Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Közel-keleti szálloda csak nőknek
2008. május 22.

Megnyílt a Közel-Kelet első olyan szállodája, amely kizárólag nőket lát vendégül a szaúdi Rijádban.

A Luthan Hotel and Spa huszonöt szobával és 24 órás kiszolgálással, valamint úszómedencével, gyógyfürdővel, illetve fitneszórákkal várja az üzleti úton levőket, a közeli diplomáciai negyedből ideérkező látogatókat, és természetesen a helybélieket is. Ez az első hotel, ahol a hölgyek bármikor használhatják a medencéket, mivel más szállodákban ez csak bizonyos órákban és napokon megengedett. Egy iszlám országban, ahol a nőknek vallási törvény szabja meg, hogy egész testüket be kell fedni nyilvános helyeken, hatalmas megkönnyebbülést jelenthet egy ilyen szálloda, ahol csador nélkül közlekedhetnek, akárcsak otthon. A megnyitón a szaúdi turisztikai hivatal képviselője arra bíztatta női hallgatóságát, hogy fektessenek be további hasonló szállodák létrehozásába. Egyébként női hotelek nyíltak már Amerikában, Berlinben és a volt Jugoszlávia területén is. Nagy-Britanniában egy hotel egyik szintjét különítették el a hölgyek számára, Teheránban és Bombayben pedig külön taxi szolgáltatás áll a rendelkezésükre. (Hetek/BBC)



forrás: www.turizmusonline.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Riyadh
Szaúd-Arábia