Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

800 milliós fejlesztés a pogányi reptéren
2006. augusztus 18.

Újabb, 800 millió forint összértékű fejlesztések előtt áll a Pécs-Pogány Nemzetközi Repülőtér, amelynek forgalma fokozatosan nő - közölte a repteret működtető kft. ügyvezető igazgatója az MTI hírügynökséggel. Ács Gyula beszámolt arról, hogy jövő év tavaszáig felújítják a légikikötő két, repülők és földi kiszolgáló járművek tárolására szolgáló hangárját, megkezdik a helyi repülős klub bázisának kivitelezési munkálatait, továbbá több, a téli üzemet biztosító eszközt vásárolnak. Mindezt főként önkormányzati forrásból fedezik. Magyarázata szerint a folyamatos fejlesztés azért is fontos, mert a nemzetközi forgalom előtt idén márciusban megnyílt reptér iránt a légitársaságok, utazási irodák és az utasok részéről is egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik, és néhány év múlva elérhetik a tervezett évi százezer fős utasforgalmat. A növekedés viszont csak magas szintű szolgáltatásokkal tartható fenn. Ács Gyula abban is bízik, hogy jövőre már a charteres kiutaztatásba is be tudnak kapcsolódni. Emellett a reptér tulajdonosainak képviselői tárgyalásokat folytatnak különböző társaságokkal állandó légi járatok beindításáról is: nem kizárt, hogy a közeljövőben közvetlen járat indul Hollandiába, a térségben ingatlanvásárlások okán ugyanis mintegy 30 ezer holland állampolgár lakik.


forrás: www.turizmuspanorama.hu , további info: http://www.airport-pecs.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Pécs
Magyarország