Tel.: 06 1 371 21 91 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

A város a játszóterük, övék minden utca - ők a Midnight Runners
2017. augusztus 02.

A történet Londonból indult, minden egy társadalmi kísérlettel kezdődött, ami mára országokon átívelő közösségi futásokká nőtte ki magát. Ismerjétek meg a Midnight Runners történetét.

Az indulás

Két éve, januárban, egy lengyel és egy dán srác, Greg és Christian Facebookon szerveztek egy közösségi futást késő estére, Londonban. A táv 10 kilométer volt, kíváncsiak voltak, mennyien vesznek részt rajta. Az első néhány hónapban néhány tíz ember tartott velük, kezdetben nem mindig futottak zenére, ám nyár végére ez megváltozott, ugyanis ekkor már minden futáson hordozható hangszórókkal haladtak át a városon.

A változások

Év végére pedig újabb változás következett be a megszokott programban: a 10K-s futást négy helyen szakították meg, hogy Tabata gyakorlatokat végezzenek. 2 kilométer lefutása után jöttek az intenzív erősítő gyakorlatok, aztán ismét a sprint következett, egészen addig, amíg el nem érték a 10K-s távot.

Fontos megemlíteni, hogy az edzés és a zene mellett a fotók szerepe sem volt elhanyagolható a Midnight Runners edzésein. Az egyik fotósuk az egyik magyar kapitány, Dani, akihez később két másik magyar tag, Csilla és Máté is csatlakozott. Minden futásról profi képek készülnek, amiket az események után feltöltenek a Facebookra. Állításuk szerint sokan amiatt szeretnének részt venni az ő közösségi futásaikon, mert jó képeket szeretnének magukról készíttetni.

Na de térjünk vissza a sztorihoz. A kezdetben néhány tíz főt számláló edzéseken néhány hónap alatt már 2-300 ember vett részt. Mára pedig a részvétel regisztrációhoz kötött, hiszen csak így lehet biztonságosan végrehajtani az edzéseket.

A legemlékezetesebb edzésük a barcelonai volt, amit tavaly márciusban rendeztek meg, ugyanis ekkor futottak együtt a legtöbben, összesen háromezren. Ezt azóta is rendszeresen emlegetik a szervezők.

Mi a menetrend?

Minden kedden fél 8-tól indul a 10 km-es Boot Camp futás, ezen kívül gyakran futnak együtt vasárnap (15-30 kilométer közötti távokat), havonta egyszer pedig 8-tól rendeznek egy 10 kilométeres éjféli futást, aminek általában valamilyen külön témája van. Eddig már sor került egy Wimbledon, Halloween és James Bond tematikájú futásra is. A havonta változó playlisteket a kapitányok állítják össze, a futásokra pedig több hangszóróból is dübörögnek a kiválasztott dalok.

forrás: Runner's World , további info: http://www.runnersworld.hu

ünnepi ajánlatok
Valutaváltó
EUR euró
HUF forint
Üzemanyagárak
Budapest
bármelyik ker.
95
Iránytű
europe asia australia australia africa north_america south_america antartica EURÓPA ÁZSIA AFRIKA ÉSZAK-AMERIKA DÉL-AMERIKA AUSZTRÁLIA ÉS ÓCEÁNIA ANTARKTISZ
Hasznos információk
Útiokmányok Pénzügyek Utazás előtt... Biztosítás Kommunikáció Utazás gépkocsival Utazás repülővel Utazás vonattal
Utazók sarka
Útitárs kereső Fórum Repülőjegy börze Útifotó 2000
magazin
NagyUtazás.hu
Több, mint 50 megbízható utazásszervező kínálata egy helyen.
Kiemelt partnereink: