Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
Rövidebb lesz a városligeti műjégszezon
A múlt évvel ellentétben idén nem november elején, hanem csak 21-én nyit, és várhatóan két héttel korábban, február közepén zár a városligeti műjégpálya. A döntést a jégpálya alatt húzódó vezetékrendszer jelentős korrodálódásával, esetenként szitaszerű helyzetével indokolták - erősítette meg Hardy Róbert (SZDSZ), a Fővárosi Közgyűlés sport albizottságának elnöke. Már tavaly is egyharmaddal csökkenteni kellett a jégfelületet a csőrendszer elhasználódása miatt. Az elnök tájékoztatása szerint jövőre megkezdődhet a műjégpálya rekonstrukciójának 4,6 milliárd forintos következő üteme. Ezáltal 2010 nyarától ismét lehet majd csónakázni a tavon, télen pedig megújult és megnövelt jégfelületet vehetnek majd birtokba a korcsolyázók. A jórészt EU-támogatásból megvalósuló rekonstrukció önrészét több sportcélú ingatlan, a Zágrábi úti lőtér, az Esztergom-Sipolóhegyi kemping, a Tusculanum Szálló és egy hajógyári-szigeti evezősház eladásából teremtik elő.Bertha László, a fővárosi önkormányzat városligeti műjégpályájának igazgatója elmondta, ha az időjárás és a műszaki körülmények lehetővé teszik, márciusig meghosszabbítják a szezont. A rekonstrukció várhatóan jövő nyáron kezdődik, emiatt jövő télen nem lehet majd korcsolyázni a műjégen. Az idei szezonban hétköznaponként péntek délelőttig a tavalyihoz hasonlóan 700 forintot, péntek délutántól vasárnap estig pedig ezer forintot kell majd fizetni a belépődíjért. Tavaly egyébként 970 forint volt a hétvégi jegy ára. Újdonság, hogy hétfőn délután kedvezményes, 500 forintos jegyárat vezetnek be. Továbbra is árulnak majd bérleteket: például a 10 jegy áráért 11 alkalomra szólót is. Változást jelent, hogy az eddig ingyenes ruhatár használatáért száz forintot kérnek majd. (MTI)
2010-ben nyithat a szegedi Régi Hungária Hotel
600 millió forintot nyert az egykori Kass Szálló tulajdonosa, a Quaestor csoporthoz tartozó Régi Hungária Kft., így hamarosan megkezdődhet a patinás szegedi szállodaépület felújítása. A belváros egyik legszebb épülete 32 éve áll üresen a Stefánián. A tervek szerint két év múlva eredeti funkcióját megőrizve szállodaként és konferencia-központként nyithat majd meg. A Régi Hungária Szálló 1976-ban búcsúzott vendégeitől, bezárt, s falai között azóta sincs élet. Az egykor szebb napokat megélt legendás épületet 1994-ben vásárolta meg a Quaestor Zrt., amely ugyan évekkel ezelőtt a Kass homlokzatát rendbe hozta, ám a belső térre sokáig nem jutott elegendő forrás. A napokban azonban elnyerte azt a 600 millió forintos uniós támogatást a cégcsoporthoz tartozó Régi Hungária Kft., amelynek birtokában már hozzáfoghat a felújításhoz. Az 1994 óta épülettulajdonos pénzügyi csoport először 4 évvel ezelőtt jelentette be, hogy szállodaként szeretné felújítani az épületet. Az elmúlt években több pályázaton indultak, de eddig egyiken sem nyertek. Molnár Sándor, a Régi Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az épületet a felújítást követően exkluzív négycsillagos szállodaként, a tervek szerint Régi Hungária néven nyitnák meg 2010 végén. Az építkezés költségvetése több mint 2 milliárd forint. A fennmaradó közel másfél milliárd forintot a cégcsoport részben saját erejéből finanszírozza majd.
