Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Vigyázat a bankból kivett valutával!
2012. július 12.

A nyaralásra sokan készpénzzel felszerelkezve indulnak. Ilyenkor esetleg nagyobb összeget vennének ki bankjukból. Érdemes azonban előzetesen tájékozódni, mert - mint ahogy egyik olvasónk jelezte - előfordulhat, hogy már a kétszáz eurós felvétet is be kell előre jelenteni.

A nyári hónapokban több banknál is azt tapasztalják, hogy élénkül az euró és a horvát kuna felvétele iránti igény. Még azok is, akik alapvetően kártyára bízzák magukat (a pénzintézetek ezt melegen ajánlják is), igyekeznek azért némi valutát magukhoz venni külföldi nyaralásukra készülődve. Úgy tűnik azonban, ezt nem szabad az utolsó pillanatra hagyni. A köztudatban az szerepel, hogy a kétmillió forintnál alacsonyabb értékű pénzfelvételhez nincs szükség előkészületekre. Ez azonban a nagyobb bankoknál végzett körképünk alapján generálisan csak az Ersténél és az alapvalutáknál az MKB-nál igaz. Az összeghatár ugyanis bankonként, sőt fiókonként, de a valutától függően is változhat. Abban az esetben, ha valaki horvát kunához szeretne jutni (akár saját devizaszámlájáról venné azt ki), többnyire jobb, ha előtte tájékozódik, mi ezzel kapcsolatban bankjánál a szokás. Egyik olvasónk pedig azt jelezte, hogy a K&H-nál az egyik fiókban saját számlájáról kétszáz eurót nem voltak hajlandóak kifizetni előzetes bejelentés nélkül.

A bankok tapasztalatai szerint gyakran előfordul, hogy a fiókban szembesül valaki azzal, hogy korábban szólnia kellett volna. Az UniCredit Budapesten lehetővé is teszi az úgynevezett prompt rendelést: ennek keretében, ha nagyon muszáj, - külön szállítási díj felszámításával - azonnal készpénzhez juthat az ügyfél. A bankok szerint csak nagyon ritkán fordul elő, hogy a megrendelt pénzért valaki ne menne el. Érdemes azért is figyelni, mert a bankok (már amelyik ilyet felszámít) a külön díjakat sokszor nem hangsúlyozzák. Aki tehát boldog, mert előzetes bejelentés nélkül is valutához jutott, számlaegyenlegét látva esetenként már közel sem lesz ennyire lelkes.

A K&H-nál két nappal korábban kell (személyesen a fiókban vagy telecenteren keresztül) jelezni, ha valaki valutát szeretne felvenni. A banknál mindenkinek érdemes résen lennie, mert a neten nem lehet utánanézni, mekkora összegnél várják el az előzetes bejelentést. Ezt minden fiókban külön kifüggesztik. Abban az esetben ráadásul, ha valaki nem forintot, eurót vagy dollárt akar felvenni, az összegtől függetlenül mindenképpen szólni kell a készpénzfelvételi igényről. Ahogy az MKB-nál is, bár a banknál hangsúlyozták: jellemzőbb a több kisebb összegű felvét, ezt a szezonalitást pedig igyekeznek a pénztári készpénzellátásban figyelembe venni. A Citibanknál (ahol érzékelhetően egészen nagy összegek kivételére is számítanak, jelzik ugyanis, hogy a 10 millió forint feletti valutánál a szokásos egy nap helyett két nappal korábban kell tudatni a szándékot) angol fontot és svájci frankot is ki lehet még venni. Az egyéb valutáknál viszont itt is elvárják az előzetes jelzést.

Fiókonként is eltérhetnek a korlátok

Persze amennyiben a pénztári készlet lehetővé teszi, szinte minden bank hajlandó bejelentés nélkül is fizetni. Ilyenkor azonban több helyen külön díjat számítanak fel. Ezzel a készpénzfelvételi költség megnő (a normál díjakat itt kalkulálhatja). Egymillió forinthoz a K&H-nál így 3,5 ezer forint helyett majdnem nyolcezezért juthat valaki. Valutánál azonban akár száz euróba (persze ez a maximum) is fájhat a tervezés hiánya. (A plusz díjakról itt tájékozódhat.) A CIB-nél az ilyen figyelmetlenség egy tízezresbe kerül.

A Raiffeisennél 500 ezer forint a korlát. Bejelenteni azonban elegendő egy nappal korábban. Ez az idő valutánál is csak órákkal hosszabbodik meg. Az OTP-nél alapesetben csak ötmillió forint vagy háromezer euró (illetve ennek megfelelő egyéb valuta) feletti összegnél kell az előzetes gondoskodás. A legnagyobb magyar banknál azonban portálunk érdeklődésére elmondták: a fiókoknak lehetőségük van ettől lefelé eltérni (amit itt is a kifüggesztett tájékoztatóból lehet megtudni). Az FHB egymillió forint, és ennek a felét elérő euró felett kér bejelentést. Itt az egyes fiókok között az elvárt időben van különbség.A Budapest Banknál (BB) is kétmillió forint a határ. Az eurónál azonban már csak egymillió, a dollárnál 250 ezer, az angol fontnál és a svájci franknál pedig 150 ezer a korlát - forintra átszámítva. Az ezektől eltérő valutanemekben a BB is minden esetben javasolja az előrejelzést, mert - mint hozzátették - ezekből nem mindig áll rendelkezésre pénz a fiókokban.A CIB a forintnál egységesen egymillió, az eurónál és dollárnál pedig ezres határt alkalmaz. Az UniCreditnél is azonos feltételeket találunk minden fiókban. Ez a forintnál kétmilliós, az eurónál és a dollárnál pedig egymilliós (itt ez forintban értendő) korlátot jelent. forrás: www.azenpenzem.hu