Zarándokút önmagunkba - El Camino
2007. augusztus 04.

A szótári definíció szerint zarándok: távoli szent helyet, kegyhelyet hitbuzgalomból (gyalog) fölkereső hívő. A modern zarándokok már egy kicsit különbözőek. Nem annyira a hitbuzgalom, mint a spiritualitás és az elvágyódás kettős érzése keveredik bennük. A keresztény zarándokhelyek egyik legismertebb és - magyarok közt is - legnépszerűbb útvonala a Szent Jakab-út, vagy spanyol nevén El Camino.

A Camino múltja és jelene

A zarándokutak többsége még a középkori kereszténység virágzásának idején alakult ki. Ekkor még nem csekély fanatikus hittel és keresztényi hevülettel fűtött emberek járták az utakat. Azóta sokban megváltozott a zarándokutak résztvevőinek összetétele. Ma már nemcsak magukat kifejezetten vallásosnak tartó emberek indulnak el az úton, hanem egyre többen azok is, akik keresnek valamit, önmagukba zarándokolnak. Az 1980-as évek második felétől kezdve a Szent Jakab-út reneszánszát éli. Az egész világból érkeznek ide zarándokok, hogy a Caminót, vagy annak egy részét végigjárják. A zarándokok száma egyes felmérések szerint az ezredforduló után 50 000 felett van. A 2004-es szent évben pedig minden addigi rekordot megdöntött.

A szellemiség

Ez nem egy szokványos turista út - mondta Tolvaly Ferenc filmrendező, aki megírta majd megfilmesítette spanyolországi élményeit. Tolvaly szerint a Camino azért más, mert mindenhol érezni, hogy 1100 éve járják az útvonalat zarándokok. Az ő szellemiségük más úti beszámolók szerint is végig jelen van, ha máshogy nem, akkor a templomokban, vagy a zarándokoknak éjszakai szállást nyújtó albergék-ben.

A legérdekesebb mégis a zarándokok és a helyiek közti kapcsolat - mesélte Leopold Erika, egy, a Caminót szintén teljesítő zarándok. Olyan viszony ez, amely megérthetetlen a városi emberek számára. A helyiek tisztelik és becsülik az utazókat, mindenhol előnyt hagynak a zarándoknak, akár a bolti sorbaállásnál, akár zebrán való átkelésnél. A spanyolok teszik ezt azért is, mert tudják, hogy a zarándok fáradt, és a megtett száz kilométerek után már sokszor csak vonszolni tudja magát. A kérés és adás is más dimenzióba lép itt át. "Amink volt azt örömmel adtuk oda a másik utazónak, és amit kaptunk azt örömmel vettük, a szívességet viszont szívesség követ terhétől mentesen vettük el. Olyan dolgok és gesztusok ezek, amiket nem nagyon lehet megértetni akkor, ha csak kívülálló valaki"- ecsetelte tapasztalatait Erika - aki nem mellesleg a STOP.HU szerkesztője.

A spiritualitás

Tolvaly Ferenc szerint csak az út egyharmada kemény gyaloglás, a maradék kétharmad már inkább kicsit "lebegés", persze csak a szó átvitt értelmében, ugyanis állítása szerint, egy idő után megemelkedik az ember lelke és banális dolgokra jön rá: "például egyszer elkezdtem gondolkodni, hogy miért is olyan nehéz a táskám. Majd rájöttem, hogy van benne egy távcső, aminek semmi hasznát nem veszem. Ki is tettem a táskámból, és otthagytam az egyik szálláson. Aztán továbbgondoltam, hogy mennyi minden volt az életem során a képzeletbeli táskámban, amire valójában nincs szükségem és ahelyett, hogy a pillanatnak éltem volna, hosszú éveket törődtem azzal, hogy tárgyakat és dolgokat szerezzek meg, majd cipeljem, mint a nehéz és haszontalan távcsövet."

Erika is azt mesélte, hogy hamar átértékelődött a tárgyak valódi haszna. Rájött arra, mennyi felesleges dolgot cipelt magával a zarándoklathoz, de érdekes az is, hogy, ha épp nem volt valamije, akkor az valahogyan mindig lett: "egyszer már nagyon éhesen és fáradtan baktattam a hegyek között, amikor valaki az útra kirakott egy nagy tál kekszet és vizet, azzal a kis levéllel, hogy kedves zarándokok, nyugodt szívvel vegyétek el, de ezer ilyen volt. Amikor nem volt samponom, akkor találtam, amikor csokira vágytam akkor valaki megkínált, vagy elhatároztam azt is, hogy nem fog esni az eső és nem is esett. Szerintem a Camino spiritualitása igazán ebben rejlik".

Más lett a világ

A Caminot a legkülönfélébb emberek járják be, a legkülönfélébb célokkal. Azok, akik végigcsinálták, azt mesélik, az út végére átalakul a világ körülöttük. Valahogyan megváltozik a szemléletük. Bár megérkezni a nyolcszáz kilométeres út végére Santiago de Compostelába annyira nem jó érzés, mint azt elsőre gondolná az ember. Sokan ürességről beszéltek, megint mások arról, hogy nem a végállomáson, hanem akkor lett más a világ, amikor hazaérkeztek. Újragondolták az emberi kapcsolataikat, átértékelődtek a viszonyok. Ami biztos, hogy minden emberre máshogyan, de valahogyan mindenképp hat az El Camino.

forrás: www.Stop.hu , szerző: Havas Péter Gergő