Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Megérkezett az első litván járat Ferihegyre
2008. október 29.

Néhány perccel 13 óra után landolt október 28-án Ferihegy betonján a flyLAL repülőgépe. Ez volt az első alkalom, hogy a litván légitársaság gépe Budapesten szállt le, mostantól azonban visszatérő vendég lesz a Saab 2000-es, hiszen a járat heti három alkalommal szállít utasokat a magyar főváros és Vilnius között.

Vilnius Ferihegy vadonatúj célállomása, így nem „fehér folt” többé a Baltikum, hiszen az új járat segítségével két óra alatt lehet elérni a legnagyobb és legnépesebb balti állam fővárosát, ahonnan könnyedén továbbutazhatnak a 7,2 milliós térség bármelyik részébe. A célállomás mellett az azt üzemeltető légitársaság, a flyLAL is új Ferihegyen. A litván nemzeti légitársaság a 36. menetrend szerinti fuvarozó a BA palettáján. Mivel a flyLAL új célállomással gazdagította a repülőtér kínálatát, így a légitársaság élvezheti a Budapest Airport ösztönző rendszerének előnyeit. Ennek részeként a flyLAL az üzemelés első öt évében jelentős kedvezményben részesül a leszállási díjakból. Az első évben egyáltalán nem kell fizetnie a légitársaságnak a leszállásokért.

Több érv is szól amellett, hogy valaki Vilniusban utazzon. Ezek közül néhány: a város nemcsak a 3,7 milliós Litvánia, hanem az egész Baltikum legnépesebb városa. Pécs 2010-es „szereplését” megelőzően jövőre Vilnius lesz Európa kulturális fővárosa. Több százezer látogatót várnak a több ezer kulturális eseményre. Vilniusban található Európa egyik legnagyobb óvárosa mellett az egyik legmodernebb negyede is, ahol a futurisztikus Európa-torony uralja a látképet. Végül, de nem utolsó sorban a Balti térség az EU leggyorsabban fejlődő régiója. 2000 és 2006 között Lettország gazdasága nem kevesebb, mint 11,9 százalékkal nőtt. Gazdasági elemzések szerint a három ország gazdasága 2020-ig évente 5-10 százalékkal nő majd.

forrás: www.turizmusonline.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Litvánia