Tel.: 06 1 371 21 91 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Hajóúton Görögországban
2006. augusztus 30.

Rövid kalandozás az antik kultúra emlékei között

Sokan mondják, hogy Görögország megismeréséhez kevés egy élet, és valószínűleg igazuk van. A rengeteg kisebb-nagyobb sziget mind egy külön világ, és akkor még nem szóltunk a szárazföld szinte megszámlálhatatlan nevezetességéről. Mi egy hajóút során néhány szigetet látogattunk meg, és megnéztünk pár fontos történelmi emléket a szárazföldön - ennyire tellett a pár napból.

Kalandvágyó magyarok kis csoportja gyülekezett egy csütörtök délután a Ferihegyi repülőtéren. Hajóútra, pontosabban hajózással kombinált üdülésre indultunk Görögországba. Már a reptéri ismerkedés során kiderült, hogy mindenkinek ez lesz az első, több napos tengeri útja, így érthető várakozással, és némi izgalommal vártuk a behajózást.
A hajóról már előzetesen megkaptunk néhány adatot. Tudtuk, hogy Louis Perla a neve, 163 m hosszú, 23 m széles, vízkiszorítása 16.710 tonna. 1000 utast visz magával, akiknek kiszolgálásáról több, mint négyszáz fős személyzet gondoskodik. A hét fedélzetet liftek kötik össze, van rajra medence, diszkó, színházterem, kártya- és könyvtárszoba, kaszinó, fittness terem, szépségszalon, piano bár, orvosi szoba, fotó, gyermek játszószoba, rádiószoba, étterem, recepció, üzletek, TV szoba, sportterem.

Úszó szálloda

Szóval tudtuk, hogy méretes jármű lesz négy napig az otthonunk, de amikor másnap reggel Athén kikötőjében, Pireuszban megláttuk a Perlát, megdöbbentő volt a nagysága! És megdöbbentő volt a rengeteg ember is, akik mind a hajóra akartak feljutni. Németek, oroszok, indiaiak, japánok, angolok, hollandok, és ki tudja, hányféle náció tagjai várták a becsekkolást. Idegenvezetőnk, Judit, már a sokadik csoportot viszi hajózni, rutinosan terelget bennünket. Átmegyünk a repülőtereken megszokott fémdetektoros kapun, csomagjainkat átvilágítják, majd útlevelünk helyett kapunk egy plasztikkártyát. Amíg a hajón vagyunk, ezzel igazoljuk magunkat, ezzel vásárolhatunk, játszhatunk, a kikötőkben ezzel megyünk ki, és jövünk vissza.
A kártyán a kabinszám is rajta van, már csak meg kell találni. A személyzet szerencsére roppant segítőkész, ez egyébként az egész hajóútra jellemző. A kabin nem egy táncterem, az egész nem több, mint tíz-tizenkét négyzetmétert. Ebben van két ágy, egy szekrény, egy kis asztal tükörrel, és egy "fürdőszoba". Az idézőjel itt különösen indokolt, mert a mosdókagylót, a vécét és a zuhanyozót egy négyzetméteren oldották meg. A luxust - és a "hajófílinget" - egy rézkeretes, kerek ablak növeli.
Be- és kipakolás után megbeszélésre vár bennünket Judit. Elmondja, hogy vegyük komolyan az indulási időpontokat, mert a hajó nem vár senkire. Ezért mindig legyen nálunk bankkártya és fényképezőgép. A fényképezőgép arra kell, hogy meg tudjuk örökíteni a kikötőből kifutó hajót, a kártyával pedig fizethetjük az utolérés költségeit. Megtudjuk azt is, hogy a reggeli-ebéd-vacsora szentháromság mellett van tízórai és uzsonna is, sőt akik éjfélkor még ébren vannak, azok akkor is kapnak némi harapnivalót.
Megbeszéljük a fakultatív kirándulásokat is. Ezek fejenként 40-60 euróba kerülnek, és többségükre nem éri meg befizetni, mert ugyanazt egyénileg, vagy kiscsoportosan ingyen is meg lehet csinálni. Kivétel csak Ephesos, ahová busszal kell menni, és ezt az ókor csodát nem szabad kihagyni. Száz euróért lehet "all inclusive" ellátást venni, ami a hajón korlátlan italfogyasztást tesz lehetővé. (Némi megkötéssel, mert nem érvényes minden italra, és egyszerre csak egyet adnak, azaz nem keverhetünk vodkás narancslét magunknak, mert amíg van a vodkából, addig nem kapunk narancslét.) Végül megbeszéljük a borravalót, amelyet a hajóstársaság utasonként 20 euróban állapított meg, és arra, aki az induláskor nem tiltakozik ellene, előzékenyen rá is terhel.
Mire végzünk a megbeszéléssel, kezdődik az ebéd. Sült- és főtt húsok, zöldségek, tészták, gyümölcsök várják az utasokat, mindenki annyit eszik, amennyit akar, vagy amennyit bír. A vízen kívül minden italért fizetni kell, az árszínvonal a jó középkategóriás éttermeknek felel meg, egy üveg bor például harminc euró.

