Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Ahol bármi megtörténhet: a Bermuda-háromszög legrejtélyesebb esetei
2016. április 19.

Bár mindenki megpróbálja valahogyan megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, egyesek racionális módon, mások természetfeletti jelenségként, azt valójában senki nem tudja bizonyítani, mi az igazság, csak azt tudni, hogy rémisztő esetekről van szó. Jöjjenek a Bermuda-háromszög legrejtélyesebb esetei:

Kolumbusz Kristóf nem hitt a szemének

A Bermuda-háromszögnek elnevezett térség az Atlanti-óceánon található, Puerto Rico, a Bermuda-szigetcsoport és Miami partjai között. Az Ördög-háromszögének is nevezik, nem véletlenül, hiszen a történelem során számos hajó és repülőgép tűnt már el itt nyomtalanul, vagy megmagyarázhatatlan okokból süllyedtek el, illetve zuhantak le a járművek. Már több mint 500 éve is történtek furcsa jelenségek ezen a területen, Kolumbusz Kristóf ugyanis 1492-ben jegyezte fel hajónaplójába, hogy érintette utazása során az azóta Bermuda-háromszögnek elnevezett területet, és olyan történéseknek volt szemtanúja, amelyekre nincs magyarázat. Leírása szerint megbolondultak az iránytűi, különös fényeket és ismeretlen repülő tárgyakat látott. Azóta sokan számoltak be hasonló jelenségekről, már akinek még módjában állt ezt megtenni, és nem tűnt el azonnal a Bermuda-háromszögbe érve. Sokakat ugyanis, akik erre a területre merészkedtek, soha többé nem láttak viszont.

Évszázadok óta nem tudni, mi zajlik ott

A Bermuda-háromszögben történt rejtélyes eseteket sokan sokféleképpen magyarázzák, de teljes biztonsággal a mai napig nem tudni, mi zajlik pontosan a területen. Vannak, akik szerint misztikus erők irányítják ezt a térséget, egyesek pedig úgy vélik, hogy egy fekete lyuk található ott, amelyben az arra utazók egy másik dimenzióba kerülve örökre eltűnnek. Olyanok is akadnak, akik földönkívüliek tevékenységének tudják be a történéseket, szerintük ők tüntetik el az ott hajózókat vagy repülőket.

A szakemberek inkább racionális magyarázatokkal próbálják megfejteni a titkot, és úgy gondolják, hogy időjárási és természeti jelenségekkel vannak összefüggésben az eltűnések. Szerintük az ott jellemző, hirtelen kialakuló, hatalmas viharok okozta hullámok és széllökések miatt, a Golf-áramlat miatt, és amiatt történnek balesetek, mert pont ott húzódik egy olyan mágneses vonal, amely képes arra, hogy összezavarja az iránytűk működését. Egyes kutatók szerint az arrafelé gyakori, vízben képződő gázbuborékok boríthatják fel a hajókat, bár ez az elképzelés nem ad teljes magyarázatot az eltűnésekre, hiszen a repülőképek esetében ez kevésbé hihető.



Van olyan kutató is, aki azt állítja, hogy a térségben különleges infrahangok teszik lehetetlenné a járművek tájékozódását, sőt az emberi szervezetre akár végzetes hatással is lehetnek. Ezt a verziót azonban még csak nem is tesztelték a gyakorlatban, ugyanis az elmélet kitalálója szerint rengeteg időjárási feltételnek kell ehhez egybeesnie. A teljesen szkeptikusok szerint pedig nincsenek is rejtélyes esetek, sőt soha nem is léteztek az eltűnt járművek. Bár konkrét magyarázat tényleg nincs ezekre az ügyekre, talán éppen az utóbbi magyarázat, a tagadás a leghihetetlenebb.

Mintha ismeretlen világba került volna a pilótanő

A tudományos magyarázatok ellenére azért bőven történtek megmagyarázhatatlan, és félelmetes dolgok is ebben a térségben. Ilyen volt például Carolyn Helen Cascion esete is. A pilótanő 1964. júniusában szállt fel gépével a Bahama szigetekről, és a Grand Turk szigetre igyekezett eljutni. Soha nem érkezett meg, de még azt sem tudni, hová tűnt, ugyanis több, mint fél évszázada nem bukkantak a gép roncsainak nyomára. Hogy pontosan mi történt vele, nem tudni, az azonban kísérteties, amit az irányítótoronyban a rádión keresztül hallottak. A légi irányítók ugyanis a pilótanő minden szavát hallották, Carolyn viszont nem hallotta a válaszaikat.

