Amit a turista ritkán lát - Donegal
2006. augusztus 01.

Amikor az ember Írországban utazgat, várja azokat az élményeket, és helyszíneket melyeket a filmeken látott, vagy olvasott róluk. Nos, amikor én Dublinból elindultam északra, hogy felfedezzem Írország igazi hangulatait, és "ízeit", a busz ablakából a távolba vesző táj szépségeit csodálva nem sokat láttam abból, amit elképzeltem magamnak. Talán nem sértő, de Írország a főutakról nézve egy gyönyörűen megművelt kiskertnek tűnt számomra, szépen kiparcellázott szántóföldekkel, és juhokkal, tehenekkel tarkított legelőkkel. Persze ez sem utolsó látvány, hiszen a smaragd színű fű, és valószerűtlenül kék ég még a legfinnyásabb utazót is meggyőzi, hogy ez a föld kiérdemelte a zöld sziget elnevezést.

Egy este ezen tapasztalataimat megosztottam jó barátommal Tommy McAree-vel, aki történetesen a Foyle folyamban élő tengeri lazacállomány megmentésén és a folyó természeti értékeinek megőrzésén fáradozó Loughs Agency alkalmazásában áll, így jól ismeri Írország természeti látványosságait. Amikor megtudta, hogy másnap kirándulást tennénk a híres látnivalóhoz a Giant's Causeway-hez csak ennyit szólt: „Minek? Minden turista azt nézi meg… Gyere inkább velem, és mutatok olyan tájat, amiről álmodtál. Holnap körbejárjuk Donegalt!”

Másnap kora délután indultunk Derryből, és hamarosan már az Egyesült Királyságból átértünk a Köztársaság oldalára. Bár nem szokatlan, hogy mindennemű figyelmeztetés nélkül autóztunk át egy másik ország területére, ahol a metrikus rendszer szerint a sebességkorlátozó táblákra kiírják, hogy a feltűntetett szám kilométer/órában értendő, és a hivatalos fizetőeszköz az euro, az azonban megmosolyogtató, hogy hatalmas táblán hívják fel a figyelmet arra, hogy itt bizony bal oldali közlekedés van érvényben, ezért legyünk óvatosak.
Letterkenny felé véve utunkat gondosan ügyeltünk arra, hogy lehetőleg mindig mellékutakon haladjunk, így egyre jobban bele tudtunk süllyedni a révületbe, amit az igazi ír táj szépsége okozott. Sajnos szavakkal képtelenség leírni a síkságból hegyvidékbe átmenő, sziklákkal, és cserjékkel tarkított, az óceáni áramlatokkal és szelekkel évezredek óta dacoló hegyvonulatok látványát.

Alig húsz perces autózás után értük el az első látványosságot, ami természeti képződményként, és történelmi emlékhelyként is sokkoló. Grianan Ailligh egy hegy tetején áll, melyről rálátás nyílik a Foyle és Swilly folyamokra, valamint három megyére, Donegalra, Derry-re és Tyrone-ra. Földrajzi elhelyezkedésénél fogva kitűnő volt katonai célokra, így az Uí Néill (később O’Neill) klán számára is, mely királyi citadellát építtetett ide, és ellenőrzése alatt tartotta a területet az V-XII. században. Bár már a bronzkorban is álltak itt építmények, és Krisztus születése idején a druidák szent helyként tisztelték, végleges formáját az említett klán alatt nyerte el. Kívülről inkább szabályos kőhalom, mintsem fontos katonai építmény, azonban sugárzik róla az erő, méltóság melyet a hagyományos kelta építészet célratörő egyszerűsége jellemez. Ezen a helyen megállt az idő, szinte kézzel tapintható a történelem, és az embert különleges nyugalom szállja meg, ahogy körbepillant a fal tetejéről és szembesül a páratlan panorámával.

Az építmény szabályos kör alakú, kívülről 5 méter magas falak határolják, melyek legvékonyabb pontjukon sem keskenyebbek 4,5 méternél. Belső részén három egymás alatti terasz fut, a bejáratok pedig olyan szűkek és alacsonyak, hogy egy felnőtt ember csak lehajolva tud átmenni rajtuk. Ez megkönnyítette a védők dolgát, hiszen ilyen testhelyzetben a betörő ellenség nagyon védtelen volt. Az esetleges támadók dolgát az sem könnyítette, hogy a környező növényzet süppedős szőnyeget alkotva igen nehézzé tette a járást

Amikor álmélkodásunkon urrá tudtunk lenni, magunk mögött hagyva a csodálatos panorámát, elindultunk az óceán felé. Szűk kis utakon kanyarogva láthatóvá vált számomra, hogy az ír táj mennyire változatos és elbűvölő. Szinte minden sziklának, domboldalnak, vagy növénynek megvan a maga története, legendája, és a természet bőkezűen ellátta a helyieket különleges képződményekkel, amelyekről meséket szőhetnek, nem beszélve a régi kastélyokról és várromokról, melyek nagy számban találhatók a környéken. A legendák születéséhez pedig mindegy, hogy természeti erő, vagy emberkéz formálta annak alanyát.

Az egyik ilyen legendás hely egy kis kegyhely az óceánhoz vezető út szélén. Már hosszú évszázadok óta látogatnak ide a helyiek, ajándékokat hozva, imádkozni. Eleinte csupán csak egy egyszerű, kövekből kirakott kis fülke állt itt, egy egyszerű feszülettel, melynek csodatévő erőt tulajdonítottak. Aztán az évek alatt lassan idekerültek a katolikus vallás szent patrónusainak szobrai is. A hívek gyertyát gyújtanak, imádkoznak, és apróbb ajándékokat hoznak attól, akinek a segítségre szüksége van, de rendszeresen járnak ide a közeli öböl halászai is hálát adni.
Tovább indulva, már az óceán hűvös fuvallata érződött, mikor megpillantottuk az aranyszínben tündöklő homokos partokat, melyeket itt-ott a tengerbe nyúló sziklák, és szigetek tarkítottak. Látva az óceán kék tömegét és a part zöld-sárga kontúrját, a halászok csónakjainak és az osztrigatelepeknek együttesen alkotott idilli képét nagyon nehéz elképzelni, hogy létezik környezetszennyezés is a világon. Bár ismerve az írek mentalitását, és a nagyvárosokban utolérhető szemétkezelési problémákat, dicséretes, hogy e táj szépségét tudatosan, és szigorúan őrzik.

Jó néhány strand található e parton, de mindközül a legszebb talán a Five Fingers, azaz az „Ötujjú”. Ez a partszakasz szintén egy legendáról kapta a nevét, ugyanis az itt található sziklaképződmény öt tengerbe nyúló ága leginkább egy hatalmas kézre és annak ujjaira emlékeztet. A mese szerint ez egy elfáradt óriás keze, aki leheveredett a parton, és azóta is itt alszik. De egy nap majd felkel, és átsétál Izlandra, ha kedve szottyan.

Ezen a tájon könnyen hihető, hogy a mese, és a legendák valós tényeken alapulnak. Az emberek kedvesek és szeretettel fogadják a turistákat, és nem csodálkoznak, ha valaki koboldot, vagy tündért lát. Az időjárás és a természet számtalan csínytevése - mint például a meleg nyári nap közepén percek alatt leszálló sűrű, hideg köd – pedig valós színteret nyújt a különleges történeteknek. Aki pedig ide téved, ne kételkedjen, hanem hallgassa meg az összes mesét és históriát. Azokból biztosan megtudható, mit is kell tenni, ha egy napon mégis felébred az alvó óriás...

forrás: www.goutazas.hu