Egy bátor lány Prágában
2000. október 09.

A gyülekezés a prágai tüntetésre a Béke téren (Namesti Miru) történt. Már reggel hat órától megjelentek a helyszínen a különféle színes transzparensek, a téren élő virágok színeivel keveredtek a feliratok, bábúk, röpködő lufik, melyek a Világbank és a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara feloszlatását, megszüntetését hirdették, a világon eluralkodó kapitalizmus számlájára írva a kizsákmányolást, az éhező gyermekeket, az emberkereskedelmet, a szegénységet, a környezetszennyezést, a háborúkat.

PEOPLE NOT PROFIT és DROP THE DEPT

táblák követelték az adósságok elengedését és hirdették az ember előbbrevalóságát az anyagi értékekkel szemben. A pénz, mely kezdetben csereeszközként szolgált a kereskedelem megkönnyítésére mára megváltoztatta szerepét: a modern időkre céllá vált, mert elhitetik Veled, hogy csak úgy lehetsz Valaki, ha bőven van belőle neked. Csak azért, hogy költhesd, vásárolj, fogyassz, eldobj, gyarapodj. A Világbank befolyása megmutatja a világnak, hogy nem csak céllá, hanem komoly hatalommá is vált napjainkra.A Béke téri sokadalomban mindebben egyetértettek a punkok, anarchisták, szocialisták, kommunisták, peszeudonácik és antifasiszták, szakszervezeti dolgozók és radikális keresztények. Ugyan a tüntetés csak a Béke térre kapott hatósági engedélyt, mindannyian egy cél miatt utaztunk Prágába: üzenetünket a kongresszus résztvevőinek közvetíteni.
Csehországban a gyülekezési jog és a szólásszabadság ugyanúgy megilleti a külföldit, mint az állampolgárt. Nem érdekelt minket a hatósági engedély, dél körül elindultunk a Kongresszusi Központ felé. Az utca teljes szélességében vonultunk transzparensekkel, skandálva jelszavainkat:

OUR WORLD IS NOT FOR SALE! - PUT THE BANKERS IN THE JAIL!
HEY HEY HO HO THE IMF HAS GOT TO GO!
THE IMF KILLS KILL THE IMF és
INTERNATIONAL SOLIDARITY 

Rendőrök biztosították a menetet. A bámészkodó csehek kezébe a tüntetés célját megvilágító szórólapokat nyomtunk. Az olaszok fehérben, kipárnázva, védőmaszkokban jöttek, tudhatták Seattle után mire számíthatnak. Az a 17 óra várakozási idő, amit a határon a vonatban töltöttek, és a fekete listások lekapcsolása nyilván csak feltüzelte harci kedvüket. Ők mentek elől, többször felhívva figyelmünket, hogy maradjunk mögöttük. Előttük a rengeteg kamerás, fotós. Fél óra múlva megérkeztünk a hídhoz, melyen áthaladva akartunk a Kongresszusi Központhoz jutni. A kb. húszezres tömeg megtorpant. Előreszaladtam, hogy megnézzem mi vár ránk a hídnál. Rohamrendőrök tömött sora fogadott és a tábla, mely arra szólított fel minket, hogy szüntessük be a demonstrációt, ellenkező esetben a rendőrök közbe fognak lépni. Nem mentünk el, vártunk.

THIS IS NOT DEMOKRACY LOOKS LIKE

Talán értelmesebb lett volna a hidat megkerülve a völgyön át a Kongresszusi Központ felé folytatni utunkat, de nem érdekes most, mi lett volna... A húszezer ember várt. Tudtuk, ha megpróbáljuk áttörni a blokádot, az az első sorban állóknak véres küzdelem lesz, melybe hátulról nyomjuk bele őket, mikor a menekülés útvonala sem volt biztosítva. Egy csoport elhagyott minket, a nagy tömeg együtt maradt. 1-2 várakozás után felálltunk két sorban, és megpróbáltuk egyszerre áttörni a blokádot, melyből csak a tankokat lehetett a harmadik sorból látni. Meg a könnygázt érezni, melyet ellenünk vetettek be. Állásunkat a következő terv miatt adtuk föl: újra megpróbálunk egy sávban átjutni a hídon. Az órák múltak, újabb összecsapásra nem került sor. Délután felé a tömeg szétszéledt, egy része visszament a Béke térre, többen elindultak kerülő úton a Kongresszusi Központ felé. Mikor én átértem, éppen egy támadást vertek vissza a rendőrök, mely a blokádot kívánta áttörni. Itt jóval kevesebben voltak, mindössze vagy ötszázan. Az erősítést hozó rendőri busz, mely a tüntetők blokádját áttörte, súlyos kőzáport kapott. Utána már erőszakmentesen folyt tovább a tüntetés, elénekeltük többször az Internacionálét egy lengyel trombitás fiú vezetésével, ki felmászott a rendőrök által őrzött betonfal tetejére. Mikor indulni készült fölmásztam mellé és lelkesen lobogtattam a piros zászlót. Az est beálltával megpihentünk, majd újdonsült helyi barátunk és kalandmesterünk vezetésével megpróbálkoztunk egy partizánakcióval: jól látható helyre szerettük volna a napközben lobogtatott piros zászlót kitűzni. A várba sikerült észrevétlenül bemászni, aztán lebuktunk és rendőrök hada kísért ki minket a negyedből. Vigasztalódásképpen felkerestünk egy vendéglátóipari egységet. Ekkor még öten voltunk, a két francia sráccal, kik ekkor még velünk voltak, másnap este találkozatam újra a fogdán: őket elválásunk után este 10 körül tartóztatták le. A szétdobált Mc Donalds látványa felderített minket, akkor még nem tudtuk, hogy nagyjából most, az éjszaka beálltával kezdődik a rendőrök bosszúhadjárata.

