Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Üdülési csekk: plusz 3,5 milliárd, új ügyfélszolgálati iroda
2006. július 13.

Az Országgyűlés július 10-én döntött arról, hogy további 3,5 milliárd forintot különít el a szociálisan rászorulók üdülésére. Az összeg újabb 163 ezer rászoruló pihenését, kikapcsolódását teszi lehetővé - jelentette be Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány új ügyfélszolgálati irodájának július 11-i ünnepélyes megnyitóján. A miniszter elmondta: idén, az első féléven 3,1 milliárd forintos támogatásból 114 ezer honfitársunk részesült.

Pál Béla, az Országgyűlés Sport és Turisztikai Bizottságának alelnöke szerint az üdülési csekk mára a belföldi turizmus motorjává vált, s ezt számokkal is illusztrálta: míg 2002-ben, amikor a csekk adómentes része 20 ezer forint volt, 1,8 milliárd forint értékben, addig idén már az első félévben több mint 14 milliárd forintért vásároltak belőle. Az MNÜA korszerű ügyfélszolgálati irodájában (Bp. I. Hattyú utca 14, földszint) csekkcserére, csekkvételre, céges csere leadására, megrendelés leadására, elfogadóhelyi ügyintézésre és általános információszerzésre nyílik lehetőség.

Információ: www.udulesicsekk.hu. telefon: 1/248-2150/101-es mellék.

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Magyarország