Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Repüljünk a világűrbe!
2006. április 03.

A nagypapa is mehet...

A minden kalandra kész brit milliárdos, Richard Branson bejelentette: légitársasága, a Virgin Group már 2008-ban megindítja járatait az űrturisták számára, így a világ első polgári világűrrepülő társasága lesz. Bár több légitársaság is ebbe az irányba halad, az egyedüli, amelyik sikeres próbarepülést is végrehajtott már, az a csoporthoz tartozó Virgin Galactic, amely 2004-ben 10 millió dolláros díjat nyert, mert az első magántársaság volt, amely két héten belül kétszer tudott újrafelhasználható repülőgépet, SpaceShipOne űrjárművet felbocsátani. A Virgin most ennek a gépnek megnagyobbított változatából, a SpaceShipTwo-ból épít ötöt. Branson, aki az első hivatalos útra magával akarja vinni egész családját, még 91 éves édesapját is, bízik benne, hogy e vállalkozása üzleti szempontból is siker lesz. Egy összesen 15 percig tartó út, amiből az utas öt percet tölt a súlytalanság állapotában, 200 ezer dollárba kerül. Eddig több mint 150 helyet foglaltak le és 13,1 millió dollárt helyeztek letétbe, de mintegy 45 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt.

forrás: www.napigazdasag.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Nagy-Britannia