Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

A felelősségteljes turista aranyszabályai!
2018. november 24.

Utazás, szeretünk, Természet, téged is - üzenet a felelősségteljes turistáktól. Nem szeretnénk senkire ujjal mutogatni, imádjuk az utazást, de úgy ahogy saját szülőföldünkkel sem tennénk, úgy külföldön is érdemes a kulturális szabályok mellett környezetbarátnak is lenni. Térítsd az igét, oszd meg barátaiddal, hogy unokáink is lássák azt a sok csodát, amit kölcsönbe kaptunk a Földtől 🙂

Nem kell mindenáron repülni

Bár a mai repjegyáraknál sokszor azt gondoljuk, hogy ennél olcsóbban már nem megy, mégis vannak esetek, például a rövid járatok esetében, amikor környezetbarátabb megoldás lehet a vonatozás. Igen, tudjuk, hogy tovább tart, de aki szeret nézelődni és ezt nemcsak a célállomásban tenné, annak szuper megoldás lehet. A vonattársaságok gyakran akcióznak, főleg 25 év alatt utazhatunk igazán kedvező áron. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy egy-egy akció esetében, amikor pár száz forintért lehet foglalni, valóban szükségünk van-e a repjegyre, egyáltalán elrepülünk-e vagy csak azért foglaltunk, mert "megéri".

Pattanj kerékpárra vagy sétálj

Érkezés után is érdemes elgondolkodni azon, hogyan jutunk el A pontból B-be. Tényleg szükséges egyedül taxiznod vagy autót bérelned? A helyi tömegközlekedést használva sokkal kevesebb mérgező anyag jut a légkörbe. Egy kis tervezéssel tömérdek város akár gyalog is könnyen bejárható (egyébként is egy egészséges embernek napi 10 000 lépést kellene megtennie). Érdemes azt is előre megnézni, hogy lehet-e biciklit bérelni célállomásunkban. Gyakran sokkal olcsóbb megoldás, mint a taxi és olyan helyekre, eldugott utcácskákra bukkanhatsz, amit kocsiból esélyed se lenne látni.

Takaríts fel magad után

Ez a mondat mindnyájunknak jól ismert. A bolygónk szennyezése évtizedes probléma, amit érdemes minden nap szem előtt tartani és tudatosan viselkedni. Az óceánokba évente 8 millió tonna műanyag jut. De azt gondoltad volna, hogy a leggyakrabban előforduló szemét a cigarettacsikk? Az apró cigarettavégek a világ minden pontján hatalmas problémát jelentenek és akár 5 évig is eltarthat, míg ez az aprócska szemét felbomlik. De nem csak a dohányosokra szeretnénk felhívni a figyelmet, utazásod során se vedd félvállról a tisztaságot, gyűjtsd össze a szemetet magad után, vagy esetleg mások után is. Ha más nem is, de a természet hálás lesz!

Elgondolkodtató tények: még egy darab szemét is hatalmas problémát jelent, egy műanyag palack 450 év elteltével bomlik le, egy dobozos kóla 200 év elteltével és egy cigarettacsikk 1-5 év alatt bomlik le. A legnagyobb szennyezésről a világon nem a turisták tehetnek. A műanyagok több mint fele 5 országból származik: Kína, Indonézia, Fülöp-szigetek, Thaiföld és Vietnam. A hulladék 75%-a folyókba és az óceánokba kerül. Elsősorban az országok vezetőinek kellene megtalálni a megoldást, de nem árt, ha minden egyes ember megteszi a lehető legtöbbet. Néhány évvel ezelőtt egy tanulmány kimutatta, hogy az óceánokban 268 ezer tonna műanyag lebeg.

Ártalmas turisztikai látványosságok

Egyre gyakrabban láthatunk tragikus videókat kínzott állatokról, de valahogy még mindig akadnak turisták, akik képesek több ezer forintot fizetni egy-egy képért, ahol elkábított tigrisekkel vagy elefántháton pózolnak. Hatalmas problémát jelentenek a tervezett túrák is, amelyek során a turisták rengeteg szemetet hagynak maguk után. Még mielőtt sor kerülne az utazásra, jól gondold meg ér-e neked annyi pénzt, hogy kritikus állapotban lévő állatokkal készíts fotókat, sőt az egyes túrákra is érdemes zacskót vinni, ebben tárolni a szemetet, esetleg összeszedni más hanyag turisták után.

Elgondolkodtató tények: a felmérések szerint 550 000 vadállattal bánnak kegyetlenül a turizmus következtében. A becslések szerint évente 110 millió turista vesz részt olyan programokon, amelyek során kegyetlenül bánnak az állatokkal.

Tartsd tiszteletben az egyes kultúrákat

A felelősségteljes utazó észben tartja, hogy külföldön csak vendég és pont ezért tiszteletben tartja az egyes kultúrákat és a szabályokat. Vannak országok, ahol alkohol vagy dohányzás tilalom van, máshol vallási okok miatt eltérő ruházkodási szokások vannak. Ha tiszteletben tartjuk az egyes szabályokat elkerülhetjük a szúrós tekinteteket és a kellemetlen megjegyzéseket, valamint a helyiek is másképp állnak majd hozzánk. Utazás előtt érdemes egy kicsit elmélyülni az egyes kultúrákban, többet megtudni arról mit szabad és mit nem. Viselkedj korrekt módon!

Ne termelj több hulladékot. Hallottál már a Zero Waste életmódról?

A Zero Waste életmód arra szeretne rámutatni, hogy a szemetet nem csak eltakaríthatod magad után, de fölöslegesen nem is kell termelned. Egy átlagos európai évi 480 kg hulladékot termel. A Zero Waste elv szerint mindenkinek arra kellene törekedni, hogy ez a szám közelítsen a 0-hoz. Egyes statisztikák szerint 2025-re az óceánban lévő műanyag megháromszorozódik. Itt az ideje elgondolkodni azon, mit is teszünk a környezetünkért. Utazásaid során használj üvegpalackot, azt töltsd meg vízzel és így fölöslegesen nem kell újabb műanyagpalackot vásárolnod. Ne használj szívószálat, műanyag evőeszközt vagy műanyagtáskát. Ezeket a dolgokat könnyen tudod helyettesíteni.

Ne adj pénzt a kolduló gyerekeknek

Bármilyen kegyetlenül is hangzik, azzal, hogy pénzt adsz a kolduló gyerekeknek, még nem segítesz nekik. A legtöbb esetben a pénz úgysem a gyerekeknél marad, inkább csak remek csalinak szolgálnak a tehetősebb turisták körében. Ha szeretnél, rengeteg jótékonysági organizáció létezik, a gyerekeknek inkább vigyél játékokat, ceruzákat, kifestőket, esetleg ruhadarabokat. Nagyon sok afrikai országban el lehet látogatni az iskolákba is, a szegény körülmények miatt, minden segítségért hálásak.

Víz és energia megtakarítása

Még Európában iható vízzel öblítünk a toaletten, addig máshol hatalmas vízhiánnyal küzdenek. 844 millió embernek nincs hozzáférése iható vízhez. Az OSN szerint, 2050-ben akár 5 milliárd ember küzdhet hasonló problémákkal. Utazásaink során is figyeljünk oda a víz és energia használatra. Inkább zuhanyozz, mint teleengedett kádban lubickolj, fogmosás közben állítsd meg a vizet. Ha elhagyod a hotelszobád, kapcsold ki a klímát.

Tájékoztass másokat is

Neked is feltűnt, hogy gyakran pont a turizmus árt a bolygónknak, a természetnek és a helyiek életét is befolyásolja. Hívd fel erre a problémára barátaid figyelmét, használjatok újrahasznosított tárgyakat, üvegpalackokat, ismertesd másokkal is, milyen kegyetlenül bánnak az állatokkal, vagy csak oszd meg velük ezt a cikket. Utazzunk felelősségteljesen!

forrás: Repjegykirály