Ide utaznék Saigon (Ho Si Minh-város)

Általános leírás

Ha valaki az Ezeregyéjszaka repülő szőnyegén álmában érkezne a városba, s ott ébredne fel, hirtelenjében nem is tudná megmondani, Európa mely részébe cseppent. A cikornyás óratoronnyal díszített okkersárga városháza úgy fest, akárha egy provence-i városból telepítették volna ide. Az elegáns, oszlopos kocsifelhajtóval és kapubejárattal büszkélkedő villaépületet mintha már láttuk volna Londonban, s a Hotel Majesticet a francia Riviérán. A Notre-Dame székesegyház vörös téglaépülete pedig jól beleillene a normandiai tájba... A valóságban mind a négy épület Délkelet-Ázsiában áll, pontosabban Saigonban, melynek 1975 óta Ho Si Minh-város a neve, ám lakói továbbra is Saigonnak neveznek.
Noha a toronyházóriások és a partizánemlékművek nem igazán illenek bele a városképbe, Vietnam második legnagyobb városának központjában úgy érzi magát az ember, mint egy száz év előtti gyarmati városban. A hivatali épületeket és a templomokat, az operát és a nagyobb szállodákat párizsi építészek tervezték. És "Kelet Párizsára" is éppoly jellemzőek a szép, széles fasorokkal szegélyezett utak, mint Szajna-parti nővérére. A mindennapi élet az eukaliptuszfák és a tamarindok finom zöld ernyői alatt játszódik, és a körutakon összecsukható székek ezrei hívogatnak pihenésre.
Saigon khmer nyelven pamutfaerdőt jelent. Valamikor ugyanis óriási kapokfák szegélyezték a Saigon folyót, melynek partjai mentén most lakó- és vendéglőhajók horgonyoznak. A mai nagyváros területén mintegy ezer évvel ezelőtt khmerek voltak az első telepesek. A 17. század végén Huê vidékéről vietnamiak érkeztek, majd kínai menekültek, s a népek ezen egyvelegéből alakult ki a filigrán, életerőtől duzzadó saigoni embertípus.

A misszionáriusokat katonák követték
A város lakói a 19. század elején többnyire barátságosan fogadták a Franciaországból érkező keresztény misszionáriusokat, nem sejtve, hogy a jámbor szerzeteseket 1859-ben nyolc, francia katonákkal teli csatahajó fogja követni. Az idegenek rövidesen elfoglalták Vietnam déli részét, és Saigont a Kokinkínának elnevezett francia gyarmat fővárosává nyilvánították. A gyarmatosítók kizsákmányolták az országot, de nagy szolgálatot tettek Saigonnak azzal, hogy csatornák létesítésével kiszárították a mocsaras talajt, és a szegényes városképet párizsias vonásokkal gazdagították. A második világháborút követően hétévi háború után a francia gyarmatosítók 1954-ben távoztak Vietnamból, de az ország kettészakadt a kommunista Észak-Vietnamra és az Egyesült Államok által támogatott Dél-Vietnamra. Dél-Vietnamban partizánharc kezdődött a fennálló jobboldali diktatúra ellen, s a polgárháborúba mind Észak-Vietnam, mind az Egyesült Államok belekeveredett. Az amerikai csapatok 1973-ban elhagyták az országot, s a háború észak győzelmével végződött. 1976 óta Vietnam államjogilag ismét egységes.
Hanoiból csapatosan érkeztek a kommunista pártfunkcionáriusok, hogy Saigon "nyugati dekadenciának" hódoló lakosságát derék kommunistákká neveljék át. A jelekből azonban arra lehet következtetni, mintha inkább a saigoniak nevelték volna át a kommunistákat.
Legalábbis a Saigon folyó menti várost nem a szocialista egyhangúság jellemzi, lakói megőrizték a világra nyitott szellemiségüket és vonzódásukat a könnyed életvitel iránt. Saigon már rég Vietnam boomtown-ja; hallatlan gazdasági fejlődés jellemzi, kikötője a legjelentősebb a térségben, turistaforgalma évről évre növekszik.
Az idegenek kedvelt találkozóhelye a Hotel Rex tetőterasza, ahol kellemesen lehet teázni a bambuszkalitkákban csicsergő madarak és a világító füzérekkel felékesített bonszaj fácskák között, és ki-ki kicserélheti tapasztalatait: mit érdemes még megtekinteni a városban. Például a komor szépségében pompázó, lépcsőzetes tornyú Giac Lam-pagodát, a kávézóteraszokkal szegélyezett forgalmas sétálóutcát, a Dong Khoit, vagy a megrázó fotódokumentumokat bemutató háborús emlékmúzeumot.

Az új Cholon
Cholon, a kínai negyed szinte város a városban. Mintegy 300 éve laknak itt elsősorban kereskedők, akik mindennel foglalkoznak, ami pénzt hoz. A negyed hosszú ideig hírhedt volt ópiumbarlangjairól és bordélyházairól. A kommunizmus idején mindkét "intézményt" betiltották, helyettük olcsó utcai fodrászok ajánlgatták szolgáltatásaikat, az árusok énekesmadarakat, amulettokat és a férfierő fokozására szolgáló csodaszereket kínáltak. Cholonban legalább tucatnyi titokzatos tao-szentély is van, a legcsodálatosabb az Égi Asszony temploma a színpompás kerámiafigurákkal és áldozati helyekkel, amelyeknél papírpénzt égetnek az elhunyt hozzátartozókért.
A pihenésre vágyók is megtalálják a számításukat Ho Si Minh-város környékén: délen a Dél-kínai-tenger egyik szigetén, Vung Tau fürdőhelyen vagy északon a nagy kiterjedésű Cat Tien Nemzeti Parkban. Közlekedés

Saigonnak nemzetközi repülőtere van (Tan Son Nhat). Egyéb

Borravló: Vietnamban nem szokás; a rendkívüli szolgálatokért azonban szívesen fogadnak apró ajándékokat.

Jó tudni: Aki nem alkudozik, túl sokat fizet.