Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Jövés-menés Budapesten
2008. február 12.

A Népszabadság információi szerint a nyáron több légitársaság is kivonul Ferihegyről, lesznek azonban új szereplők is.

2005 ősze óta éves átlagban alig 2-3 százalékkal emelkedik az utasok száma Ferihegyen, noha előtte - főként a diszkont-légitársaságok megjelenésének köszönhetően - ugrásszerűen nőtt a forgalom. Budapesten 2007-ben 8,6 millió utazót szolgáltak ki, míg Prága 12,4 milliót (7 százalékkal többet 2006-hoz képest), Bécs pedig 18,8-at (11,3 százalékos növekedés).

Míg máshol épp a fapadosok teljesítenek a legjobban, nálunk annak a 12 hónapos göngyölített adatokat tekintve tavaly decemberben sikerült ismét elérni a 2005. szeptemberi 2,2 milliós fapadosutas-számot. Azt ugyan nem tudni, hogy idén nyáron jelentősen nő-e az utazási kedv Magyarországon, de az már biztosnak látszik, hogy a járatok száma csökken. A szakmai előrejelzések szerint az előző év nyári menetrendjéhez képest a járatok száma 8-9, ezen belül a fapadosok 14, a férőhelyek száma pedig 3-4 százalékkal csökken, írja a napilap. Ferihegy legnagyobb fuvarozója, a Malév 4-5 százalékkal fogja vissza teljesítményét, a skandináv SAS, a román Tarom és a cseh SmartWings pedig kivonul.

Egyedül a Wizz Air tervez jelentősebb növekedést Ferihegyen, illetve a SkyEurope várhatóan „visszasettenkedik” még egy Budapest-Trieszt üdülőjárattal.

Lapunk kérdésére Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője elmondta: a nyári menetrend véglegesítése március közepén várható, addig nem lehet biztos információkat adni arról, mely légitársaságok indítanak új járatokat, illetve törölnek meglévő járatokat Ferihegyen.

A 2007-es nyári menetrendhez képest 2008 nyarán a Ferihegyről üzemelő új légitársaságok a Népszabadság információi szerint az Air One, az Air Slovakia, a Bulgaria Air, a flyforbeans (június 3-tól), a Lybian Arab Airlines (május 17-től), a Ryanair és a Tunisair lesznek.

forrás: www.turizmusonline.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Budapest
Magyarország