Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

A tervek szerint 5 évre zár be az 1-es terminál
2012. május 29.

A légiközlekedés "fekete napján", február 3-án a Budapest Airport 1-es termináljának is megpecsételődött a sorsa. A bezárásról tartott sajtótájékoztatót Hardy Mihály, a BUD kommunikációs igazgatója, Jost Lammers vezérigazgató és Kam Jandu légiközlekedési igazgató. A Budapest Airport 1-es terminálja május 29-én zár.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta, hogy a MALÉV csődjének következtében történő költségcsökkentés része a T1 május 29-i bezárása, hiszen a jelenlegi légiforgalmat a 2-es terminál is kielégíti. A BUD megtakarítása a T1 bezárása révén kb. 240 millió forint. Az 1-es terminál utasforgalmának szüneteltetését körülbelül 5 évre tervezik - amit persze igyekeznek rugalmasan kezelni -, ugyanis előrejelzések szerint 2017-re éri el a budapesti légiforgalom a 2011-es csúcsévet, amikor 8.9 millió utas (ebből 3.2 millió MALÉV utas) fordult meg a Budapest Airporton.

Visszaesések

Kam Jandu légiközlekedési igazgató beszámolt arról, hogy 2011-ben a Budapest Airport légiforgalmának 26%-át a fapados, 74%-át (ebből 50% MALÉV) a hagyományos légitársaságok tették ki, azonban idén ez jelentősen átalakult: 54%-ot tesznek ki fapados, 49%-ot a hagyományos légitársaságok, és a követlező 5 évben várhatóan ez az arány marad is. Bár a MALÉV csődjével sok desztináció kiesett, elmondható, hogy az új légitársaságok megjelenése, a célállomások számának kibővítése és a járatsűrűség-növelés következtében ma számos kieső úti cél újra elérhető: míg tavaly nyáron 33 légitársasággal 92 desztinációt érhettek el az utasok, addig idén nyáron 87 célállomás érhető el 36 légitársaság járatain, ám a gépmozgások tekintetében még így is 38%-os a visszaesés, és az összutasszámot tekintve is 13%-os csökkenést jósolnak az idei évre. Kam Jandu szerint egy kisebb, megfelelő méretű helyi légitársaságra lenne szükség, azonban reálisan nézve a közeljövőben nem látják ennek az esélyét. A BUD így lemarad a bécsi és prágai repülőtérrel folytatott regionális versenyben is.

Mivel a Budapest Airport 2012-re tervezett bevételeinek fele kiesett, ezért számos projekt törlésére vagy halasztására került sor. Az új MALÉV központ felépítésének munkálatainak kezdését 2012-re tervezték, természetesen ezt a projektet törölték, de a BUD Cargo City szintén 2012-re tervezett megvalósítását is 2 évvel elhalasztották.

Továbbra is használatban

Az 1-es terminál azonban nem zár be teljesen, csupán az utasforgalom szünetel: a két szárnyépületben folyó adminisztrációs és hatósági munka továbbra is az épület irodaházaiban fog folyni, éppen ezért szigorú biztonsági ellenőrzések során csak a dolgozók juthatnak be ide. A terminált megőrzik eredeti állapotában és a műszaki rendszereket is folyamatosan karban tartják, így a jövőbeni újranyitással kapcsolatos munkálatok körülbelül 3 hét alatt lezajlanak.

Utastájékoztatás és az utolsó járatok

A bezárásról kiterjedt kommunikációs utastájékoztató kampánnyal készülnek plakátokkal és hangosbemondóval, a hosszú távú parkolóban hagyott autókat pedig díjmentesen átszállítják a 2-es terminálra azoknak az utasoknak, akik még a T1-ről repültek el, viszont a bezárás után már a T2-re érkeznek vissza.

Az utolsó járatok 2012. május 29-én a 20:25-kor induló Wizz Air Bariba és a 21:30-kor felszálló Germanwings Stuttgartba tartó járatai lesznek. Az easyJet, a Germanwings, a Jet2.com, a Norwegian és a Wizz Air járatok kiszolgálása a T2-n május 30-án 06:00 órától kezdődik meg. forrás: www.turizmusonline.hu