Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
- Magazin
Olyat csinál a Volvo, amire még soha nem volt példa

A svédek is tesztelik az önvezető technológiájukat, de olyan módon, ahogyan azt egyetlen gyártó sem tette meg eddig.Függetlenül attól, hogy melyik cég és hogyan fejleszti az önvezető technológiát, egy dolog biztosan közös bennük: az autók tesztelését vagy zárt pályán végzik, vagy ha forgalomban, akkor legfeljebb egy mérnök foglal helyet a volán mögött, hogy szükség esetén közbe tudjon avatkozni. A Volvo azonban úgy gondolta, itt az ideje egyel komolyabb szintre emelni a dolgot.A svéd cég ezentúl nem műszaki szakemberekkel, hanem egy négytagú családdal, egészen pontosan a göteborgi Hains családdal teszteli a saját fejlesztéső önvezető technológiájukat. A Drive Me névre keresztelt projekt fő célja ugyanis, hogy valós képet kapjanak a különböző közlekedési helyzeketről. Ha ugyanis egy mérnök ül a volán mögé, bizonyos helyzetekben pontosan tudja, hogyan kell az autóhoz nyúlnia, a család viszont olyan példával szolgálhat, amire eddig még nem volt példa: kiderül, az átlagember hogyan reagál a gépre.A projektben egyébként legalább 100 önvezető modellt tesztelnek Göteborg területén, így nem Hainséké lesz az egyetlen ilyen autó - viszont ez lesz az egyetlen, amelyik egy családnál lesz.A Volvo tervei egyébként igen megsüvegelendők, a cég ugyanis 2021-re szeretné elérhetővé tenni a teljesen önvezető autójukat.
BŐVEBBEN
Autópálya díjak
Egyes országokban az autópályák és autóutak használata díjköteles. A jogos használatot igazoló matricát belülről kell jól láthatóan a szélvédőre ragasztani, a jobb alsó vagy felső sarokba. Magyarországon már nem kell ragasztani, csak a matrica megvételét igazoló szelvényt kell megtartani. Magyarország: Magyar autópálya matrica árak 2008. január 1-től. Kategória 1 napos 4 napos Heti 31 napos Éves D1 - 1.170 Ft / 1.530 Ft 2.550 Ft 4.200 Ft 37.200 Ft D2 2.760 Ft - 6.600 Ft 12.600 Ft 106.500 Ft D3 2.760 Ft - 10.200 Ft 18.000 Ft 159.000 Ft D4 2.760 Ft - 13.200 Ft 22.500 Ft 198.000 Ft Érvényesség: 1 napos: a vásárló által megjelölt naptári napra a D2, D3, D4 járműkategóriákra 4 napos: a vásárló által megjelölt kezdő napra és további 3 napra (összesen 4 egymást követő naptári napra), kizárólag a D1 járműkategóriára Hetes: a vásárló által megjelölt kezdő napra és további 9 napra (összesen 10 egymást követő naptári napra) 31 napos: a vásárló által megjelölt kezdő naptól a következő hónapban számát tekintve a kezdő nappal megegyező nap 24. órájáig; ha ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hónap utolsó napjának 24. órájáig Éves: a tárgyév első napjától a tárgyévet követő év január 31. napjának 24. órájáig (összesen 13 hónapra) Járműkategóriák: D1 - motorkerékpár; legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű gépjármű és vontatmánya D2 - 3,5 tonnát meghaladó, legfeljebb 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű gépjármű, valamint a gépjármű és vontatmány együttese (járműszerelvény), továbbá a 3,5 tonnát meghaladó autóbusz bármilyen vontatmánnyal D3 - a 7,5 tonnát meghaladó, legfeljebb 12,0 tonna megengedett legnagyobb össztömegű gépjármű és vontatmány együttese D4 - D1 vagy D2 kategóriába nem sorolható valamennyi gépjármű Ausztria: Osztrák autópálya matrica árak 2008. június 1-től - 2008. augusztus 31-ig: Kategória 10 napos 2 hónapos Éves < 3,5 tonna 7,70 € 22,20 € 73,80 € motorkerékpár 1.190 Ft 2.990 Ft - Érvényesség: 10 napos: a vásárló