A malmok és a rózsák szigete

Este hat órakor érkezünk Mykonosba, a kis kápolnák százaival, gyönyörű szélmalmokkal tarkított tipikus kis kék-fehér görög szigetre. A kikötőből egy könnyű sétával jutunk a városba, ahol a házak cölöpökre, a tengerbe épültek. Nem véletlenül nevezik görög Velencének... Út közben kerülgetjük a pelikánokat, amik úgy hozzászoktak az emberekhez, hogy eszük ágában sincs odébb menni.
Mykonos lakói kalózkodásból éltek, de ugyanakkor hithű katolikusok is voltak. Ezt az ellentmondást úgy oldották fel, hogy egy-egy sikeres rablás után, amelyeknek időnként áldozataik is voltak, engesztelésül egy kápolnát emeltek. Az egykori kalózok keveset pihentek, ezt jelzi a sziget csaknem ezer kápolnája.
Gyönyörű a naplemente a festői kikötővárosban, mi egy partmenti tavernából, egy üveg vörösbor társaságában nézzük, hogy bukik a nap a tengerbe. Sötétedés után feléled a kisváros. Tömeg hömpölyög az utcákon, zsúfoltak a boltok, zajlik az élet.
Este tízkor indul tovább a Louis Perla, és másnap reggel már a rózsák szigetén, Rodoszban kötünk ki.

Rodoszt Helios napisten szigeteként is nevezik, a Török partok közelében fekvő Dodekán szigetcsoport tagja, melyet nem csupán az egy évben 300 napon át tartó verőfényes időjárás tesz vonzóvá. Szépséges tájak, szelíd éghajlat, buja növényzet és nem utolsó sorban a mozgalmas múlt mindenütt látható nyomai igézik meg a látogatókat.
Különlegesnek tűnik Rodosz a maga ellentéteivel is. A sziget Görögország egyik legfontosabb üdülőterületének számít, a belső területek mégis megmaradtak bájos érintetlenségükben. Távol a szállodák soraitól és a turistaközpontoktól még ma is ismeretséget köthetünk a szó szerint vett görög vendégszeretettel. Antik emlékhelyei kapcsán Rodoszt az ókori görög civilizáció máig élő múzeumának is nevezhetnénk, természetes és valószerűtlen szépségével, klímájával, gyönyörű tengerpartjaival; ugyanakkor ideális hely nyaralásra és pihenésre is.

A sziget fővárosában Európa egyik legszebb középkori lovagvára csábít egy rövidke sétára. Rodosz városának műemlékei, az Óváros jellegzetes mediterrán utcácskái, a sikátorok labirintusa, a múzeumok és török kori emlékek a világ minden tájáról turisták ezreit vonzzák a Nap szigetére. Az óváros melletti újvárosban számtalan ékszerüzlet és szuvenír bolt csillogtatja kínálatát, s az olykor fárasztó alkudozások után - ez errefelé szinte kötelező - a Mandraki kikötő kávézóinak egyikében pihenhetjük ki magukat. A kikötő bejáratánál állt egyébként az antik világ 7 csodájának egyike, az i.e. 3.sz.-ban elpusztult Rodoszi Kolosszus. Egy földrengés döntötte romba a monumentális építményt. A szobor a kutatók szerint szétterpesztett lábbal állt a kikötő bejáratánál, és egyszerre volt kultikus szimbólum, valamint a parti őrség erődje. A kolosszus helyén ma két oszlop áll, rajtuk egy - egy faragott dámszarvas. Egykoron ugyanis Rodosz szigetén rengeteg kígyó élt, s ezek megkeserítették a helybeliek életét. Végül egy rodoszi öreg javaslatára dámszarvasokat telepítettek a szigetre: az ötlet bevált, a kígyók nem bírták elviselni a dámok szagát, és elköltöztek a szigetről.
Rodosz óvárosát az UNICEF a világörökség részének nyilvánította. Alapításáról keveset tudunk annak ellenére, hogy megtalálták az ókori város Akropoliszának és Apollón templomának maradványait, az ókori színház és stadion romjait pedig mára már restaurálták is. A város igazi virágzása, fellendülése és világhíressé válása mégis a keresztes lovagokhoz fűződik, akik kialakították a mai óvárosi részt a Nagymesterek Palotájával, a Lovagok utcájával, a Mandraki kikötővel, a várral és a kilátóval. S végül a török uralomból itt maradt bazársor adja meg a város mai nyüzsgő, színes és hangulatos árnyalatát.

