Tel.: 06 1 371 21 91 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

AC/DC híg sörrel, Stockholmban
2007. március 05.

Hideg novemberi szombat este. Későn száll le a gép az Arlandán, Stockholm mellett. Még szerencse, hogy a bérautó a kijáratnál áll, az ügyintézőnek nyolckor lejár a munkaideje, nem vár ránk még két órát. Otthagyja a kocsit, a kulcsokat meg az információnál. Ahogy kilépünk a gépből, már a folyosón hallom, svédül, angolul és németül is jelzik, hol keressem az autót. Németül nyilván azért, mert a nevemből erre következtetnek. Biztató, hogy megvan a kocsi, hiszen sok a csomag, kamera, állvány, kazetták, elemek, mikrofon. Alig bírjuk operatőr barátommal. A svéd oktatási rendszerről és a szigorú alkoholpolitikáról forgatunk hétfőtől, szerdáig. Hogy miért működik, hogy mi az, amit másképp csinálnak. Az útlevélvizsgálat is sima, jól dolgozhatott a bérautós ügynök, ha még a határőrök is tudják, kire vár a kocsi. Át se néznek minket. Sőt, az egyik tiszt kinyit egy ajtót, valami rövidebb út lehet a kijárathoz, hogy menjünk arra.

Beszállunk a kocsiba. Irány a belváros, a szálloda is ott van valahol. Szállingózik a hó. Éhesek vagyunk. Az első útszéli gyorsétteremnél kiszállunk. Fiatal svédek parkolnak mellénk. Fejükön világító vörös szarvacskák, a kocsiban üvölt a magnó, valami koncertfelvétel lehet, őrjöng a tömeg a hangszórókból, ahogy nyitják a kocsiajtót, majd hirtelen egy hosszú yeeeeeah, most esik le nekem, ez Brian Johnson, aztán már összetéveszthetetlen: Angus Young a Thunderstruck-ot kezdi nyúzni a gitárján. Elképesztő érzés, a hideg ráz, már nem tudunk ellenállni a zenének. Olajos sültkrumpli szaga árad a parkolóban, egy kocsiból éppen hamburgert rendelnek a Drive-ban, ritmusra dudálnak nekünk, az egyikük ki is száll, közénk áll, mi meg a három szőke svéddel AC/DC-re táncolunk a külvárosi hóesésben. Jöttök ti is? - kérdezi az egyik. Hova? - kérdezem. Kiderül, vasárnap a stockholmi Globe Arénába érkezik a Stiff Upper Lip turné. Hol lehet jegyet venni? - kérdezem azonnal. Felnevet, a torkáig látok, úgy röhög. Fél éve nincs jegy az AC/DC koncertre, nagyjából ezt veszem ki a szavaiból, nem pontosan értem, mert bár angolul mondja, nem tudja megállni, hogy ne nevessen. Kár, mondom, és bemegyünk, hamburgerért. Azért jó pornófilmeket csináltok ám - próbál vigasztalni az egyik szőke svéd. A magyar csajok a legjobbak az ágyban, teszi hozzá a másik.

Későn érünk a szállodába, sört rendelünk, és lazacfilét lappföldi pirított tésztáskenyérrel. Azon jár az eszünk, mit lehetne tenni, hogy bejussunk az Arénába. Kihozzák a sört, operatőr barátom jó nagyot kortyol belőle, míg én egy programfüzetbe merülök, majd hirtelen köhögni, fuldokolni kezd. Nem félrenyelt, csak nem ízlik neki. Ránézünk az üvegre, sört hoztak valóban. Csak az alkoholtartalmával nincs valami rendben. Két százalékos. Átverés - dadogja, miután alábbhagy a köhögéssel - átverés ez az egész. Megkóstolom, tényleg nem jó. Felmegy a szobába, hátha a minibárban talál rendeset. Míg távol van, újra kortyolok és ez, a második korty meghozza az isteni felismerést. Nekünk holnap forgatnunk kell a Globe Arénában arról, hogy hogyan szűrik ki azokat, akik italt akarnak becsempészni a show-ra. Hiszen egy AC/DC koncertet józanul aligha lehet élvezni.