által megjelölt naptól 10 egymást követő nap 2 hónapos: kiállítás napjától számított 2 hónap Éves: 14 hónapig, azaz az előző év december 01-jétől a tárgyévet követő év január 31-ig Szlovákia: Szlovák autópálya matrica árak 2008. január 1-től. Kategória 7 napos Havi Éves < 3,5 tonna 4,97 € 9,95 € 36,51 € Érvényesség: 7 napos: a vásárló által megjelölt naptól 7 egymást követő napra Havi: a megjelölt napot beleszámítva 30 nap Éves: január 1-től következő év január 31-ig Csehország: Cseh autópálya matrica árak 2008. január 1-től. Kategória 7 napos 1 hónapos Éves < 3,5 tonna 2.200 Ft 3.300 Ft 10.000 Ft Érvényesség: 7 napos: vásárló által megjelölt napot beleszámítva összesen 7 napra 1 hónapos: a megjelölt naptól a következő hónap azonos számjegyű napjának végéig (ha nincs ilyen nap, a hónap utolsó napjáig) Éves: 2007. december 1-től 2009. január 31-ig Szlovénia: Szlovén autópálya matrica árak 2008. július 1-től. Kategória 6 hónapos Éves < 3,5 tonna 35 €ur 55 €ur motorbicikli 17.50 €ur 27.50 €ur Érvényesség: 6 hónapos: a vásárlás napjától számított 6 hónapig Éves: az előző év december 01-jétől a tárgyévet követő év január 31-ig (összesen 14 hónap). További országok - nem frissített adatok Svájc A 3,5 tonnánál nehezebb gépjárművek nem autópályadíj, hanem útadó formájában fizetnek az utak használatáért. Az autópályák és autóutak használata díjköteles. Az éves matrica 14 hónapig, a tárgyévet megelőző év december 1. napjától a tárgyévet követő év január utolsó napjáig érvényes. A személygépkocsira érvényes matricát belülről kell jól láthatóan a szélvédőre ragasztani. A Nagy Szt. Bernát-alagút és a Munt La Schera-alagút kivételével az éves matrica szükséges az alagutak igénybevételéhez is. Szlovákia A 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművekre nem vásárolható évesnél rövidebb érvényességű matrica. Ukrajnában a hatóságuk ukrán nyelvre lefordított és közjegyző által hitelesített meghatalmazás bemutatását kérhetik, amennyiben a jármű vezetője nem azonos a tulajdonossal. Portugália Díjkötelesek az autópályák és a turista főszezon kivételével a lisszaboni Április 25. híd, továbbá a fővárostól északra található új Vasco da Gama híd - igaz, a hidakon csak dél felől északra haladva kell fizetni. A Vasco da Gama híd díja személygépkocsira 330 escudo, míg a 2 km hosszú Április 25. hídé 150 escudo. Ez utóbbi híd használata azonban ingyenes augusztus folyamán, valamint a júliusi és szeptemberi hétvégeken. Románia Nem kerül külön pénzbe az autópályák használata, de díj köteles a Duna-hidakon való áthaladás. A Giurgiu - Ruse híd díja gyakran változik. Spanyolország A 3000 km hosszú autópálya-hálózat jelentős részén kell autópályadíjat fizetni. Díjköteles három alagút használata is. Néhány szakasz díja személygépkocsira: - Francia/spanyol határ - Barcelona: 1620 ESP - Valencia -Alicante: 1595 ESP Törökország Az autópályák és két Boszporusz-híd - csak Európából Ázsiába haladva - díjköteles. Néhány díjtétel személygépkocsira, lakókocsira: - Edirne - Isztanbul: 1 500 000 TRI - Istanbul - Bolu: 1 500 000 TRI - Boszporusz-híd: 1 000 000 TRL A díjakat csak török krában lehet fizetni. Figyelem! Számos európai országban Munkaszüneti nap Január 6., Vízkereszt ünnepe - Ausztriában, Finnországban, Görögországban, Horvátországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Svájcban, Szlovákiában és Svédországban sok turista számára ekkor érnek véget az ünnepek. Épp ezért nagy forgalom várható a fő tranzitutakon.
