Hegymászó karácsonyest II.
2003. január 20.

A karácsony este másik története a karácsonyi pontyhoz fűződik, amelyet a ház nemzetközi társasága követelt. De a tengerszemekben nem teremnek pontyok, lentről kell felhozni őket. A gondnok este jókedvében volt, és négy pontyot hozatott fel velünk. De nem fagyasztottakat, vagy elbóditottakat - élőket. A vendégek a szemüket fogják mereszteni, hogy mivel tudunk szolgálni 2000 méteres magasságban - helikopter nélkül.

Reggel talán másképp beszélt volna, csakhogy még aludt, mi meg időben elindultunk. Sohasem felejtem el azt a tizenegy kiló élő halsúlyt, vödörben, a hátamon. Teljesen átnedvesedve, lelocsolva meg-megálltunk a dermesztő hidegben, és főzőre tettük a vödröket, hogy a pontyok helyett ne gyorsfagyasztott halakat vigyünk fel. Vért izzadva felvonszoltuk a halakat (más tárgyak mellett) a tófal tetejére. Ott a vödör feldőlt, és a két ponty süvített lefelé a lejtőn, és csak egészen lent, a moréna aljában álltak meg. Szaladtam utánuk, miközben válogatottan káromkodtam. Gyuri többször is rám szólt: - Csak illedelmesen, Iván! Karácsony van. Békét a halaknak és az embereknek. A pontyok ezt is túlélték. Végül fent voltak a házban. Bebizonyosodott, hogy a gondnok az esti utasítása ellenére meg volt győződve, hogy semelyik épelméjű, normális ember nem fog ide élő pontyokat felráncigálni. Ma már én is így gondolom. A gondnok nem volt hajlandó leölni a halakat - állitólag soha életében még egy légynek sem ártott. Rólunk, hordárokról nem is szólva. Mindketten szánakozók vagyunk. Gyuri a néma arc iránti szeretetből vegetáriánus lett, és a ház felé jövet mindketten személyes kapcsolatot alakítottunk ki a szegény pontyokkal. Megölhetnénk saját kezünkkel egy ismerőst, egy hozzánk közelálló lényt? Ezt a gondnok is elismerte, és azt javasolta, hogy hagyjuk megfagyni a pontyokat a ház előtt, vagy dobjuk őket le a házból a beton lépcsőkre. De végül megegyeztünk, hogy a halaknak szivós a szervezetük, és sokáig szenvednének.

Egy rozsnyói vendég azt ajánlotta, hogy melegítsük fel őket a kemencénél, majd merítsük be őket a jeges vízbe, ami biztosan infarktussal végződik. De ezt elvetettem, mert bizonyára téved, hisz ez a szauna lényege, és a pontyok még egészségesebbek lesznek. Egy prágai hajlandó lett volna a halakat elektromos árammal elbóditani, de az nincs a házban. Egy magyar mérnök javasolta, hogy tegyük a halakat a gázsütőbe, eresszük meg a gázt, de ne gyújtsuk meg, hadd fulladjanak meg. De gáz sincs a házban. Egy krakkói hegymászó javasolta, hogy tegyük őket vödörbe, és szórjunk bele egy "ló-adagnyi" altatót. Végül fél liter hazai rumért klasszikus módon végzett velük fejszével Erzsike néni Malackából. Amivel a házban lévő összes férfit - a gondnokot és a hordárokat is beleértve - kínos fénybe állította.

No és most a lényegét. Mivel a cím szerint főleg a hegymászó karácsony estről akarok beszélni. Gyuri ebéd után erőnek erejével egy rövidke karácsony esti túrára akart menni. Nekem a reggeli vízhordás, a Tarajkára való lemenetel és a házba való visszajövetel után nem nagyon akaródzott - de Gyurinak igen, mert különben ez számára nem lesz egy karácsony este, mert már évek óta ezt így szokta. Ezt mint ajándékot kéri tőlem, és ha nem megyek, elindul maga. - Azt nem, magad nem. Megyek. Mit nekünk, hisz alkonyatra már újra a házban leszünk, csak épp ide szembe, a Kupolára felszaladunk. A legrövidebb úton. Nemsokára a fal aljában vagyunk, bekötözködünk, nézegetjük a falat. A jobboldali alsó részen megyünk, majd a bemélyedésben - jól be van havazva, egy óra, másfél óra múlva már a csúcson lehetünk. Lefutunk a tarpataki nyeregbe, és hahó - nadrágféken leereszkedünk a völgybe a karácsonyesti asztalhoz.

Jól haladtunk. A hágóvasak gyönyörűen haraptak a meredek hóba, gyorsan szedtük fel a szintet. Csak Gyuri, úgy tűnik, valahogy balra húz. Valahogy túl sokat spekulál, nem hagy beleszólni, és minduntalan mondogatja: - Csak hallgass rám, nyáron ezt már másztam, pontosan a terv szerint megyünk, ismerem, akár a tenyeremet. Én nem voltam olyan biztos. A bemélyedésbe természetesen nem találtunk be, ellenkezőleg, függőleges repedésekbe és kéményekbe szorultunk, alaposan megdolgoztunk. - Gyuri, gyorsan ereszkedjünk le, mert itt fogunk bivakolni - mondom neki - pont most. És úgy is lett. Bivak. Ott ért minket a sötét egy kitett sziklaszószéken, szélessége éppen a mi két fenekünkre méretezett. Én mérgesen hallgatok.

Gyuri bűntudatosan.

Szamár, máskor a tájékozódásban kitünő.

Bivak. Karácsony este. És lent a házban meleg van, forró káposztaleves gombával és szilvával, ponty, karácsonyfa, forralt bor, lányok, gitár... Némán kikötözködünk. Elöttünk a végtelen téli éjszaka. Gyuri valamit kihúz a hátizsákból: egy főző.

No de ilyet!

Hurrá! És van kávéja meg teája. És tulajdonképpen miért hurcolta magával egy ilyen rövid, délutáni felszaladásra? Egy pléhdoboz tele tortákkal, sonka és ... Nem hiszek a saját szememnek. Gyuri a hátizsákból egy pici, talán harminc centiméteres, műanyag karácsonyfát húz elő, és hülyén mosolyog hozzá. Végül egy üveg pezsgő is előkerül! Kezd már derengeni. Hogy az a ... Behunyt szemmel tízig számolok, majd kimondom:

- Békét az embereknek! És neked is Gyuri, mert ha nincs karácsony este, akkor ledoblak.

Na - kezdte Gyuri - már nyolc éve vadászok egy partnerre, hogy a karácsony estét a falban, a csillagok alatt töltsem. És soha, egyetlenegy szamarat sem találtam. Míg végül te mutatkoztál hajlandónak... A lehető legkényelmesebben elhelyezkedtünk, és nekifogtunk a karácsony esti vacsorának. A ház elé kijött a gondnok, és a lámpájával integetett. Gyuri csillagszórót gyújt, és kiáltjuk:

- Bivakolunk... Önkéntesen... Viszontlátásra. A csillagszóró és a lámpa kialudt, és kitört a boldog karácsony este. Amolyan igazi hegymászó est.

Ivan Bajo