Görög est ukránokkal

Sötétedés után újra kifutott a Louis Perla, és az este érdekes szórakozást ígér: görög folklórműsorra várnak bennünket a színházterembe. A zenekar már játszik, ismerősek a görög dalok, és a hangulatot az sem rontja, hogy Judit elárulja: az egész együttesből csak egy ember görög, a többi román zenész. Az internacionalizmus a táncosoknál is tetten érhető. Először meglepve fedezzük fel az ismerős pincérfiukat és lányokat a táncosok között, majd azt is megtudjuk, hogy a fiuk között van görög is, de a lányok valamennyien ukránok. Ehhez képest egész jól ropják.
A személyzet csaknem minden tagja több funkciót is ellát. A zenészek és énekesek ki- és beszálláskor az irányítótáblákat tartják, mások az információs pultnál segítenek, a bűvész - aki magyar - trükköket tanít a gyerekeknek és a felnőtteknek. Lógás nincs, a pénzért keményen megdolgoznak.
Reggel arra ébredünk, hogy leeresztik a horgonyt. Megérkeztünk Patmosz szigethez, de a partot csak úgy egy kilométerre tudjuk megközelíteni. Kishajók visznek partra bennünket, hogy megnézzük a sziget legnagyobb nevezetességét, a Szent János kolostort. Itt, egy barlangban élt Szent János száműzetése során. A sziget egyik legmagasabb pontjára építették fel a neki szentelt kolostort, ahol rengeteg szentképet és manuszkriptet láthatunk.
A rövid látogatás után Kusadasi felé vesszük az irányt. Kusadasi már törökország, és bár a hivatalos Görög - Török viszony még ma sem felhőtlen, itt ennek nem tapasztaljuk nyomát: a közös üzlet összehozza a két népet.
Ez a vidék egyébként hosszú ideig Görögország része volt, itt található az ókor egyik legfontosabb kikötővárosának, Ephesosnak romjai. Kusadasiból rövid buszozás után érkezünk Ephesosba, a kirándulás a hajóút egyik csúcspontja. Itt állt az ókor hét csodájának egyike, Artemisz temploma. Végigsétálunk az ezeréves márvány utcákon és megnézzük többek közt Celsus könyvtárának és az Amphiteátrumnak maradványait.
Rengeteg érdekességet tartogat a romváros. A márványba vésett útjelzők mutatják az egykori bordélyhoz vezető utat, ámuldozunk a vízvezeték tökéletes kivitelezésén, és megnézzük a közösségi vécét, amely akkortájt a jómódúak rendszeres találkozóhelye volt. A négyszög alakban elrendezett 48 márványba faragott ülőkét tartalmazó épület komoly tanácskozások helyszíne lehetett.
Az ephesosi Artemision, az ókori világ negyedik csodája ma már sajnos nem létezik. Ez volt a vadászat, a természet és a termékenység görög istennőjének hatalmas szentélye. A templom alapítása a Krisztus születése előtti VII.századra nyúlik vissza, de azt a formáját, amely alapján bekerült a "Csodák listájára" egy Kr.e.550 körüli átépítés során érte el. Ezt a hatalmas márványtemplomot (amelyet a régészek "D templomnak" neveznek) a lyd Kroisos király anyagi támogatásával a görög Chersiphron tervei alapján építették, és 125 méteres hosszával, 60 méteres szélességével és 127 oszlopával az ókor egyik legimpozánsabb épületének számított. Már eredetileg mocsaras területre építették, mert felismerték, hogy így jobban ellenállhatott a Kis-Ázsiát oly gyakran súlytó földrengéseknek. A templomot olyan hatalmas művészek bronz szobra díszítették, mint például Pheidias, Polycleitos, Kresilas vagy Phradmon.
A templom egyszerre volt gazdasági és vallási központ. Számos kereskedő, művész vagy éppen uralkodó és kísérete fordult itt meg évről-évre, hogy áldozzon az istennőnek, s egyúttal üzletet vagy kapcsolatokat kössön. A legutóbbi régészeti ásatások során olyan az Artemisnek felajánlott fogadalmi ajándékokat találtak, amelyek olyan távoli birodalmakból érkeztek, mint Perzsia és India.
Amikor Szent Pál a kereszténység első évszázadában Ephesosoba látogatott szembefordult Artemis kultuszával, de a város ragaszkodott hozzá. 262-ben a gótok lerombolták a templomot ám ismét újjáépítették. Az ötödik századtól kezdve a kereszténység térhódításának következtében fokozatosan elveszítette a vezető vallási szerepét végül 401-ben lebontották.
Ephesos később elnéptelenedett, mert kikötője elmocsarasodott, s csak a XIX.században kezdődött régészeti kutatások próbálják meg feltárni az egykori város képét. A templom helyén a ma már mocsaras területen mai is láthatóak az alapfalak óriási kövei. Mostanában megkísérelték újra felépíteni a templomot, de egyelőre csak néhány oszlopot állítottak fel újra.