Autóklubok belfödön
A Magyar Autóklub Segélyhívó központja éjjel-nappal rendelkezésére áll! Telefon: 188 MAK Információs szolgálat (8-19 óra között) Telefon: (36-1) 212-0300 Műszaki állomások és ügyfélszolgálati irodák: 1112 Budapest Boldizsár u. 2. (I. sz.) Tel.: 1/310-2958 1043 Budapest Berda József u.15. (II. sz.) Tel.: 1/370-3198 1183 Budapest Nefelejcs u. 4. (III. sz.) Tel.: 1/295-0074 2660 Balassagyarmat Mikszáth u.26. Tel.: 35/300-197 4060 Balmazújváros Debreceni út 3-5. Tel.: 52/370-222 5600 Békéscsaba Szarvasi út 82. Tel.: 66/325-653 4100 Berettyóújfalu Keresztesi út 6. Tel.: 54/402-323 9500 Celldömölk Zalka Máté úti garázssor Tel.: 95/420-538 4765 Csenger Ady Endre u. 86. Tel.: 44/341-066 9300 Csorna Soproni út. 23-B. Tel.: 96/261-463 4028 Debrecen Kassai út 96. Tel.: 52/446-404 2400 Dunaújváros Kenyérgyári u. 7. Tel.: 25/413-311 3300 Eger Kistályai út Tel.: 36/410-437 2500 Esztergom Schweidel u. 5. Tel.; 33/411-908 3200 Gyöngyös Déli Külhatár út 6. Tel.: 37/311-097 9027 Győr Tompa u. 2. Tel.: 96/316-344 3011 Heréd Köztársaság u. 44. Tel.: 37/577-030 6800 Hódmezővásárhely Lévai u. 48. Tel.: 62/242-711 6300 Kalocsa Miskei u. 5. Tel.: 78/461-854 7400 Kaposvár Dombóvári u. 6. Tel.: 82/319-232 6000 Kecskemét Jász u. 26. Tel.: 76/486-840 6100 Kiskunfélegyháza Szegedi út 38. Tel.: 76/463-062 9900 Körmend Nap u. 1. Tel.: 94/410-411 9730 Kőszeg Szombathelyi u. 3. Tel.: 94/360-592 8960 Lenti Táncsics u. 17. Tel.: 92/351-365 3531 Miskolc Győri kapu 32. Tel.: 46/412-854 9200 Mosonmagyaróvár Gabona rkp.2-b. Tel.: 96/215-708 8800 Nagykanizsa Ligeti u. 21. Tel.: 93/310-188 2760 Nagykáta Jászberényi út 1. Tel.: 29/440-385 4400 Nyíregyháza Debreceni út 155. Tel.: 42/409-319 3600 Ózd Vasváru.110. Tel.: 48/471-614 7630 Pécs Hengermalom u.3. Tel.: 72/312-738 2048 Pilisszentiván Bánki Donát u. 1. Tel.: 26/367-888 9955 Rábafüzes Határátkelő Tel.: 94/380-966 4465 Rakamaz Béke út l/a. Tel.: 42/370-245 3100 Salgótarján Bartók Béla u.14/a. Tel.: 32/310-662 3980 Sátoraljaújhely Tűzoltó tér 1. Tel.: 47/322-117 8600 Siófok Vak Bottyán u. 55. Tel.: 84/311-992 9400 Sopron Lackner Kristóf u. 60. Tel.: 99/311-352 2440 Százhalombatta Hága L. u. 2. Tel.: 23/354-194 6724 Szeged Kossuth L.sgt.112. Tel.: 62/550-390 8000 Székesfehérvár Sárkeresztúriu.8. Tel.: 22/327-623 7100 Szekszárd Tolnai L. u. 2/A. Tel.: 74/315-630 6600 Szentes Villogó u. 20. Tel.: 63/314-741 2310 Szigetszentmiklós Gyári út 9.kapu Tel.: 24/465-407 5000 Szolnok Thököly út 48-56. Tel.: 56/420-801 9700 Szombathely Lipp Vilmos u. 9. Tel.: 94/314-144 2800 Tatabánya Komáromi u. 68. Tel.: 34/310-504 5350 Tiszafüred Fürdő u. 21. Tel.: 59/352-355 6060 Tiszakécske Dózsa telep Tel.: 76/440-477 8200 Veszprém Aradi Vértanúk u. 1. Tel.: 88/412-850 8900 Zalaegerszeg Alsóerdei u.3/a. Tel.:92/550-190 Autoklub Travel irodák: Budapest, XIII. Visegrádi u.11(Főiroda) Telefon: (1) 237-1940...48 Budapest, II. Rómer F. u. 4.a Telefon: (1) 345-1100 Budapest, XI. Etele út 69. Telefon: (1) 464-7560...68 Budapest, V Kossuth L. u. 19-21.(Hotel Astoria) Telefon: (1) 429-0294 Debrecen, Piac u.66. Telefon: (52) 311-856 Eger, Jókai u. 5. Telefon: (36) 516-231 Győr, Bajcsy Zs. út 41. Telefon: (96) 317-400 Miskolc, Szemere u.16. Telefon: (46) 412-942 Nyíregyháza, Körte u. 3. Telefon: (42) 408-113 Pécs, Ferencesek u. 22. Telefon: (72) 324-729 Szeged, Bartók B. tér 6. Telefon: (62) 420-133 Székesfehérvár, József A. u. 2.a. Telefon: (22) 312-181 Zalaegerszeg, Eötvös u. 22. Telefon: (92) 511-830
Nemzetközi jogosítvány
Nemzetközi vezetői engedélyt annak adhat ki az okmányiroda, aki érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik, és olyan országban kíván vezetni, amelyben nemzetközi szerződés vagy viszonyosság alapján az érvényes magyar okmány járművezetésre nem jogosít. A nemzetközi vezetői engedélyt az érvényes vezetői engedély adatai alapján állítják ki, és csak a magyar vezetői engedéllyel együtt érvényes.A nemzetközi vezetői engedély kiadására irányuló eljárásA vezető engedély iránti kérelmet az ügyfél lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes - de szükség esetén bármely - okmányirodában, személyesen lehet benyújtani. 2005. áprilisától a nemzetközi vezetői engedély igénylésére irányuló kérelem a kormányzati portálon (www.magyarorszag.hu) keresztül elektronikus úton is előterjeszthető.Az okmányiroda a kérelemnek megfelelő adattartalmú elektronikus kérelmet állít elő (ezt érdemes elolvasni, mert ez alapján jegyzik be a személyi adatokat az új dokumentumba).A kérelemhez a következőket szükséges bemutatni vagy csatolni személyazonosításra alkalmas okmányt (személyazonosító igazolvány, vagy útlevél, vagy anyakönyvi kivonat, vagy új típusú vezetői engedély; bevett gyakorlat, hogy ha netán eltérés van a személyi igazolványban vagy egyéb személyazonosító okmányban szereplő információ és a gépi nyilvántartásban szereplő adat között, akkor az eljáró hatóság kérni szokta a születési anyakönyvi kivonatot is), lakóhely, tartózkodási hely vagy szálláshely igazolására alkalmas okmányt (hatósági igazolvány a személyi azonosítóról és a lakcímről vagy régi típusú /lakcímet tartalmazó/ személyazonosító igazolvány vagy tartózkodási engedély), érvényes magyar vezetői engedélyt (jogosítványt), 2 db igazolványképet (az igazolványkép szükségességére külön felhívjuk a figyelmet, mivel más eljárásban általában már az okmányiroda készít fényképet az ügyfélről), igazolást az 1500 forintos díj befizetéséről, kitöltött nyilatkozatot arról, hogy a kérelmező nem minősül közlekedésbiztonsági szempontból járművezetésre alkalmatlannak (a nyomtatványt az okmányirodában bocsátják a kérelmező rendelkezésére).Fontos tudnivalókA nemzetközi vezetői engedély - kizárólag a magyar vezetői engedéllyel együtt - a vezetői engedélyben feltüntetett egészségi érvényességi ideig, de legfeljebb a nemzetközi vezetői engedély kiállításának napjától számított három évig érvényes.A "B" kategóriára érvényes nemzetközi vezetői engedély a gépjárművezető részére csak a 18. életévének betöltését követően állítható ki.A nemzeti kategóriára ("K", "T", "M", "TR", "V") nemzetközi vezetői engedély nem érvényesíthető.A nemzetközi vezetői engedély tartalmaA vezetői engedélyben feltüntetett adatoknak megfelelően speciális tollal ki kell tölteni a nemzetközi vezetői engedély fedőlapját, a magyar nyelvű első és a fénykép helyét tartalmazó francia nyelvű utolsó oldalt. A fedőlapot le kell bélyegezni, valamint alá kell írni, és a megfelelő vezetői kategóriát az okmányba be kell jegyezni. Az igazolványkép alatt az engedély jogosítottjával is alá kell íratni az okmányt. A nemzetközi vezetői engedély fedőlapján az érvényességi időt a kitöltés alapjául szolgáló vezetői engedély érvényességi idejének megfelelően, de legfeljebb három évben kell meghatározni.A magyar vezetői engedély érvényességeA magyar vezetői engedéllyel azokban az országokban vezethetünk - anélkül, hogy kiváltanánk a nemzetközi jogosítványt -, amelyek csatlakoztak az 1968. évi Bécsi Közúti Közlekedési Egyezményhez (az Egyezményt nálunk az 1980. évi 3. törvényerejű rendelet hirdette ki).Ezek az országok a következők:Ausztria, Bahama Szigetek, Bahrain, Belorusz, Belgium, Brazília, Bulgária, Csehország, Dél-Afrikai Köztársaság, Elefántcsont-part, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Fülöp-szigetek, Görögország, Guayana, Horvátország, Irán, Izrael, Jugoszlávia, Közép-Afrikai Köztársaság, Kuba, Kuvait, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Macedónia, Marokkó, Moldova, Monaco, Niger, Norvégia, Németország, Olaszország, Orosz Föderáció, Pakisztán, Románia, San Marino, Svájc, Seychelle-szigetek, Svédország, Szenegál, Szlovákia, Szlovénia, Tadzsikisztán, Türkmenisztán, Ukrajna, Uruguay, Zaire, Zimbabwe.Érvényes továbbá a magyar jogosítvány az Európai Unió valamennyi tagállamában, függetlenül attól, hogy az adott tagállam részese-e a Bécsi Egyezménynek.
A rovat további hírei
Casco igazolás
Casco - tudnivalók rövidenA Casco biztosítás a gépjármű-tulajdonos önkéntesvagyonbiztosítási lehetősége, mely alapvetően a saját hibából eredő károkra nyújt fedezetet, illetőleg azon károkra, melyek ugyan nem saját hibából erednek, de kötelező felelősségbiztosítás alapján mégsem térülnek meg. Lényeges, hogy e biztosítási forma keretében - szemben a gépjárművek kötelezőfelelősségbiztosításával - a káresemény során keletkezett valamennyi kárnem térül meg.A biztosító társaságok feltételei eltérőek, de általában a gépkocsi sérüléséből eredő, ún. pléhkárok, valamit a lopáskárok térülnek meg Casco biztosítás alapján. Nem térül meg a személyi sérüléses károk szerződésben rögzítetteken felüli része, és a nem vagyoni kár. Saját kár marad az értékcsökkenés,mely a gépkocsi töréskárának következménye.Nagy számban jelent problémát klubtagjainknak a lopáskárok rendezésével kapcsolatos gyakorlat is. Hangsúlyoznunk kell, hogy - a Polgári Törvénykönyv szabályain túl - a biztosítási feltételek rendelkezései és az Eurotaxkatalógus adatai szolgálnak a biztosítótársaságok számára kiindulópontul.A lopáskárok esetén mind jogalap, mind összegszerűség kérdésében számos kérdés merül fel a gyakorlatban. Hiányzik a jogalap a Casco keretében történő kárrendezéshez a Polgári Törvénykönyv rendelkezései alapján, ha a biztosított vagy a szerződős fél jogellenesen okozta a kárt, de még a biztosítási feltételek is tartalmaznak e vonatkozásban előírásokat felsorolva azokat az eseteket, amikor a biztosító fizetési kötelezettsége alól mentesül.E körben a "súlyos gondatlanság" - mint a biztosító kötelezettsége alól mentességet jelentő