Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Budapest a régió legdrágább városa
2005. június 29.

Továbbra is Tokió a világ legdrágább városa, a kelet-közép-európai régióban pedig Budapest a listavezető.

Akárcsak egy évvel ezelőtt, idén is Tokió bizonyult a világ legdrágább városának- derül ki a Mercer Human Resource Consulting felméréséből, amely 144 város árszínvonalát hasonlítja össze. A második helyezett Oszaka, a harmadik pedig a tavalyi ezüstérmes London. A 2004-ben még harmadik helyen álló Moszkva éppen csak lecsúszott a dobogóról, a listát pedig Paraguay fővárosa, Asunción zárja. Az európai városok között Londont, illetve Moszkvát Genf (6.), Zürich (7.) és Koppenhága (8.) követi. Észak-Amerikában továbbra is az idén a 13. helyen végző New York a legdrágább, majd Los Angeles (44.) és San Francisco (50.) következik.

A listát úgy készítik, hogy a New York-i árszinthez hasonlítják a többi várost: ezek alapján a japán fővárosban több mint harmadával drágább az élet, mint az amerikai metropolisban, a sereghajtó Asunciónban pedig a New York-inál 60 százalékkal kevesebből is ki lehet jönni. A Mercer felmérését többek között a külföldön dolgozó munkavállalók juttatásainak kiszámításánál használják a multinacionális társaságok.

Az Európai Unióhoz tavaly májusban csatlakozott városok közül Budapesten a legdrágább az élet. A magyar főváros a tavalyi felméréshez képest tíz helyet lépett előre, és idén a teljes lista 24. helyezettje lett, az árak pedig a New York-i színvonaltól kevesebb mint hét százalékkal maradnak el. Budapestnél ugyan olcsóbb a régió többi nagyvárosa, de jelentős mértékben drágult egy év alatt a listán 49 helyet ugró Varsó, illetve a 21 helyet előrelépő Prága. Marie-Laurence Sepede, a Mercer kutatója kifejtette, hogy a régió városainak drágábbá válása a gazdasági infrastruktúra fejlesztésével magyarázható, így Kelet-Körép-Európa az árak emelkedése ellenére is egyre vonzóbb célpontja a multinacionális tőkének. A felmérés alapján Európa legolcsóbb városa a lista 103. helyén álló Bukarest.

A legdrágább városok:
Város Árindex*
1. Tokió 134,7
2. Oszaka 121,8
3. London 120,3
4. Moszkva 119
5. Szöul 115,4
6. Genf 113,5
7. Zürich 112,1
8. Koppenhága 110
9. Hongkong 109,5
(...)
13. New York 100
(...)
24. Budapest 93,3
* New York=100
Forrás: Bloomberg


forrás: www.napigazdasag.hu