Mire visszaér, már kész forgatókönyvvel állok elő. Megkérjük a portást, hogy hívja fel a Globe biztonsági szolgálatát, a programfüzetemben van néhány szám az Arénához. Jégkorong meccs van éppen a füzet szerint, tehát biztosan van ott valaki. Hívja fel őket és kérdezze meg, hogy hányra mehetünk holnap forgatni. Persze a dolog nem ilyen egyszerű, hiszen most találtuk ki, hogy mennénk. Jön is a válasz, hogy miért mehetnénk, kik vagyunk és egyáltalán. Pedig én e-mailt és faxot és küldtem nekik! - rögtönzöm hirtelen, és kérem a portást, fordítsa le. Meg azt is, hogy itt vagyunk már Stockholmban, ne hagyjanak minket a biztonságiak cserben. Mert sok pénzbe került a repülőjegy, és engem kirúg a főnököm, ha nem viszek haza forgatott anyagot. Nem lehet, mondják, mire én: itt van a szobában a visszajelzés, egy Lars nevű úr küldte. Ezt a keresztnevet láttam legtöbbször a programfüzetben, gondoltam jó lesz. Lars jó lett. Minthogy a portás jelzi, átadná a telefont, beszéljük meg a részleteket. Folyik ugyan rólam a víz, de jól csinálom, legalábbis úgy tűnik, hiszen elmesélem, miért érkeztünk. Azt hiszem, azzal győzöm meg, hogy az oktatási rendszerről tervezett forgatásunk összes előzetes adatát, minisztériumi telefonszámát, és minden iskola pontos címét elmondom neki, ott van a farzsebemben a papír, és ő hisz nekem. Nyolckor kezdődik a koncert - mondja - menjünk oda hétre.

Nem megy az alvás, alig várjuk már a koncertet. Másnap már hatkor ott vagyunk, sehol senki, mi bent, rendkívül kedvesek, csak nem értik, miért ilyen korán. Negyed nyolckor jönnek az első lelkes rajongók, szarvacskákkal a fejükön, nyugodtan, mintha nem is AC/DC koncert kezdődne háromnegyed óra múlva. Aztán szépen sorban érkezik mindenki, mi meg forgatunk, interjúzunk a jókedvű, színjózan rajongókkal, és a biztonsági főnökkel, aki mindent megmutat, az öltözőfolyosót is. Elmegy mellettem, az énekes, Brian Johnson, alig hiszek a szememnek, odaveti, hogy hello guys, kezében két korsó sörrel, én meg mintha álmodnék. Ő is light beer-t iszik? - kérdezem a főnököt. Itt így hívják a higított, alacsony alkoholtartalmú sört. Dehogy, nevet, saját catering-jük van. Ausztráliából hozták még a vécépapírt is, mosolyog.

Nagyjából mindent felvettünk. "Akkor mi indulnánk is" - mondjuk félénken, persze dehogy akarunk indulni, hiszen a koncert miatt kavartuk ki ezt az egész forgatást. Mire ő megkérdezi, hogy szeretjük-e a kemény rockzenét. Merthogy ma este ilyen típusú program lesz, az AC/DC nevű ausztrál együttessel, akik jó kemény rockot nyomnak, meséli. Egymásra nézünk, majdnem elnevetjük magunkat. Megszólalok - nem nagyon ismerjük, de szívesen belehallgatnánk. Egy perc múlva a díszpáholyban ülünk, lazac- és tonhalsaláta paradicsommal és fűszeres répatortával a tányérunkon. Egyszer csak hallom, ahogy tizenöt ezren kiabálnak egyszerre. Lenézek a színpadra. Angus Young sétál ki, ahogy az összes koncertvideón láttam, meghajol, megemeli a sapkáját és elkezd varázsolni. Az ötödik híg sört iszom fél óra alatt, mégsem ettől van jókedvem.

szerző: Pachmann Péter

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Stockholm
Svédország