Korinthosz, Epidaurusz, Nafplion

Reggel már ismét Pireuszban ébredtünk, és idegenvezetőnk javaslatára megnéztük az ott horgonyzó hadihajó-múzeumot. A görög flotta egykori zászlóshajója még a 2. világháborúban is szolgált. Az admirális és a kapitány még egész emberi körülmények között lakott, de a tiszteknek már csak közös szállás jutott, a matrózok elhelyezéséről nem sok jót mondhatunk. Mai szemmel nagyon érdekes volt az akkori kommunikációs- és irányítási rendszer. Minden mechanikusan működött, ma is szépen csillognak a réz alkatrészek,
A hajóút fáradalmait egy nemrég nyílt, a Korinthoszi csatorna közelében lévő, ötcsillagos szállodában pihentük ki. Az egyik nap, némi alkudozás után, taxikat béreltünk és elindultunk, hogy felfedezzük a környék néhány nevezetességét. Az első állomás természetesen a csatorna volt.

Bár világhírnév tekintetében a Korinthoszi-csatorna vetekszik a szuezivel és a panamaival, könnyen előfordulhat, hogy az impozáns mérnöki alkotást észre sem veszik. A rajta átvezető híd rendkívül forgalmas autópálya része és azon a tényen kívül, hogy a sebességet 30 km/h-ra kell csökkenteni, semmi sem árulkodik arról, hogy a modern világ egyik csodája felett haladunk el.
A Korinthoszi-földszoros, más néven Iszthmosz a Peloponnészoszi-félszigetet köti össze Attikával, s a Jón-tenger Korinthoszi-öblét választja el az Égei-tengertől. A szoroson már az ókorban átkeltek a hajósok, úgynevezett diolkosz, hajószállító jármû segítségével. Ez 3 és fél méter széles, fából készült szerkezet volt, kerekei kővályúban gördültek. A diolkoszt állati és emberi erővel mozgatták, a parton a pálya a víz alá nyúlt, s a hajó leúszhatott a szállítóeszközről.
A csatorna építésében nagy szerepet játszott a magyar Türr István, Garibaldi tábornoka. Bár nem volt mérnök, itthon részt vett a bácskai Ferenc-csatorna újraépítésében, s tervet készített a Duna-Adria, a Duna-Száva csatornákra, a Vág és a Garam hajózhatóvá tételére. A Panama-csatorna ötletének ő nyerte meg Lesseps Ferdinándot, a Szuezi-csatorna építőjét. A görögök 1867-ben kezdeményezték a Korinthoszi-csatorna építését, majd 1881-ben Türr Istvánt bízták meg a vállalkozás irányításával. Türr Gerster Bélával készíttette el a tanulmányterveket. Gerster Korinthoszban saját technológiát dolgozott ki a csatorna építésére. A mészkő alkotta földszoros 80 méterrel emelkedik a tengerszint fölé, a nyomvonal mentén iparvágányt épített a kő elszállítására. Mély bevágást készített, ebből aknákat mélyített, az ókorból maradtakat is felhasználva, ezeket földalatti vágatokkal kötötte össze, s ebből fejlesztette tovább a V alakú bevágást. Még négy magyar mérnök vett részt a munka irányításában, a csatornát ők fejezték be, Gerster akkor már vasutat épített Magyarországon.
A csatorna építésén átlagosan 4000 munkás dolgozott. A munka során 11 millió köbméter követ termeltek ki, 1200 tonna lőport, 450 tonna dinamitot használtak fel. Az építkezést földrengés is megzavarta, egy 30 méteres szakasz beomlott, halálos áldozatok is voltak. Az ünnepélyes átadás 1893. augusztus 6-án volt, György görög király és Ferenc József osztrák császár és magyar király jelenlétében, de a viziutat csak október 28-án helyezték forgalomba.
A 6345 méter hosszú csatorna vízmélysége 8,5 méter, a vízfelszínen 25, a fenéken 22 méter széles. Az új víziút 325 km-rel rövidítette meg az Adria és Athén közötti utat. Megépítették Poszidonia és Iszthmia kikötőit, egy-egy 80 m hosszú vasúti és közúti hidat. A csatorna napi 30, legfeljebb 6000 tonnás hajót képes egy irányban átengedni.

