Hinduizmus - Az örök törvény vallása
2000. december 06.

Az India területéről származó hinduizmus - a judaizmus mellett - a legrégibb, máig is élő vallás, amely négyezer éves múltra tekinthet vissza, és amelyet a hinduk szanátana dharmának, vagyis "az örök törvény vallásának" neveznek.

A többi nagy világvallással ellentétben a hinduizmusnak nincs számon tartott alapítója. Gyökerei az Indus folyó völgyében, még az árja benyomulás (i. e. 18. sz.) előtt kialakult indiai kultúráig nyúlnak vissza. A papság (azaz: bráhmanok - innen a hinduizmus későbbi elnevezése: bráhmanizmus) igyekezett a betelepülő árják ősi vallását a térség őslakóinak vallásával egységes rendszerbe foglalni; általában elmondható viszont, hogy ilyen zártság nem jött létre, később is sokféle külső tant, kultikus elemet olvasztott magába a hinduizmus.

A főbb isteneknek és istennőknek több alakjuk és elnevezésük is ismert; köreiket számos, korábbi mitológiákban szereplő, némileg alárendelt istenség egészíti ki; de démonok és szellemek is helyet kaptak a hitvilágban. Mindezek mellett a hinduizmusban fennmaradt a bálványimádás, valamint állatok (tehén, majmok), növények (lótusz), hegyek és folyók tisztelete is. A legfőbb istenek: Brahmá (az alkotó), Visnu (a megtartó; tíz "megtestesülése"avatárája van) és Siva (a pusztító-megújító). Ugyanakkor idővel kialakult a Világlélek fogalma is, amely szerint a mindenség egészét egyetlen örök, végtelen, változatlan és egységes szellemi létező alkotja, és a dolgok, élőlények csupán ennek különböző megjelenési formái.

A hinduizmus szent nyelve a szanszkrit, szent könyvei a Védák (Brahmá kinyilatkoztatásai, himnuszok, szertartási szövegek) és az ezekhez kapcsolódó magyarázatok (upanisadok filozófiai tanítások, bráhmanák szertartásmagyarázó szövegek, áranjakák értelmezések). A hinduizmus irányzatainak legtöbbjében a Bhagavad-gitá a legfontosabb szent irat, amely költemény formájában foglalja össze a vallási élet alapjait és a társadalmi valóság egészét.

A hinduk számára vallási és társadalmi élet elválaszthatatlan. A hitvilággal és a gyakorlattal szerves kapcsolatban van a kasztrendszer, a társadalmi és vallási rétegek hierarchikus felépülése. Az egyes ember hierarchiában elfoglalt helyét életmódjának erkölcsi és fizikai tisztaságának mértéke határozza meg. A legmagasabban találhatjuk a tanítók (papok, bráhmanák) rendjét, tagjai szellemi dolgokkal foglalkoznak, és óvják magukat a tisztátalanságoktól. Második rendként a harcosok (ksatriják) állnak, akik a társadalmi rend fenntartásáról gondoskodnak. Őket követi az állattenyésztőket, földművelőket, kereskedőket és iparosokat magában foglaló dolgozók rendje (vaisják). A hierarchia legalsó fokán a tisztátalan dolgokkal foglalkozók csoportjai állnak (sudrák és páriák).

A hinduizmusban alapvető fontosságú a születés, halál, újjászületés állandó körforgásának és az önmagát folyton megújító világ örökkévalóságának tana (nincsen tehát kezdet és vég, sem pedig egyedi jelentőségű pillanat, hiszen állandóan minden letűnik, majd visszatér). Meghatározó továbbá az a hit, hogy minden emberi tettnek, gondolatnak következménye van, amelyet viselnie kell az egyénnek. Az előbbiekhez kapcsolódik a lélekvándorlás eszméje, amely szerint a lélek folyton más és más testben születik újjá, attól függően, hogy hogyan tartotta meg előző testetöltése idején rendjének szabályait; egy-egy megszületést követően azonban átjárás más rendbe nem lehetséges. A kasztrendszer megváltoztathatatlanságának központi tanát leginkább az előbbiek szilárdítják meg. Idővel viszont az egyén aszkézis útján megszabadulhat a folytonos újjászületések forgatagából, azaz elérheti a nirvána állapotát.

Látható tehát, hogy maga a vallási rend igen sok téren határozzameg a mindennapi életet, (valamint a jogrendet is) és akkor még nem is tértünk ki részletesebben az étkezési szabályozásokra, azalkoholfogyasztás tilalmára, vagy a poligámiára, mégis jól látható, hogy a hinduizmus tipikus példája az olyan vallásoknak, amelyek nem egyszerűen a hit kereteit adják meg, hanem az élet egészére kiterjednek. 

Ma a hinduizmus területileg főként Indiára jellemző, ahol a lakosság 80 %-a (megközelítőleg 550 millió ember) hindu vallású, de számos más térségben - például Délnyugat-Afrikában, vagy Ázsia déli országaiban - is jelen van. A hinduizmus tanainak számos változata él egymás mellett, ugyanakkor elmondható, hogy ezek egyike sem törekszik kizárólagosságra, de a hinduizmus egészében sem térítő jellegű vallás.

- cp -