A pilótanő utastársával azon döbbent meg, hogy bár jó irányba haladtak, és tökéletesen tiszta látási viszonyok voltak, mégsem találták a megadott, a műszerek és a térkép szerinti helyen a Grand Turk szigetet. Volt ott ugyan egy sziget, amelynek mérete és körvonalai ugyanúgy néztek ki, mint amit ők kerestek, de sem leszállópálya, sem házak, sem emberek nem voltak sehol. Carolyn ezért úgy gondolta, inkább visszaindul oda, ahonnan felszállt, és ehhez volt bőven elegendő üzemanyaga is. Egy idő után mégsem hallották már a hangját, és nem is érkezett vissza soha. Hogy miért látta kihaltnak az egyébként benépesült, beépített szigetet, ahová igyekezett, a mai napig nem tudni, ahogyan azt sem, hogy ha esetleg nem a célállomását látta, akkor mit, hiszen az útvonalán nem volt olyan sziget, amelyre illett volna a pilótanő leírása.

Nyoma veszett a szellemhajók legénységének

Hátborzongató a Mary Celeste nevű hajóval történt eset is. A hajó New York-ból indult el 1872 őszén, de nyom nélkül eltűnt. Egy hónappal később futott ki szintén a New York-i kikötőből a Dei Gratia nevű hajó, amelynek legénysége Gibraltár felé tartva meglátta és felismerte az eltűnt Mary Celeste-t. A Dei Gratia kapitánya megpróbálta felvenni a kapcsolatot az eltűntnek hitt hajóval, de nem érkezett válasz, ezért egy mentőcsónakban küldte át tengerészeit a hajóra, hogy kiderítsék, mi a hallgatás oka. A tengerészeket a Mary Celeste-re lépve megdöbbentő látvány fogadta, a hajó ugyanis legénység nélkül hánykolódott a vízen, egyetlen embert sem találtak rajta. Hogy a Mary Celeste legénysége hová tűnt, azt a mai napig nem tudni, közülük senki nem került elő többé.

Hasonlóan különös az az eset is, amikor a Caroll A. Deering nevű hajóra eltűnése után rátaláltak ugyan, de a legénységre nem. A hajón ugyanis két macskán kívül senki nem tartózkodott. A rémisztő a dologban mégsem ez, hanem inkább az, hogy a tűzhelyen éppen akkor megfőtt, még meleg és friss étel várta a soha vissza nem térő legénységet.

Egy egész flottányi repülőgép tűnt el egyszerre

1945-ben csoportosan tűntek el katonai repülőgépek egy napon belül, ugyanott. Egyik sem került elő, és azt sem tudni, mi történt velük. December 5-én hat katonai gép szállt fel Floridában. Egy órával később sorozatban érkeztek a központhoz a vészjelzések minden gépről, amelyekben a pilóták arról számoltak be, hogy eltévedtek, és képtelenek tájékozódni, valamint az ablakon kinézve is úgy vélik, hogy ismeretlen területen járnak, és hiába próbálták beazonosítani az alattuk látható tájat, nem ismerték fel. A műszereik elromlottak, a gépek irányíthatatlanná váltak, és végül a tengerbe zuhantak. Mivel nem egyetlen gépről van szó, hanem ugyanaz esett meg több pilótával egyszerre, az eset okaként felmerülő emberi mulasztás vagy tévedés, esetleg eltévedés szinte kizárt. Főleg, hogy néhány órával később, az egység keresésére induló repülőgép is ugyanerre a sorsra jutott.

Ami még az eltűnéseknél is rejtélyesebb, az az, hogy 1973. októbere óta egyelten hasonló eset sem történt a Bermuda-háromszögben, vagy legalábbis nem tudni róla, a jelenségek megszűnésének vagy szünetelésének okára pedig ugyancsak nincs magyarázat.

forrás: www.nlc.hu