Talán prevenciónak is lehet nevezni azt a rendőri eljárást, mely bennünket, hét magyart a cseh fogdába vezetett. A buszunk másnap dél körül beállt a pályaudvari parkolóba, volt még fél óránk, hogy utikaját vegyünk. Heten elindultunk a Vencel tér felé, balról tekintélyes rendőri osztag mellett haladva el. Mikor ők figyelmesek lettek ránk, kiabálni kezdtek, hogy álljunk meg. Megtorpantunk, pillanatok alatt körbevettek minket és buszuk felé tessékeltek. Egyikőjük nagyot lökött rajtam, szóltam, álljon le. Lábaimat hátulról rugdosták buszuk felé haladva, az emelkedőn a földre kerültem, órám itt szakadhatott el. A buszhoz kellett tapadnunk terpeszállásban, kezeinket a busz oldalán tartva. A mellettem álló lány sírva fakadt, durván le lettem állítva, mikor megpróbáltam lelket önteni belé. Megmotoztak, addigra a többi szervező is odaért. Próbálták meggyőzni a rendőröket, hogy engedjenek el minket, hisz nem csináltunk semmit, különben is hazafelé tartunk. A válasz az volt, ezt nem tehetik meg, mert én bántottam őket.

Három autóval a rendőrségre vittek végül, itt adatfelvétel után a fogdába zártak minket. Lehettünk már vagy kétszázan, hét különálló ketrecben. Mi csak nyolcan, mások lehettek vagy húszan 4-5 m²-en. Telefonálni nem engedtek, enni nem adtak. Aztán vallomástételre került sor, elmondtam mindent, ahogy történt, elsőre mégsem vették föl a jegyzőkönyvbe. Példányt nem kaptam belőle, és az engem bántalmazó rendőr száma sem került feljegyzésre, pedig büszke voltam magamra, hogy megjegyeztem.Intermezzo: Míg WC-re kísértek láttam, hogy verik be egy srác fejét a falba nyomatékot szerezve falhoz állításának. "Ez demokrácia?"- kérdeztem. "Igen, ez demokrácia" - volt a cinikus válasz. Este beadtak a cellába egy kiflit, hol nyolcan voltunk, meg egy pohár vizet. Aztán átszállítottak négyünket a külföldiekkel foglalkozó rendőrségre, mely nagyjából egy váróterem volt kévéautomatával. Eleinte vegyesen vártunk, megosztottuk egymással tapasztalatainkat és maradék élelmünket, volt nem egy monoklis arc, kik rendőröktől szerezték sérüléseiket. Feliratkoztunk egy berlini srác emlékkönyvébe, röviden papírra vetve, ami velünk történt. Aztán egy hátsó folyósóra ültettek le minket, de nem maradtunk itt sokáig, a lányokat visszatessékelték a váróba. Közben a kamerámból kitépték a filmet, mert észrevették, hogy fényképezem. A telefonomból meg kiszedték a kártyát, mert lebuktattam telefonálás közben. Telefonálni alapvető jogunkban állt volna attól a perctől kezdve, hogy megérkeztünk a rendőrőrsre, de ezt mindenkitől megtagadták. A kártyával csinálhattak valamit, mert azóta sem működik. Folyamatosan hoztak, vittek embereket, nem tudtuk hova. Az egyik veszprémi magyart is elszállították. Az utánunk érkezőket egyre brutálisabban fogadták, motozásnál elvették tőlük a kész filmeket és az éppen a kamerájukban lévő tekercseket is kitépték. Összetaposták a gázálarcokat, lefoglalták a késeket, meg az üveg söröket is, mely néhányuknál fellelhető volt. Közben volt már, akit több, mint 24 órán át tartottak fogva vád alá helyezés nélkül, mindenféle felvilágosítást megtagadva, hogy mi fog történni velük.Próbáltunk néhányan aludni, de ez a kényelmetlen székeken, a hidegben elég nehéznek bizonyult. Az ablakot folyamatosan nyitva tartották, annak ellenére, hogy többször kértük, csukják be. Az ablakban állva dohányoztak, nekünk nem lehetett.Ha néhányat közülünk szólítottak, előtte gumibottal verték a székeket, melyeken aludtunk, nehogy elmulasszuk meghallani nevünket.  Reggel negyed nyolckor, 19 órás őrizetbe vétel után engedtek ki minket.

A letartóztatásokat a rabomobilból is láthattuk átszállításunk közben, a rendőrség lassan bekerítette a tüntetőket, kik előbb - az egész napos frusztráció következtében is, hogy nem érhettük el célunkat, a Kongresszusi Központot - bankokat, irodaházakat rongáltak meg, nyugati étteremláncolatok tagjait verték szét.Ha sikerült volna együtt átjutnunk a tanácskozás helyszínére, minden bizonnyal békés tüntetéssel, vagy tárgyalással folytatódott volna a demonstráció. A cseh rendőrség külön mozgósított nagy erőkkel körülzárta a tüntetőket (egész nap helikopterek köröztek fölöttünk) önvédelmi harcra kényszerítve őket.A média csak ezekről a véres összecsapásokról tudósított, mely nyilván nem fejezi ki azt, amiért a több tízezer ember Prágába utazott.

Jelen pillanatban akár száz is lehet a letartózatottak száma, kik már nem ússzák meg annyival, mint mi, vádat emelnek ellenük hatóság elleni erőszak és rongálás miatt. Köztük van hét magyar is. Cseh bíróság tárgyalja az ügyüket kirendelt védővel, addig előzetesben vannak az általunk ismert körülmények között, az emberi jogok széles körű ignorálásával.

Ferjentsik Viola