körülmény - konkrét értelmezése sűrűn felmerülő probléma. Erre nézve a bírói gyakorlat ad útmutatást, amikor ilyennek minősítipl. a lezáratlan parkolást. Külön kérdés a riasztó bekapcsolása, vagy annak elmulasztása. A Legfelsőbb Bíróság eseti döntésében úgy foglal állást, hogy amennyiben a biztosítási szerződést a riasztóra tekintettel kötötték meg, ennek hiányát a biztosítótársaságnak kell bizonyítania. Kétségtelen ugyanis, hogy a károsult nem tudja bizonyítani, be volt-e kapcsolva a riasztó- de erre nem is kötelezhető.Lopáskároknál is sor kerülhet valamilyen arányú kármegosztás alkalmazására,amikor valamennyi körülmény körültekintő vizsgálata alapján a károsult biztosított közrehatása is megállapítható akár a kármegelőzés, akár a kárenyhítési kötelezettség körében.A jogalap tisztázása után az összegszerűség kérdése is gondot jelent. A biztosító - lopáskár esetén - ugyanis az Eurotax katalógusban szereplő kárkori forgalmi értékből indul ki. A katalóguskár korrigálható - mind pozitív,mind negatív irányban - különböző feltételek fennállta esetén, (pl. előzménykár,a gépkocsi futásteljesítménye, tulajdonosok száma, stb.) azonban arra hivatkozással, hogy a használtautó piacon az adott típus ára magasabb, a kárkoriértékként meghatározott Ft-érték eredménnyel nem támadható.Mint önkéntes biztosítási forma, a Casco biztosítási szerződés is felmondható, mégpedig a Ptk-ban rögzítettek szerint a biztosítási év végére,minimum 30 nappal annak lejárta előtt. Ez a szabály mind a biztosítót, mind a biztosítottat köti.
Autóklubok külföldön
Ország (társklub) Segélyhívó szám Megjegyzés Ausztria (ÖAMTC) 120 mobilról is hívható Belgium (TCB) 070-34 47 77 - Bulgária (UAB) 02-9803308 csak munkaidőben: 146 (Szófiában) Csehország (UAMK) 0123, Prága: 123 mobiltelefonról: 123 Dánia (FDM) 70108090   Észtország (EAK) Tallinn/:69 69 188 egyébként 2 69 69 188 mobiltelefonról: 188 Finnország (AL) 0200-8080 hétközben csak info csak hétvégén hívható, mobilon is: (09)774 76400 Franciaország 800-23-6510 ARC-szám ingyenesen hívható Görögország (ELPA) 104 mobilról is hívható Hollandia (ANWB) 0800-0888 ingyenesen, mobilról is hívható Horvátország (HAK) 987 mobilról is hívható Írország (AA) 1800 66 77 88 ingyenesen, mobilról is hívható Jugoszlávia (AMSJ) (11) 98 00 mobilról is hívható Lengyelország (PZM) 22-8259734, 0-800 1212 12 0-800 1212 12 ingyenesen hívható Lettország (LAMB) 8 000 000 mobilról: 188 Litvánia (LAS) 8-298 188 mobilról: 188 Luxemburg (ACL) 45 00 451 - Nagy-Britannia (AA) 0800-88 77 66 ingyenesen hívható mobilról: 0345 887766 Németország (ADAC) 01802 22 22 22 mobilról: 22 22 22 Norvégia (NAF) 810 00 505 ingyenesen, mobilról is hívható Olaszország (ACI) 116 mobilról: 800-116 800 Portugália (ACP) Lisszabon: 01-942 91 03 Porto: 02-834 00 01 Pombaltól délre ** Pombaltól északra, mobilról is hívható Románia (ACR) (01)222 15 53 mobilról: 092 382 715 Spanyolország (RACE) 91-593 33 33 mobilról is hívható Svájc (TCS) 140 mobilról is elérhetó Liechtensteinben is hívható Svédország (M) 020-912 912 mobilról is hívható Szlovákia (NAMK) 7-123 - Szlovénia (AMZS) 987 mobilról nem hívható Törökország (TTOK) (0)212-282-81-40 nem saját segélyszolgálat