Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Új kategóriával bővül a Gyulai Pálinkafesztivál párlatversenye
2017. március 02.

Brillante-2017 néven rendezik meg a Gyulai Pálinkafesztivál keretén belül a párlatversenyt, amelyre a magán- és bérfőzetők mellett idén kereskedelmi főzdék is nevezhetnek - hangzott el a rendezvény sajtótájékoztatóján szerdán Gyulán.

Az MTI kérdésére válaszolva Varga-Bora Tímea főszervező elmondta: március 26-ig lehet jelentkezni a versenyre, amelyre mostanáig 80 nevezés érkezett. Gyakori, hogy egy nevező több tétellel méreti meg magát - tette hozzá, kiemelve: a bér- és magánfőzők versenyére idén határon túlról is lehet jelentkezni.

A kereskedelmi főzdék a legjobb pálinka, illetve a legjobb kereskedelmi főzde címért versengenek, a bér- és magánfőzetők között a legjobb versenyminta, legjobb magánfőzött és bérfőzetett párlat, legeredményesebb magán- és bérfőzető, valamint a legeredményesebb bérfőzde fődíjakat osztják ki április 29-én. Emellett mindkét kategóriában champion, arany-, ezüst- és bronzminősítéseket is kapnak a benevezett tételek az április 6-án és 7-én zajló zsűrizésen.

Bora Imre, a fesztivál tulajdonosa elmondta, hogy idén újdonságként Kárpát-medencei civil szigetet rendeznek be a fesztivál helyszínén, a gyulai vár mellett, ahol tizenöt civil szervezet mutatkozik majd be.

Görgényi Ernő polgármester elmondta, a rendezvény díszvendége Gyula egyik testvérvárosa, Arad lesz.

A 18. Gyulai Pálinkafesztivált idén április 28. és 30. között rendezik meg, a rendezvényen az ország mintegy húsz pálinkagyártójának több száz termékével ismerkedhetnek meg a belépődíjas rendezvényre látogatók.

A rendezvényen fellép a Karthago, a Magna Cum Laude, Nagy Feró és a Beatrice, Kis Grofó, a Kelemen Kabátban, Rúzsa Magdi, Szikora Róbert és a R-Go, Gáspár Laci, valamint a Péterfy Bori és Love Band. A szervezők vasárnap családi napot rendeznek, délig ingyenes lesz a belépés a fesztivál területére.

forrás: www.turizmusonline.hu , szerző: MTI , további info: http://turizmusonline.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Gyula
Magyarország