Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Méregdrága lett Prága
2008. július 30.

A cseh fővárosban az erős idegenforgalmi kereslet már régebben felvitte az árakat, ehhez a korona legutóbbi erősödése újabb, hatalmas lökést adott.

Az árak alakulása azonban – némileg paradox módon – nem vitte el a keresletet a még pénzesebb vendégek és a minőségi turizmus irányába, mert a nyugat-európaiak kezdenek elmaradozni, helyükbe keveset vagy igénytelenül fogyasztó szlovákok és lengyelek érkeznek, írja a Bloomberg információi alapján a Világgazdaság.

Mindennek leginkább az idegenforgalomra szakosodott belvárosi boltok látják a kárát. Azt már korábban is tapasztalniuk kellett, hogy a szálláshelyek drágulása és az étkezési költségek emelkedése miatt egyre kevesebb pénzük maradt a látogatóknak vásárlásra. A Bloomberg olyan példákat idéz, hogy az óvárosban egy sertésszelet körettel 18 euróba került – ez kétszerese annak, amit például Frankfurtban vagy Berlinben ugyanezért elkérnek. A Mercer által a drága városokról készített ranglistán Prága az idén a 29. helyre került a tavalyi 49.-ről, és olyanokat előz meg, mint Brüsszel, Berlin vagy Stockholm. A második negyedéves idegenforgalmi eredményeket augusztus közepén teszik közzé, a szakemberek visszaesésre számítanak.

forrás: www.turizmusonline.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Prága
Csehország