Terjed az exkluzív utasbiztosítás
2012. július 02.
Az online utasbiztosítás terén piacvezetőnek számító portál, a Netrisk arról számolt be, hogy az idén az előző évihez képest 34 százalékkal nőtt az itt kötött szerződések száma. Az ügyfelek 92 százaléka az exkluzív szolgáltatásokat, kiemelten magas térítési összegeket tartalmazó biztosításokat kötötte meg, miközben 2011-ben még kevesebb, mint a felük választotta ezt az opciót.
Sebestyén László vezérigazgató is úgy látja azonban, hogy a kedvező eredményben nem feltétlenül az utazási kedv növekedése játszik szerepet. Mint kifejtette: az egyéni, internetes utazásszervezés térnyerésével párhuzamosan mind többen keresik az egyszerűen, néhány kattintással online megköthető biztosításokat is. Az internetes szolgáltatások iránti bizalom növekedését mutatja, hogy ma már az ügyfelek 99 százaléka bankkártyával vagy átutalással fizet a portálon. Mi úgy véljük, a valóban trendfordulót mutató adatok mögött az utazók átrendeződése is meghúzódhat.
A mind nagyobb arányú tehetősebb réteg számára pedig logikus a drágább védelem választása. A Netrisk adatai szerint a legnépszerűbbek a legszélesebb szolgáltatást (sokszor például limit nélküli egészségügyi ellátást) kínáló csomagok. További 4 százalék döntött a valamivel kisebb szolgáltatási tartalommal rendelkező, de még mindig jelentős biztonságot nyújtó ajánlatok mellett. Ez pedig jelentős ugrás az előző években tapsztaltakhoz képest. Tavaly a szerződések 76 százalékát kötötték a magasabb értékű biztosításokra (ezen belül 48 százalék választotta a legmagasabb értékű, exkluzív csomagokat), míg az utazók 34 százaléka inkább az olcsóbb tarifájú termékeket választotta. Az idén viszont már csak 4 százalék elégszik meg az alacsonyabb térítési összegekkel. forrás: www.azenpenzem.hu

ünnepi ajánlatok
- Valutaváltó
- Üzemanyagárak
- Iránytű
- EURÓPA ÁZSIA AFRIKA ÉSZAK-AMERIKA DÉL-AMERIKA AUSZTRÁLIA ÉS ÓCEÁNIA ANTARKTISZ
- Hasznos információk
- Útiokmányok Pénzügyek Utazás előtt... Biztosítás Kommunikáció Utazás gépkocsival Utazás repülővel Utazás vonattal
- Utazók sarka
- Útitárs kereső Fórum Repülőjegy börze Útifotó 2000
magazin
NagyUtazás.hu
Több, mint 50 megbízható utazásszervező kínálata egy helyen.