Törökország földön, vízen, levegőben
A lustálkodás a strandon már a múlté!Törökország a strandok mellett sokkal többet kínál, mint egy attraktív díszletet egy aktív nyaraláshoz. Egyre népszerűbbek ugyanis a hegyi túrák és a vízi kalandok is.document.write('Búvárkodás');A búvárok számára Törökország kristálytiszta vizet, pompás víz alatti lejtőket, elbűvölő alagutakat és lenyűgöző víz alatti élővilágot kínál. A merülésre legalkalmasabb területek búvár-bázisok sorával Antalya-ban, Balikesir-ben, Mugla-ban és Cannakkale-ban várják a búvárokat. Egyedülálló látványosság az elsüllyedt „Paris” nevű hajó roncsa 33 méteres mélységben, amely Antalya/Kemer térségében található. Marmaris, Datca és Bodrum körzetében a búvárokat fajokban gazdag tenger alatti élővilág, delfinek és fókák ejtik ámulatba.A folyók sodrásábanA Taurusz-hegységben, az ország középső részében számos folyó forrásvidéke található, amelyek gyönyörű hegyszorosokon, szakadékokon keresztül folynak a Földközi-tenger felé. Ezek ideális környezetet jelentenek a vadvízi evezés és a rafting szerelmesei számára. Antalya-tól északkeletre a Köprülü Nemzeti Parkban zúdul le a Köprülü folyó, ami a raftingolók számára minden fajta nehézségi fokú túralehetőséget biztosít. A folyó vize türkizkéken csillog és egyes helyeken a hétméteres mélységet is eléri. A zuhatagok, amelyeken a vadvizek rajongói aláereszkedhetnek, olyan jól csengő nevekkel rendelkeznek, mint például „Lépcső a paradicsomba” vagy „Ördöglyuk”. A nyugalmasabb pihenőszakaszok számos kikötési lehetőséget kínálnak, ahol fürdeni és grillezni is lehet.Túra török tájakondocument.write('Kerékpártúra');A kerékpársportok kedvelői számára Törökország déli partja igazi paradicsom. A versenykerékpározók tesztelhetik a tengerparti utakat, míg a hegyi kerékpározók a Taurusz-hegység lejtőin túrázhatnak. A Fethive-t Antalya-val összekötő úton a vezetett mountenbike-túrák résztvevői 1500 méteres magasság fölé is emelkedhetnek. Még maguk a gyakorlott hegyi kerékpárosok is gyakran találkoznak igazi kihívásokat jelentő szakaszokkal. Törökországban a kerékpár még szállítóeszközként is használatos, ezért az utcai forgalomban nagyon óvatosnak és elővigyázatosnak kell lennünk.Magasan a hegyekbenA túrázók és hegymászók szintén megtalálhatják Törökországban a számításaikat. A legnagyobb hegymászó-vidék az antalyai Geyikbayiri-ben található. Az ottani hegyvidékek csaknem érintetlenek és a török vendégszeretet itt különleges, egyedülálló atmoszférát teremt az utazóknak. Közel 300 túraút használható gyakorlatilag egész évben. Egyedül a nyár derekán azonban nem tanácsos a Geyikbayiri területén csatangolni. Az enyhe klíma miatt azonban télen is minden további nélkül nekiindulhatunk az ösvényeknek.Az Ararat mint sí- és hegymászó központKelet-Anatólia legtávolabbi részén magasodik a gleccserekkel borított Ararát, amely télen a síelők, nyáron pedig a hegymászók számára kínál izgalmas kihívásokat. Biztonsági okokból 2001-ig tilos volt megmászni az Ararátot, de időközben lehetővé tették, hogy speciális sportengedéllyel meghódíthassuk a csúcsokat. Az 5 165 méteres hegycsúcs megmászása előtt legalább 4-5 napos akklimatizálódás ajánlott az idilli környezetben.Törökország madártávlatbóldocument.write('Levegőben');A bátor utazók megkockáztathatnak egy ejtőernyős ugrást az 1970 méter magas Baba Dagi hegyről vagy megtanulhatnak siklóernyőzni is. A Fethiye mellett található Baba Dagi Törökország legfelkapottabb repülési övezetének számít. A levegőből a számtalan öböl meseszerű látványa tárul a szemünk elé, köztük például az Ölü Deniz öböl, amely a leggyakrabban fotózott törökországi öblök egyike. A sporttevékenységek változatos kínálata évről-évre több sportért lelkesedő nyaralót vonz a vidékre. A legjobb repülési és időjárási körülmények az ejtőernyősök számára áprilistól októberig kínálkoznak. Hasonló kiruccanásra a Pamukkale közelében található Cökelen hegy Denizli-nél, az Abant hegység vagy a Kayseri térségében található Ali Dagi hegy kínál lehetőséget.Felemelkedés hőlégballonnalA felhők közül nyíló elbűvölő kilátással lephetjük meg magunkat, ha részt veszünk egy szervezett hőlégballonos utazáson Kappadokia kopár, sziklás vidéke fölött. Kézzelfogható közelségbe kerülnek a sziklafalak – a kilátás lenyűgöző. A hőlégballon kosarának felemelkedéséhez csaknem 6000 köbméter forró levegő szükséges. Emellett a kosár maximális súlya – a gáztartályokat és az utasokat is beleértve – 1,7 tonna lehet. A sziklákba vájt világ Törökország szívében már a földön állva is mély benyomást hagy az emberben, de ha csendesen siklunk tova Kappadokia felett, akkor felejthetetlen élményben lesz részünk.
