Hegymászó karácsonyest I.
2002. december 10.

A karácsony estét összekapcsolni egy szép hegymászással valahogy a hegymászók régi vágyaihoz tartozik. Ha minden jól sikerül, a mászás és a karácsony este a házban szebb, ünnepélyesebb, felejthetetlenebb.

De a gondnokok a felső tátrai házakban, és a fiúk a hegyi szolgálatnál a hegymászók ilyen természetű vágyaival "meg vannak áldva", és ha lehet, a hegymászókat mindenképpen megfékezik: lebeszélik őket, kérik, tiltják, eldugják a kötelet, csákányt, hátizsákot, általános lavinaveszélyt hirdetnek ki, és megtiltják a ház elhagyását, stb.. És ha már semmi sem hat a hegymászókra, "semmi sem szent", "ma hiányzik az eszük" és beszállnak a falba, akkor a gondnokok és a piros pulóveres férfiak messzelátókkal követik őket, és szurkolnak nekik, hogy minden jól sikerüljön. Csodálkoznak? Talán a gondnokok és a fiúk a hegyiszolgálattól nem akarnak egy nyugodt, boldog karácsony estét a családi és baráti körben, a fűtött házban, vagy otthon? Azt hiszik, hogy valaki karácsony este arra vágyik, hogy derékig gázoljon a friss, lavinaveszélyes hóban, a jeges völgyekben, másszon a falakon, csüngjön a sötétben a meredélyeken, és eressze le a szerencsétleneket a biztonságba? Bizony vannak nyugalmasabb és boldogabb karácsonyok!

Magashegységekben jó néhány karácsony estét már eltöltöttem, és mindegyik gyönyörű volt. De az egyik közülük egy igazi hegymászó este volt. Szívesen gondolok rá. Abban az évben nemcsak a karácsony este, hanem az egész karácsony napja érdekes volt. Legalábbis számunkra, hordárok számára: Gyurinak és nekem.

Korán reggel kezdődött, még sötétben, érdekes terepkutatással, és a tátrai fauna tanulmányozásával. A hordárok elsődleges kötelessége - ha ezt este nem tették meg - ellátni a házat vízzel a tóból. Ez ingázást jelentett a vödrökkel a ház és a jégbe vágott lék között, egy jó fél órát a fagyos reggelben. Mindent lassítottak és komplikáltak a vakrákok - eléggé csúnya viziállat, de állítólag tisztítja a vizet. Máig sem tudom, hogy vajon ezt a vizi fajtát hivatalosan is ígyhívják-e, mi csak átvettük, már nem is tudom, hogy kitől, ezt a megnevezést. A vakrákok az egész tóból a léknél gyűltek össze - talán az oxigén csalogatta őket oda. Akárhogy is félrehánytuk őket a víz szinéről, és akármilyen ügyesen is vettük a vizet, törvényszerűen bőségesen kerültek a vödörbe is. Türelmesen ki kellett őket szedegetni a hóra. Érdekes volt, hogy amikor kiloccsantottuk őket, azonnal megfordultak a lék felé, és iparkodtak vissza a tóba. Így a számuk sohasem csökkent. Sőt, ellenkezőleg. Gyuri kezdte a kisérleteket: - Világos. Mindig a lyuktól elfelé loccsantjuk ki őket. Lehet, hogy így már tízszer, százszor, ezerszer is dobták ki őket. A generációk során már megtanulták, hogy 180 fokkal meg kell fordulniok, hogy visszataláljanak a vizbe. A gondnokok és a teherhordók generációja ezzel az állandó mozdulattal feltételes reflexet, sztereotipiát alakított ki náluk.

Nem tudom, van-e rá jogom, de elhatároztam, hogy megváltoztatom a természet törvényeit. - Túljárok az eszükön! Nem fogok egész télen mérgelődni miattuk! Ellenkező irányba loccsantjuk ki őket! És így nagy ravaszul ellenkező irányba, a lék felé loccsantottuk ki a vakrákokat. Meg kellet volna fordulniuk 180 fokkal, és elinalni a világ minden tája felé. De egy frászt! Vissza a lék felé söpörtek, megfordulás nélkül, tehát folytatták azt az irányt, amerre a kiloccsantással elindítottuk őket. Számukra ez még egyszerűbb volt, és a lék is közelebb került hozzájuk. Gyuri konstatálta, hogy alábecsültük intelligenciájukat. De meg is makacsolta magát:

- Mégsem vagyunk butábbak, mint ezek a lények! A vakrákokat vödörben elvittük tíz méterre, vagy talán messzebre is a léktől, ötször-hatszor megpörgettük őket, hogy a vakrákok elszédüljenek, és teljesen elveszítsék a tájékozódási képességüket, majd kiöntöttük őket a hóra. Gyuri visítozta:

- Most legyetek okosak! Lettek is. Egyenesen a kúthoz iparkodtak. Új elméleteket találtunk ki. A vakrákokat felvittük a dombra, a domb mögé, sőt, a ház mögé. De nem bizonytalankodtak. Körülfutották a házat, és a lehetséges legrövidebb úton, a dombon át a lékhez vonultak.

Vége. Elkeseredtünk. A természet törvényei érintetlenek maradtak. Gyuri végül kijelentette, hogy az egyik vakrákot nyáron magával viszi Jugoszlaviaba, fehér festékkel megjelöli, és nem kételkedik benne, hogy a következő karácsonykor a ház melett, a tónál fogjuk ki.

Ivan Bajo