A következő megálló a félsziget keleti részén található Epidaurusz vagy másként mondva Epidavrosz volt, Aszklépiosz gyógyító isten leghíresebb kultuszhelye, amely már a görögök megjelenése előtt is kultikus helyként szolgált. Az itt tisztelt istent a görög népek később Apollónnal azonosították, aki mellett egy idő után feltűnt fia, Aszklépiosz is, ez a szent terület tehát Apollón harmadik legfontosabb kultuszhelye a pánhellén világban. Az ő tiszteletére kezdetben versenyeket, játékokat rendeztek itt, amelyek az egész görög világban elterjesztették az itt tevékenykedő gyógyító papok hírnevét.
Az ásatások során a kutatók feltárták, hogy már ekkor használtak különböző sebészeti eszközöket, a közeli termálforrás vizét és alkalmaztak pszichoterápiai módszereket is. A gyógyulást szolgálta az itt található színház is, az előadások révén elérhető lelki megtisztulás (a katharzis) is egyfajta gyógyító folyamat volt. Az epidauruszi szent körzet hanyatlását is Theodosziusz császárhoz köthetjük, mivel itt is ő tiltatta be az antik kultuszok gyakorlását. Azonban mivel a hely gyakorlatilag mindig lakatlan volt, az évszázadok pusztulásától a színház szinte teljesen megmenekült, az összes többi épület közül viszont szinte semmi sem maradt fent. A bejárat mellett láthatjuk a teljesen eltűnt egykori sztadiont, a központi tér épületei közül viszont csak a római korban épült Tholosz alapjának maradványai láthatók (ennek alagsorában őrízték a szent kígyókat), az egykori gyógyító fülkéket csak elképzelni tudjuk. A Tholosz rekonstruált részét a múzeumban nézhetjük meg, ahol képet kaphatunk egykori igen értékes díszítésekről is. A szinte teljesen ép színház eredeti kőpadsorai között jelenleg is minden nyáron (júliusban és augusztusban) ógörög nyelvű előadásokat tartanak.
Kipróbáltuk a színház akusztikáját, és megdöbbentünk: a legfelső sorban is hallani lehetett a lent suttogott szavakat. A hely egy kirándulócsoportot is megihletett: egymás kezét fogva alkottak alkalmi kórust.
Innen Nafplionba taxiztunk. Ez a kedves város Görögország első fővárosa volt a törököktől való függetlenség után, valamint fontos kikötő a bronzkorban. Az ókori város keskeny utcáiban elegáns velencei stílusú házak és barátságos neoklasszicista lakóháztömbök sorakoznak, melyek régen urasági paloták voltak.
Nafplion legfontosabb nevezetessége a fellegvár. Akronafpliont ezt a tipikus barokk erődítményt a velenciek építették (1686-1715) második hódításuk után. 1715-ben a törökök kezére került és 1822-ig a görög felszabadításig birtokolták. Szűk lépcsőit és monumentális falait mára restaurálták, így eredeti szépségében láthatjuk.
Sok mindent láttunk a rövid út során, de oldalakon keresztül sorolhatnánk mindazt, ami most kimaradt. Nem ringatjuk magunkat abban a hiú reményben, hogy valaha is teljesen megismerjük e csodálatos ország összes nevezetes helyét, de az biztos: néhányszor még visszamegyünk!

forrás: www.goutazas.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Görögország