Letették a Balaton Ring alapkövét
A tervek szerint jövő év szeptember 20-án rendezik meg az első futamot a Balaton délnyugati csücskében, az M7-es lejáratánál, Sávoly falu határában felépíteni tervezett új motorkerékpáros gyorsasági versenypályáján (MotoGp) – hangzott el a létesítmény csütörtöki ünnepélyes alapkőletételén.Azért esett a választás a falura, mert közel van hozzá a sármelléki repülőtér, a híres nyugat-balatoni gyógy- és wellness szállodák és Keszthely – emelte ki Suchmann Tamás országgyűlési képviselő, a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke. Rekordgyorsasággal tervezik megépíteni a pályát, már jövő júliusban teszteléseket, próbafutamokat rendeznek. A turisztikai szezon meghosszabbítását reméljük a pályától. 100 ezer nézőt várunk az első jövő évi világbajnoki futamra, akik 200 ezer vendégéjszakát töltenek el a régióban – emelte ki Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója.A pályaberuházás és a kapcsolódó infrastruktúra kiépítése 200 millió euróba fog kerülni, a beruházó spanyol Sedesa ingatlanfejlesztő társaság illetékesei szerint 5-6 év alatt térülhet meg befektetésük. A Balatonring Zrt. 70%-át a Worldwide Circuit Management SL. tulajdonolja; a fennmaradó 30%-os részesedés a Magyar Turizmus Zrt-é. A magyar állam évi ötmillió euró licenszdíjat fizet a spanyol befektetőknek, ez az illetékesek szerint bőven megtérülő befektetés, mert 200 országban közvetítik majd a televíziós csatornák a futamokat. A gyorsasági motorversenyen túl szinte hetente lesznek programokat a pályán, a gumiteszteléstől a motorbemutatókon át a fiataloknak szóló motorvezetői oktatásig. Oláh Péter, a zalakarosi Hotel Karos Spa igazgatója a többi környékbeli szállodáshoz hasonlóan örül a fejlesztésnek, amely egy új programlehetőséget nyújt a környező szállodák vendégeinek.
Igent mondtak a pálinkatörvényre
Megszavazta az Országgyűlés hétfőn a pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló önálló törvényt.2004-ben az Európai Unió elfogadta, hogy Ausztria négy tartományán kívül csak Magyarország használhatja a pálinka szót termékeire. Vagyis a pálinka azóta hivatalosan is hungaricum.Az új törvényben nem csak azt szabályozzák részletesen, pontosan milyen nedűt nevezhetnek pálinkának vagy törkölypálinkának, milyen segédanyagok használhatóak fel a készítésükhöz, hanem az is benne van, hogy ezeket az italokat ízesíteni, színesíteni, édesíteni sem lehet. Ha az előírások közül akárcsak egyet is nem teljesítenek, akkor az adott innivalót már csak párlatnak hívhatják, pálinkának nem. A törvényben pontosan leírják, mi a kisüsti pálinka, az érlelt pálinka, az ópálinka és az ágyas pálinka. A Pálinka Nemzeti Tanácsnak az általános megfogalmazás szerint az lesz a feladata, hogy segítse az ital előállításának, származásának, minőségének és eredetvédelmének egységes szabályozásához fűződő közös magyar érdek előmozdítását. A testület tagjai közül két embert az agrárminiszter, egyet az adópolitikáért felelős miniszter, 10-et pedig a szakmai szervezetek jelölnek. Az agrárminiszter kéri fel őket, és 3 évre szól a megbízatásuk. A tanács tagjai maguk közül választják meg az elnököt. Az ötpárti előterjesztéssel készített pálinkatörvényt 359 igen és 1 nem szavazat mellett, 2 tartózkodással fogadta el hétfő este az Országgyűlés. (FH/HírTV)