Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Utazás a billundi Legolandbe
2017. október 11.

Egyre több gyerekes család látogat el a híres, Dán Lego cég által megépített Legolandre Billundban, ami a Budapesti Liszt Ferenc reptérről körülbelül két òra alatt elérhető. Rynair közvetlen fapados járatainak köszönhetően nemcsak nagyon hamar oda érünk az elsősorban gyerekenek felépített lego birodalomba, azonban ha időben vásároljuk meg a repjegyünket akár 15.000 forint/ személy áron el tudunk utazni Budapestről Billundba és vissza.

A dán városban található Legoland a világ első Lego parkja, ami 1958-ban épült és eddig több mint ötven millió látogatója volt. Ezzel kiérdemelte a legnagyobb turista látványosságot Dániában, azon belül pedig a Jylland félszigeten. Minden évben rengeteg újdonsággal kedveskednek az ide látogatóknak, hiszen azon kívül, hogy legfőképp gyerekeknek épült a park, rengeteg hullámvasútat építettek az elmúlt néhány évben, amit a felnőttek is élvezhetnek. A parkot különböző témák szerint alkották meg, mint például Lego City, Duplo vagy kalóz terület.

A park nyitvatartása kizárólag márciustól októberig tart, azonban ha nem szeretnénk, hogy az időjárás befolyásolja a kedvünket, akkor a legalkalmasabb időpont a park látogatására a nyári időszak.
A parktól körülbelül 300 méterre találahtó a látogatóknak fent tartott hotel, ahol különböző Lego figurával díszített szobát tudunk lefoglalni, nagyságtól függően.

Aki előre tervez és a Legoland hivatalos oldalán veszi meg a belépőjegyét nagy mennyiségű kedvezményt kap, hiszen a különböző kategóriájú jegyekre, különböző kedvezmények vannak.

Étkezésre mind a Legoland területén, mind a park hotelében van lehetőség, azonban ilyen formában jóval többe kerül étkezni, mintha egy külső helyszínen vennénk meg a szükséges élelmiszereket. Egy gyerek menü 70 koronától kezdődik a Legoland területén, ami körülbelül 2800 forint, ezzel ellentétben egy felnőtt étkezése meghaladhatja akár a 7500 forintot is.

Ha az utazásra szeretnénk beszerezni különböző kiegészítőket, amiket biztosan használni fogunk, legyen az egy praktikusan pakolható táska vagy egy jó minőségű napszemüveg, akkor a szintén Dániában található Trendhim webshopot keressük fel, akik a csomag méretétől függetlenül ingyenesen szállítanak házhoz legkésőbb öt munkanapon belül.