Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Megvannak az első beléptető kapuk a Deák Ferenc téri metróállomáson
2017. augusztus 31.

Átadják csütörtökön első olyan beléptető kapukat Budapesten, amelyeket az elektronikus jegyrendszer részeként minden metróállomáson telepítenek majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
A BKK a 2-es metró Deák Ferenc téri állomásának Sütő utcai kijáratához helyezett el 10 kaput, amelyek az első időszakban még nyitott állapotban lesznek, mivel nullszériás kapukról van szó, ezért tesztüzemben működnek. Két-három hét után viszont már csak a metróból kifelé vezető sávokban fog automatikusan nyílni, a részleges beüzemelés pedig 2018-ban várható.

A kapukon való áthaladás irányát az azokon elhelyezett kijelzők jelzik, amelyeket szemmagasság fölé helyeztek el, ezt kezdetben kordonok és személyzet is segíteni fogja. Mivel továbbra is szükséges a papír alapú jegyek és bérletek ellenőrzése, ezért az ellenőrzési rendszer nem változik. A kapuk előtt még megtalálhatóak a jegyérvényesítő készülékek, és ellenőrök is lesznek az állomáson. Minden állomáson forgalmi szimulációt végeztek el a Budapesti Műszaki Egyetemmel közösen, ezek alapján határozták meg, hogy hány kaput telepítsenek az egy állomásokra. A forgalmi helyzet alapján módosítható, hogy hány kapu szolgálja ki a kimenő és a bemenő forgalmat.

A tesztüzem során szerzett tapasztalatok alapján további fejlesztésre is lehetőség van. A BKK azt a típusú kaput telepítette az állomásra, amelyek a 2013 nyarán a Corvin-negyed metróállomáson végzett teszt alapján a legjobbnak bizonyultak. Akkor a közlekedési társaság négy különböző gyártó termékét próbálta ki.

A Sütő utcai kijáratnál telepített kapusor kihelyezésével elinduló projekt során 810 kaputest, közel 530 állomási és csaknem 11 ezer, járművekre kihelyezett érvényesítő készüléket telepítenek az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódóan. A RIGO névre keresztelt rendszerben a papír alapú jegyek és bérletek fokozatosan megszűnnek.

szerző: MTI , további info: http://turizmus.com