, az iszlám, vagy a buddhizmus - mellett számtalan törzsi vallás is jelen van világunkban. Ilyen vallási közösségeket a törzsi társadalmakban élő népcsoportok alkotnak, földrajzilag pedig bárhol találkozhatunk velük: Óceániától Szibériáig.

A ma is létező törzsi vallások általában olyan kultúrákban játszanak fontos szerepet, ahol még jelenleg is a törzsi berendezkedés adja meg alapjaiban a társadalmi viszonyokat. Az ilyen népcsoportok sokszor még egészen a legutóbbi időkig sem rendelkeztek írásbeliséggel, életmódjukat pedig erősen a természettel való szoros együttélés alakítja. A közösséget körülölelő természeti környezet azonban ilyenkor nem csupán megélhetést nyújt, hanem oltalmazó otthont is.

Bár az ilyen vallások nem rendelkeznek saját írásos forrásokkal, szent könyvekkel, iratokkal, ez még egyáltalán nem eredményezi azt, hogy ezeknek ne lenne mindenre kiterjedő, mindent magukban foglaló rendszerük, egységes világképük. Van továbbá saját fejlődéstörténetük: alakulásuk nyomon követhető. Végeredményében pedig azt is mondhatjuk, hogy velük foglalkozni azért is érdekes lehet a számunkra, mivel valójában ezek képezik az összes vallás eredetét, alapját; bennük az ember általános vallásos hiedelemvilága, vallási örökségünk egésze tárul fel.

Az Észak-Amerika sarkvidéki területeit benépesítő eszkimó közösségek jó példát szolgáltatnak a törzsi berendezkedésű népcsoportokra. A főként (kajakos) tengeri halászó és vadászó életmódú eszkimók valójában több nyelvi csoportot alkotnak (inuitok, jupikok, aleutok, stb.), ám ezek közös eredetűek: a régészek feltételezése szerint kb. nyolc-tízezer évvel ezelőtt érkezhettek e területre azon a földhídon keresztül, amely akkor még a Bering-szoros helyén volt. Az egyes csoportok kultúrájukat és hiedelemvilágukat tekintve a széttagolódás ellenére is nagyon hasonló maradt.

Világfelfogásuk szerint ugyanabban a fizikai térben két világ - látható és láthatatlan - található meg egyszerre, ezek pedig további szintekre tagolódnak. Az emberek világa és a szellemvilág között finom egyensúly áll fenn; ezt a rendet megbontva, vagyis a szellemeket megsértve viszont betegség, zord időjárás következett a halandóra - ezt elkerülendő a közösség minden tagjának el kellett sajátítania a helyes viselkedés elemeit.

A két világ közti határvonal ugyanakkor olykor átjárhatóvá válik: születéskor, halál esetén, vagy a serdülőkor elérésével (beavatás) a legmeghatározóbb ez az átjárhatóság-élmény, az ilyen alkalmak rítusok révén valósulnak meg. Az emberek és a szellemek világa közti határ tehát nem egy pontosan meghatározott, merev vonal, hanem nagyon is képlékeny, állandóan változó és nyitott.

Gyakran találkozhatunk az ilyen hiedelemvilágban élő közösségben sámánnal, azaz olyan személlyel, aki segítséget nyújthat a szertartásoknál, és aki különleges képességei által folyamatosan kapcsolatban van a szellemek világával. E sajátos tudásnakköszönhetően képes gyógyítani (mind testi, mind lelki és szellemi téren), természeti csapást elhárítani, - lényegében az emberek által esetlegesen megharagított szellemek kiengesztelését végzi el hozzáértés, a szellemekkel való kapcsolatfelvétel képessége révén.

Hiedelmeikben fontos szerephez jut továbbá az az elem, hogy minden élő és élettelen dolognak lelket tulajdonítanak. Szemléletükben például az elejtett állat lelkét ki kell engesztelni, és meg kell nyerni a vadászatot követően (így biztosítva a következő vadászat sikerét is: úgy vélik, ha tiszteletteljesen bánnak az állatokkal, azok ismét megengedik majd, hogy elfogják őket). Elképzelésük szerint egy mitikus régmúltban minden állat képes volt emberi alakot ölteni, mára azonban az állatok elvesztették e képességüket, és csak bizonyos alkalmakkor válik láthatóvá szemükben az emberi arc alakjában megjelenő lélek. Ha a vadásznak része van ilyen megnyilatkozásban, akkor a következő ünnepi alkalomra a látomás alapján maszkot készít, és énekes, zenés kíséret mellett eltáncolja a találkozás élményét.

A sámánok és a törzsek öregei vigyáznak az éves szertartási rend megtartására, amelyek több kisebb (helyi jelentőségű) ünnep mellett általában a következő jelentősebb közösségi eseményekből állnak: ajándékozó vagy kérő ünnep (faluközösségen belül ajándékokat cserélnek, megerősítendő a rokonsági kapcsolatokat); halottak ünnepe (biztosítja, hogy az elhunytaknak legyen elegendő élelmük, ruházatuka túlvilágon); fókák, illetve egyéb zsákmányállatok ünnepei (az állatok lelkének kiengesztelésére); szellemhívogató ünnep (a legínségesebb időszak szertartása, melyben a szellemektől sikeres vadászatokat kértek az elkövetkező esztendőre).

A vallásos hiedelmek a mindennapi élet szerves részét alkotják: hiedelemvilág és életvitel valójában nem különül el egymástól, az egyes törzsi vallások elemei még ma is szorosan összefonódnaka mindennapok mozzanataival; a vallásos elképzelések hatásai megjelennek az élelemszerzésben, a kézművességben, a közösségi kapcsolatrendszerekben- azaz a mindennapok szokásaiban általában.

Idővel természetesen már elkerülhetetlenné lett a külvilág némi behatása (egyes területeken például ideiglenes orosz befolyás hatására az ortodox vallás is megvetette a lábát), ám az ezzel való együttélés mellett is élő maradt az ősi, hagyományos hiedelemvilág, a néhol felvett kereszténység mellett is újra felélednek a törzsi vallások elemei.

- cp -